Búcsú Pór Lászlótól és dr. Csépe Györgytől

Búcsú Pór Lászlótól és dr. Csépe Györgytől

2015. 07. 07.
Megosztás

Mély részvét mellett temették el Kecskeméten Pór Lászlót, a 2008-ban alakult Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Körének alapítóját és vezetőségi tagját, aki 71 esztendős korában június 21-én hunyt el.

Pór László irodalmi, történelmi, sportbeli ismeretei alapján nagyban hozzájárult a Baráti Kör eredményes munkájához, több mű, kiállítás szervezője, rendezője: A Magyar Olimpiai Akadémia az ő vezetésével bonyolította le a Bóbis Gyula centenáriumi rendezvényeket. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik, hogy 2014. október 23-án Lajosmizsén a tornacsarnokot az olimpiai bajnok birkózóról, a Nemzet Sportolójáról, Polyák Imréről nevezték el. A kiváló sportvezetőt dr. Bodóczky László, a kör elnöke búcsúztatta, a MOA koszorúját dr. Jakabházyné Mező Mária és Győr Béla helyezte el a síron.

Pór László több évtizedes sportvezetői tevékenysége kiterjedt a Bács-Kiskun Megyei Sportszövetségek Tanácsára, a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Körére, a Bács-Kiskun Megyei Birkózó Szövetségre és a Kecskeméti MÁV Teke Egyesületre is.

11 éves korában kezdett el birkózni, 18 éves korában elszenvedett motorbaleset vetett véget sportolói karrierének. Ekkor határozta el, hogy ha már nem űzheti tovább kedvenc sportágát, akkor, hogy ne szakadjon el a szőnyegtől, versenybíró lesz. Nemzetközi minősítéssel rendelkezik. Számtalan hazai és nemzetközi versenyen működött közre versenybíróként.

A Megyei Birkózó Szövetségben előbb az Ifjúsági, majd a Versenybírói Bizottságnak volt vezetője. Végül, 1972-től napjainkig a Bács-Kiskun Megyei Birkózó Szövetség főtitkára volt.

Az ifjúsági mozgalomban sportszervezőként vett részt, melynek során számos rendezvény megszervezése és lebonyolítása kötődik hozzá. Így a megyei diáksport rendezvények, Országjáró Diákok megyei és országos találkozói, és a főiskolások megyei sportrendezvényei.

1980-ban került a kecskeméti városházára, ahol 1989-ig töltötte be a sportosztály vezetőjének tisztét, majd 1991-ig a Bács-Kiskun Megyei Tanács Sportosztályának főmunkatársa lett.

Sajnos már nem élhette meg a Messzi István életéről szóló könyv megjelenését. És nem tudja befejezni Helvécián a tornaterem névadóját, Földi Imre olimpiai bajnokról. Kecskemét sporthagyományainak a feltárása és megismertetése érdekében végzett munkájáért MOA Tiszteleti-díjat kapott.

2009-től részese volt a MÁV Teke Egyesület újjászervezésében, ahol később elnökségi tagként tevékenykedett.

A megye sportja érdekében végzett kiemelkedő munkásságáért Megyei Sportdíj kitüntetésben részesült 2011-ben.

A MOA és az olimpiai család egy gyöngyösi sportszakembert, szervezőt is gyászol. Dr. Csépe György, Gyöngyös Város Barátainak Köre vezetőségi tagja július 5-én 76 éves korában otthonában hunyt el. Nyugdíjazásáig a gyöngyösi József Attila Szakközépiskola és Szakiskola kollégiumának igazgatója volt. Temetéséről később intézkednek.

(MOA)