Bravúr a klasszikus távokon

Bravúr a klasszikus távokon

2013. 08. 30.
Megosztás

Minden 1000 és 500 méteres versenyszámban lesz magyar egység a szombati és a vasárnapi döntőkben, ilyen bravúrra az elmúlt években nem volt képes felnőtt világbajnokságon a magyar kajak-kenu válogatott.

Péntek délelőtt hat érdekelt magyar egység közül háromnak volt lehetősége arra, hogy egy győzelemmel egyből a fináléba lépjen és mind a három ki is használta ezt az esély. Délután folytatódott a sikerszéria, mindenki könnyedén továbbjutott.

Az 1000 méteren már döntős Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros a rövidebb távon is remek teljesítményt nyújtott és magabiztosan nyerte futamát, ezzel rögtön a döntőbe kvalifikálta magát.

"Nem volt jó a víz, nagyon nagy a jövés-menés, emiatt lötyög, hullámos. Kicsit el is fáradtunk. A németek az elején előttünk mentek, de megbillentek, így sikerült eléjük kerülnünk" – nyilatkozta a futam után Mike Róbert.

Az 500 méteres női kajaknégyes fölényes futamgyőzelemmel mutatkozott be, közel egy hajóhosszal a riválisok előtt ért a célba, így legközelebb már nekik is csak a döntőben kell vízre szállniuk.

„Szépen együtt eveztek a lányok és elég jó időt is mentek – értékelte a látottakat Vad Ninetta edzője, Mórocz István. Valószínűleg a legnagyobb ellenfelek a fehéroroszok lesznek a döntőben. Biztos vagyok benne, hogy a mieink tudnak még ennél is gyorsabban kajakozni.”

Az 1000 méteres férfi kajaknégyes is jól mutatkozott be Duisburgban, a lányokhoz hasonlóan majdnem egy hajóhosszal nyerték első versenyüket.

„Amióta egy csapat vagyunk, még soha nem kellett középfutamoznunk, örülünk, hogy ez a sorozat most sem szakadt meg” – mondta a parton a hajó legrutinosabb tagja, Kammerer Zoltán.

A többi 500 méteren rajthoz álló egységnek nem volt lehetősége egyből a fináléba kerülni. Az 1000 méteren már döntős Dombvári Bence megnyerte előfutamát K-1 500 méteren, majd a délutáni középfutamban is remek pályát ment és győzött. Ő a vasárnapi döntő egyik egyértelmű esélyese.

„Jól sikerült az időzítés, a hónap elején, az utánpótlás vb-n még nem voltam ilyen jó formában – mondta a futam után Dombvári Bence. Ennek ellenére érzem, hogy borzasztó hosszú ez a négy nap versenyzés. Ha vasárnapig nem fáradok el nagyon, akkor összejöhet egy dobogó K-1 500 méteren. Azonban holnap olyan 1000 métert akarok menni, amibe mindent beleteszek, jó lenne a legjobb 5 között végezni a hosszabbik távon.”

C-1 500 méteren Nagy Péter saját bevallása szerint kicsit álmosan kezdett délelőtt. Harmadik lett az előfutamban, a középfutamban viszont összekapta magát, első helyen, jó idővel került be a vasárnapi döntőbe.

„Reggel már a cél előtt 150 méterrel alig vártam, hogy vége legyen, szerencsére délutánra sikerült felébrednem – mondta Nagy Péter.
A vizet még szoknom kell, mert nagyon kemény, én pedig inkább technikás kenus vagyok és ez nekem nem igazán kedvező. A középfutamban kb. 95%-os pályát mentem, talán még egy másodperc van bennem.”

A K-2 500 méteren versenyző Boros Gergelyt 2 hét alatt már a második bosszantó sérülés éri. Múlt hét csütörtökön kisebb műtétet kellett rajta végrehajtani, mert az ülepén begyulladt egy szőrtüsző és nem bírt beülni sem a hajóba. Ma pedig felszakadt az egyik körme, amikor a páros kormányát állítgatta. Ennek ellenére Sík Mártonnal második tudott lenni az előfutamban és a középdöntőben is.

„Szeles a pálya, kemény volt a középfutam, de itt nincsenek könnyű futamok, végül is ez a világbajnokság – magyarázza Boros Gergely. Nagyon erős a mezőny, akik az elmúlt 2 évben inkább az olimpiai távokra koncentráltak, most azok is elindultak 500-on. Mi se lőttük el még az összes puskaport, holnap pihenünk egy jót, vasárnap pedig megpróbálunk jobban rajtolni, nagyon örülnék, ha összejönne egy dobogós helyezés.”

Női C-2 500 méteren elmaradtak az előfutamok, miután éppen kilenc hajó nevezett, így a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kettős majd csak a vasárnapi döntőben száll vízre.

A péntek délutáni program a 200 méteres előfutamokkal zárul Duisburgban.

(Forrás: kajakkenusport.hu)