Boros József: Óriási kihívás, megtisztelő feladat volt a riói olimpia

Boros József: Óriási kihívás, megtisztelő feladat volt a riói olimpia

2016. 09. 15.
Megosztás


A MOB arany fokozatú támogatója, a Tensi számos lehetőséget biztosított a sportolóknak és a szurkolóknak a riói olimpia idején. Az olimpiával kapcsolatos tapasztalatokról Boros József ügyvezető adott tájékoztatást honlapunknak. „Óriási kihívás volt, rengeteg munka volt benne; arra törekedtünk, hogy a sportolókat, az egész delegációt és a szurkolókat a legkörültekintőbben ki tudjuk szolgálni. Megtisztelő feladat volt!” - hangsúlyozta az igazgató, aki a negatív benyomásait is megosztotta.

„Rio de Janeiro a világ egyik legszebb városa. A földrajzi adottságait azok is megcsodálhatták, akik a közvetítéseket és összefoglalókat nézték a televíziókon keresztül. Fantasztikus élményt adott számunkra, hogy a MOB-bal együttműködve - és ezúttal is köszönöm, hogy láttak bennünk fantáziát - ebbe a metropoliszba szervezhettük a sportolóknak, edzőiknek, a delegáció tagjainak és a több mint félezer szurkolónak az utazását, jegyvásárlását, és egyéb feladatokat. Hogy minden rendben menjen, az olimpia előtt hat-hét alkalommal utaztak ki a Tensi munkatársai felmérni a kinti lehetőségeket, a szállásokat, az ételkínálatot, a helyi közlekedést, de még a több ezer belépőjegyet is személyesen kellett átvennünk. A kinti minőségi kiszolgálás érdekében pedig egy kisebb irodát kellett kitelepítenünk közel egy hónapra, ahol több munkatársunk állt a szurkolók rendelkezésére. Újdonságot jelentett a hazai repülés történetében, hogy több alkalommal indítottunk közvetlen chartergépet Budapest és Rio között, ezzel is kényelmesebbé téve az utazást, ami így átszállás és az ehhez tartozó várakozások nélkül közel 13 órára rövidült” - magyarázta Boros József.

A Tensi vezetője azt is elárulta, több szurkolóra és mint hivatalos jegyértékesítő, több eladott belépőjegyre számított. „A Rióból érkező, olimpiát megelőző negatív hírek rengeteg szurkolót elbizonytalanítottak. A lelátók sokszor alig ötven százalékosan voltak megtelve, ami mindenkinek rosszat tett. A média sokat rombolt, a sok előzetes negatív hír a vízminőségről, a közbiztonságról, a Zika-vírusról, a rengeteg szemétről sokakat megijesztett, a riói szervezők pedig úgy gondolom, nehezen kezelték kommunikációs szempontból ezeket a negatív előzményeket. Ezek a hírek sokakat megfosztottak az olimpia élményétől. Említettem, többször jártunk kint, és mondhatom, egyik problémával sem találkoztunk, nem láttunk például atrocitást, nem lettünk betegek. Sok olyan szurkoló volt, aki menet közben gondolta meg magát, és már javában zajlottak a játékok, amikor elutazott Rióba, lekésve az első napok eseményeiről. Sok jegy megmaradt, ami nem jó. Magyar nézőszám szempontjából az is meghatározó volt, hogy a vízilabdázókon kívül nem jutott ki csapatsportágunk és ezzel együtt azok szurkolótábora, a két pólóválogatott pedig nem került be a döntőbe, amire így szintén maradtak jegyek. Más országok képviselői között - legyen az akár sportvezető - voltak, akik hasznot remélve próbáltak ügyeskedni a jegyek eladásával, de a jegy nem piaci áru, nem lehet azokkal csak úgy üzérkedni. Mi, mint kizárólagos magyar értékesítő, tartottuk magunkat a sportszerűséghez, a fair play-hez, a gentlemen's agreement-hez, és nem éltünk vissza a lehetőséggel - volt azonban, aki ezzel a vesztébe rohant" - vélekedett a Tensi vezetője.

„Az előkészületi munkák két évvel ezelőtt kezdődtek, akkor kezdtük el lefoglalni a szükséges szolgáltatásokat. A repülőjáratokon kívül a szurkolók számára leblokkoltuk a szükséges szállodai szobákat, melyek közül mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbbet. Ismerve a helyi közlekedési viszontagságokat, a hoteleket tömegközlekedési csomópontok közelében foglaltuk, így a szurkolók viszonylag könnyen eljuthattak a város különböző pontjain található sporteseményekre" – tette hozzá az ügyvezető.

A Tensi története több mint három évtizede, a Komjádi uszoda ruhatárában kezdődött. Az első magánvállalkozásban működő utazási iroda ma is 100 százalékban magyar emberek tulajdonában van. Az utazási iroda 2013 tavaszán kötött együttműködési megállapodást a Magyar Olimpiai Bizottsággal. A szervezet arany fokozatú támogatója akkor négy évre elnyerte a MOB „hivatalos utaztatója” és „magyarországi jegyértékesítője” címet.

„A Tensi Utazási Iroda a MOB-nak több pilléres támogatási rendszert magába foglaló együttműködést ajánlott, amely a garantált anyagi támogatáson túl egyéb kedvezményeket biztosít a Magyar Olimpiai Csapatnak. Büszkék vagyunk arra, hogy arany fokozatú támogatóként első alkalommal a magyar sport és az olimpiai eszme szolgálatába szegődhetünk. Számunkra 2013. április 15-vel új időszámítás kezdődik, jelképesen meggyújtottuk az olimpiai lángot” – magyarázta akkor Boros József.

„Fontos számunkra, hogy az új olimpiai ciklusban egy magyar tulajdonú, tőkeerős cég az utaztatás teljes szegmensét le tudja fedni. Ezen a területen, ilyen jelentős, arany fokozatú partnere a MOB-nak még nem volt” – mondta az együttműködési megállapodás megkötésekor, 2013 tavaszán Szabó Bence, a MOB főtitkára.

A Tensi számos lehetőséget biztosított a sportolóknak és a szurkolóknak a riói olimpia idején. A Tensi, a MOB hivatalos jegyértékesítő partnerének ügyvezetője, Boros József korábban többször is felhívta a figyelmet, hogy nem hivatalos partnertől, ellenőrizetlen forrástól senki ne vásároljon olimpiai belépőjegyet.

A Tensi a riói olimpia előtt több multisport-eseményre utaztatta a Magyar Csapatot, többek közt a 2015-ös bakui Európa Játékokra is.

(MOB/VF, fotó: MOB/Szalmás Péter, Kovács Anikó)