Borkai Zsolt a 40 esztendős győri sportiskolát köszöntötte

Borkai Zsolt a 40 esztendős győri sportiskolát köszöntötte

2014. 05. 13.
Megosztás

Alapításának negyvenedik születésnapját ünnepelte a győri Adyvárosi Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola. Az oktatási intézmény - köznevelési típusú sportiskolaként - tagja a MOB Sportiskolai programjának. Az eseményen köszöntőt mondott Borkai Zsolt MOB-elnök, a város polgármestere, az iskola egykori diákja is.

Az intézmény gálaműsorral, iskolatörténeti és tanulóinak munkáiból készült kiállítással készült a jubileumra, melyre az iskola vezetője, Csengeri Mária főigazgató meghívta Lehmann László sportiskolai programvezetőt és Czene Attilát, a MOB alelnökét, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnökét is.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az iskolában már az ő idejében is a magas szintű nevelő-oktató munka mellett kiemelt figyelmet fordítottak a sportra és a művészetekre is.

"Az iskola kezdetektől tagja a Sportiskolai programnak. A több évtizede tartó testnevelés tagozat működését kiváló sportinfrastruktúra segíti: sportcsarnok és tanuszoda. A tizenkét évfolyamos rendszerükben igyekeznek összehangolni a tankötelezettségből fakadó elvárásokat és a sportkarrier lehetőségét. Elismerésre méltól, hogy az ünnepi gálaműsorban az iskola 260 tanulója szerepelt. Megmutatták tehetségüket a sportban, a művészetekben egyaránt" - mondta Lehmann László, a MOB Sportiskolai programjának vezetője.

Az eseményen Csengeri Mária főigazgató felvillantott néhány eseményt, mely meghatározó volt az iskola negyven éves történetében, továbbá emlékérmet adományozott többek között Borkai Zsoltnak is.

Az ünnepségen a gyerekek örömére megjelent Hugoo, a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) kabalaállata, a kakas is, népszerűsítve az európai fiatalok győri ötkarikás eseményt.

Az iskola történetéről ide kattintva olvashatnak.

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: Kisalföld/Mészáros Mátyás)