Bravúrra készül a Fradi a BL-ben

Bravúrra készül a Fradi a BL-ben

2013. 01. 30.
Megosztás

Nem elégszik meg a Bajnokok Ligája nyolcas középdöntőjébe jutással a Ferencváros női kézilabdacsapata, hanem további bravúrokra készül.

Elek Gábor vezetőedző kitért rá, hogy együttese nehéz, de kellemes feladat előtt áll. Mint mondta, a nyolc közé jutást már teljesítették, mostantól pedig eldől, hogy "tovább tudják-e álmodni a csodálatos őszt".

"Látni kell, hogy az ellenfelek sokkal erősebbek, mint az eddigiek - szögezte le a tréner a csapat évnyitó sajtótájékoztatóján.
- Megítélésem szerint a Valcea a világ legerősebb keretével rendelkezik, de a Ljubljana is komoly csapat, főleg, hogy a sérültjei felépültek. A Zvenyigorod pedig ahhoz képest lett erősebb, hogy a legutóbbi KEK-menetelés során kettős győzelemmel jutottunk rajta túl."
Hozzátette: ha nem sikerül az újabb bravúr, akkor sincs baj, vagyis nem raknak "BL-terhet" a játékosok vállára.
"Persze mindent megteszünk, hogy magyar elődöntő vagy döntő legyen a Bajnokok Ligájában" - utalt Elek arra, hogy a másik középdöntős csoportban szerepel az előző idényben finalista Győri Audi ETO KC.
Az előző két KEK-kiírásban diadalmaskodott zöld-fehérek a középdöntőben szombaton a döntőbe vágyó román Oltchim Valcea otthonában lépnek pályára, majd egy héttel később fogadják az orosz Zvezda Zvenyigorodot, február 17-én pedig a szlovén Krim Ljubljanát. Aztán márciusban jöhet újból ez a három ellenfél, ellentétes pályaválasztói joggal. A ferencvárosi a hazai BL-meccseit Dabason rendezi.

Az biztos, hogy sérülése miatt Zácsik Szandra késő tavaszig nem játszhat. Vele és Cifra Anitával az FTC most hosszabbított három évet. Mindkettőjüknek a szezon végéig élt a korábbi megállapodása. Zácsik az MTI-nek elmondta, bízik abban, hogy nem kell a jósolt öt hónapot kihagynia, és már előbb visszatérhet.

Cifra Anita:
„Az elmúlt másfél évben nagyon jól éreztem itt magam. Úgy gondolom, nagyon jó helyre kerültem. Megszerettem a csapatot, csapattársaimat. Jó munkát végzünk és emellett sikeresek is vagyunk. Szeretem Budapestet is. Örültem, hogy megkeresett az FTC vezetősége, és hogy maradhatok. Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy ilyen jól sikerül majd a váltás Békéscsaba után. Bíztam benne, de erre tényleg nem számítottam. Nagyon sokat jelent, hogy valóban nagyon jól érzem itt magam. Szívesen járok edzésekre és szeretem, amit csinálok. Ennek tudom be azt is, hogy sikerült fejlődnöm az elmúlt másfél év alatt.”

Zácsik Szandra:
„Hasonló érveket tudok felhozni, mint amikor hazajöttem Szlovéniából. Jó a közösség, fiatal a csapat és most már a BL-ben szerepelünk. Könnyű volt megegyezni, mert mindkét félnek az volt a célja, hogy itt maradjak a Fradiban. Magyarországon nem is igazolnék más klubhoz!”

Kökény Beatrix ügyvezető igazgató jelezte, hogy Deáki Dórának, Kovacsicz Mónikának és Pastrovics Melindának ugyancsak a nyáron jár le a szerződése, velük tárgyalnak a folytatásról.
Szintén a sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Rail Cargo Hungaria további egy évvel meghosszabbította névadó szponzorációját. Ezen kívül az Opel és a Q Pharma Kft. is támogatja a csapatot.

Neagu megsérült

Alaposan rájár a rúd a 2010-ben a világ legjobb női kézilabdázójának megválasztott Cristina Neagura: a Valcea és a román válogatott kulcsembere nem is olyan régen tért vissza a vállsérüléséből, amelyből több mint másfél évig tartott a felépülése, most pedig újabb hosszabb kihagyásra számíthat. A Ferencváros elleni vasárnapi Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő román együttes átlövője ugyanis keresztszalag-szakadást szenvedett a bal térdében, így fél évre kidőlt a sorból.

„A hétfő esti edzésen történt az eset, senki nem bántotta a társak közül. Azonnal kocsival egy bukaresti kórházba vittük, ahol megerősítették az első diagnózist. Pedig az utóbbi meccseken már kiváló formát mutatott. A helyzet ugyanakkor nem végzetes a csapat szempontjából, hiszen ott van Jovanovic, Barbosa és Meirosu is erre a posztra" – nyilatkozta Peter Berbecaru, az Oltchim elnöke. Neagu a következő napokban esik át az elkerülhetetlen műtéten.

A Fradi háza tájáról már kedvezőbb információk érkeztek, ugyanis az Európai Kézilabda-szövetség felmentette Tomori Zsuzsannát, aki így pályára léphet a Valcea elleni középdöntős találkozón. A válogatott játékos még az FTC tavalyi utolsó BL-csoportmeccsén, a Larvik ellen kapott piros lapot, miután a könyökével eltalálta Karoline Breivangot, ezután tárgyalta az ügyét a szervezet fegyelmi testülete.

(Forrás: mti, fradi.hu)