Bronzérmes a kardcsapat a győri Zarándi Csaba világkupán

Bronzérmes a kardcsapat a győri Zarándi Csaba világkupán

2017. 12. 04.
Megosztás


A Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású kardcsapat a győri világkupaversenyen az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Ezzel az összesített világranglistán is a harmadik helyen áll a magyar gárda.

A magyar kardcsapat az egész nap rendkívül magabiztosan, jól és ami a leglényegesebb, eredményesen vívott.

A mieink Belgium ellen melegítettek be a nyolcaddöntőben, ahol 45:19-re nyertek. A negyeddöntőben következett a tavalyi vb bronzérmese, Irán. Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron vezetésével, aki +10-es mutatóval hozta ezt a kört 45:34-re nyertek a mieink, és ezzel bejutottak az elődöntőbe. Itt az ősi rivális, az olasz válogatott várt. A nagyszerűen teljesítő Gémesi Csanád révén vettük át a vezetést a meccs első harmadában, és utána hullámzott ugyan a meccs, de az előny végig nálunk volt. A befejezőemberek csatájában Szilágyi Áron 40:37 vezetésnél kötött be az utolsó asszóra a fiatal, de máris nagyon erős Curatolival szemben. Az első két tus után már kezdtük reméltük a döntőbe jutást, de az olasz fiú máskép gondolta és a zsűri támogatása mellett megfordította a találkozót, és az olaszok jutottak a fináléba.

A bronzmeccsen az orosz csapat következett. A kisebb kézsérüléssel bajlódó Decsi Tamást felváltó Gémesi Csanád nagyszerűen teljesített, és a két utolsó összecsapáson a világbajnok Szatmári és a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi sem hibázott. A mieink 45:40-re győztek, és ezzel bronzérmesként zártak. Ezzel a magyarok sorozatban az ötödik versenyükön (vk-k, Eb, vb) lettek dobogósok, ami akkor is nagy teljesítmény, ha első helyezés egyelőre még nem szerepel a listán…

“Azt hiszem, összességében elégedetten távozhatunk Győrből. Igaz, az egyéni verseny sikerülhetett volna kicsit jobban, és csapatban szintén közel jártunk a döntőhöz, de ez a bronzérem pozitívba billentette át a mérleget… Az első körben bemelegítettünk, majd a csöppet sem lebecsülendő Irán ellen sem volt kétséges a győzelem. Az olaszok elleni meccs érdekes volt. A fiúk nagyon szerettek volna hazai környezetben döntőt vívni, és közel is voltak hozzá. Sajnos, a zsűrik bizonytalanságát az olaszok kihasználták, vérszemet kaptak, és fordítottak. Ezért, persze, nem rájuk neheztelünk, tudtuk, hogy ők ilyenek, de azt sajnálom, hogy a bírók nem voltak a helyzet magaslatán. Annak viszont nagyon örülök, hogy utána összeszedtük magunkat, és legyőztük az oroszokat. Az is lényeges, hogy az egész nap jól vívó Csanád és Tomi is sokat hozzátett ehhez a győzelemhez. Az erős mezőnyben a dobogós helyezés mindenképpen értékesnek számít, még ha most nem is ugrálunk örömünkben” - értékelt a verseny végeztével Decsi András, a kardozók vezetőedzője.

(MOB, MVSZ, fotó: MVSZ)