Borkai Zsolt bizakodó a Magyar Csapat riói szereplését illetően

Borkai Zsolt bizakodó a Magyar Csapat riói szereplését illetően

2016. 07. 29.
Megosztás

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke néhány nappal a riói játékok kezdete előtt bizakodó a magyar csapat szereplését illetően. Ezzal kapcsolatban adott interjút a Kisalföld című lapnak.

– A jelenlegi állás szerint százhatvan magyar sportoló indulhat a jövő pénteken kezdődő riói ötkarikás játékokon. Mennyire elégedett ezzel?
– Ha a statisztikai oldalát nézzük, akkor is örülhetünk, hiszen Londonhoz képest emelkedett a magyar csapat létszáma – mondja Borkai Zsolt. – Ez főként az egyéni sportolóknak köszönhető, hiszen négy éve több csapatsportágban voltunk jelen az olimpián. Ha ezt a tendenciát vesszük figyelembe, akkor rendben vagyunk. Értékelnünk kell olyan aspektusból is, hogy a különböző sportágakban egyre nehezebb kvalifikációkon keresztül lehet kijutni egy-egy olimpiára és így is sikerült elérni a százhatvanas létszámot.

– A kevesebb csapatsportágbeli részvétel miatt van hiányérzete?
– Vízilabdában férfi- és női vonalon kint vagyunk, ez nagyon jó. Ami egyértelműen hiányzik, az a kézilabda. Számomra nagyon nagy csalódás, hogy egyik válogatottunk sem jutott ki Rióba. Labdarúgásban, kosárlabdában és röplabdában már olyan régen szerepeltünk olimpián, hogy róluk esetleg csak emlékképeink lehetnek. Azért is baj, hogy csak vízilabdában szerepelünk Brazíliában, mert a csapatsportok mindig egyfajta emelkedettséget adnak a versenyeknek. Napról napra vannak mérkőzések, mások is készülhetnek ezekre, lehet szurkolni, jól kiegészítik egymást az egyéni küzdelmekkel.

– Tudom, hogy London óta nem tippel szám szerint, ha a magyar csapat lehetséges érmeiről kérdezik. Mégis kíváncsi lennék, milyen lehetőséget lát a jelenlegi küldöttségben?
– Mindig vannak meglepetések és sajnos bukások is, ezért szinte kiszámíthatatlan, hogy kik szereznek érmet, pláne aranyérmet az olimpián. Ezért sem akarok tippelni, hogy a magyar csapat hogyan fog szerepelni Rióban. Egy biztos, a MOB mindent megtett a jó szereplésért, most már a versenyzőkön és az edzőkön a sor. Nyilván a világversenyeken sikeres sportágaktól, mint az úszás és a kajak-kenu, most is jó szereplés várható. A küzdősportok – mint a dzsúdó vagy a birkózás, a vívás – mindig képesek egy-egy kiugró eredményre. Nagyon népes lesz a sportlövők csapata, egy részük éppen a győri Európa-bajnokságon kvalifikálta magát Rióra, itt is születhetnek jó eredmények. Szólni kell a vízilabdáról, ahol a nők Európa-bajnokként érkeznek Brazíliába, s a férficsapat szintén esélyes akár a végső sikerre is. A magyar csapatban tehát megvan a potenciál egy szép olimpiai szereplésre.

– Kajak-kenuban kellemetlen doppingesetek láttak napvilágot a közelmúltban. Ezeknek lehet valamilyen hatásuk Rióban?
– Nincs bennem félelem a sportolóink részvételét illetően. Amint mondtam, a MOB mindent megtett a prevenciótól a rendszeres ellenőrzésekig, hogy segítse a sportolókat. Éppen ezért szigorúan fellép a jövőben is azokkal szemben, akik csalnak. Csak bízni tudok abban, hogy Rióban minden versenyzőnk tisztán indul és senki miatt nem vetül majd árnyék a nemzeti csapatra.

– A nemsokára kezdődő olimpiával kapcsolatban sűrűn emlegetik a Zika-vírus veszélyét, a rossz minőségű vizet, a belpolitikai válságot. Ezek tükrében milyen játékokat vár?
– Minden olimpia előtt felkap a sajtó különböző témákat, Londont megelőzően ilyen volt a közlekedés, máskor a környezetvédelem, de ennyi rossz hír talán sohasem hálózta be a világsajtót. Ez valóban egy kicsit már sok, mert széles a skála az egészségügyi gondoktól a biztonságig. Szoros kapcsolatban vagyok a MOB-iroda már kint lévő munkatársaival. Tőlük tudom, hogy igazak a hírek, az olimpiai faluban sok a gond, baj van például a tisztasággal. Biztos vagyok benne, hogy a kezdésig igyekeznek kijavítani mindent, amit lehet. De a körülmények minden csapat számára egyformák lesznek, a jó szereplésben kulcs lehet, hogy ezekhez kik tudnak jobban alkalmazkodni. A Zikától nem kell tartani, ezt több orvosi fórum is megerősítette. Ott most tél van és ezért szúnyogok sincsenek. Az előversenyeken tapasztaltakat is igyekszünk felhasználni. A versenyek színvonalával biztosan nem lesz gond, hiszen a nemzetközi szövetségek szigorúan ellenőrizték a helyszíneket és a rendezésben magas szintű követelményeknek kell megfelelni.

– Végül egy utolsó kérdés: Győr polgármestereként mennyire elégedett a várost Rióban képviselő versenyzői létszámmal?
– Elégedett vagyok. Eddig a női kézilabdázók és a kajak-kenusok vitték nálunk a prímet. Most a kéziseket kiváltották az úszók. Azt hiszem, ebben nagy szerepe van a Győrött található remek infrastruktúrának is, az úszók ugyanis nyugodt körülmények között dolgozhatnak. Négy úszó és ugyanennyi kajakos utazik Győrből. Egy érmet mindenképpen várok tőlük, ez lehet akár a legfényesebb is.

Utazási ajánlatok és belépőjegyek még mindig elérhetőek a Magyar Olimpiai Bizottság támogatójánál, a Tensi utazási irodánál – kattintson ide a részletekért.

(Kisalföld, fotó: MOB)