Búcsúztatás, olimpiai ankét, emléktábla-avatás

Búcsúztatás, olimpiai ankét, emléktábla-avatás

2021. 12. 13.
Megosztás


Hírösszefoglalót ajánlunk a Magyar Olimpiai Akadémia működéséhez kapcsolódó december eleji eseményekből...

December 6-án délelőtt, a Pestszenterzsébeti temetőben helyezték végső nyugalomra a november 23-án, életének 88. életévében elhunyt Domby Ivánt. A református szertartás szerinti búcsúztatáson a Magyar Vízilabda Szövetség nevében Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok, a szövetség elnöke búcsúzott az egykori vízilabdajátékostól és játékvezetőtől. Az olimpiai család, a barátok részéről, a család üzeneteivel kiegészítve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára emlékezett a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága és a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör egykori tagjáról. Az elhunyt olimpiai bajnokok központi emlékhelyének megálmodójától a helyszínen búcsúzott dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Csanádi Kör több vezetője és a volt vízilabdás társak is. Nyugodjék békében! Emlékét megőrizzük!

December 8-án, szerdán délután Olimpiai Ankétot tartott Nyíradonyban a Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tevékenykedő Harangi Imre Olimpiai Baráti Kör. Az iskola pedagógiai programjában is megjelenő „Olimpiai nevelés” keretében folytatódtak az októberi „Harangi hét” eseményei. A „Sportoló katonák, katonasportolók, katonák az olimpiai játékokon” címmel megrendezett eseményen élménybeszámolót tartott Martinek János kétszeres olimpiai bajnok, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok öttusázó, előadást tartott Győr Béla, a MOA főtitkára, beszélgetésen vett részt Veres Vince, a MOB Hagyományőrző Bizottságának a tagja, valamint Varga József birkózó, az iskola volt diákja. A meghívott vendégek és a közel 150 diák és tanáraik az Olimpiai Himnusz helyi képes változatát látták és hallhatták a találkozó elején. Az I. világháború 1914-es karácsonyáról készült visszaemlékező kisfilm hűen ábrázolta a német és az angol katonák kétnyelvű ünnepköszöntő énekét a lövészárokban, majd a néhány perces baráti beszélgetésüket, illetve önfeledt labdarúgójátékukat, mely rövid időre feledtette velük a háború borzalmait. A távoli ágyúdörgések hangjára, jókívánságokkal köszöntek el egymástól. Visszamentek a saját lövészárkaikba és néhány pillanat múlva, mint ellenségük életét kioltani képes katonák álltak ismét egymással szemben. A házigazda Harangi Imre Olimpiai Baráti Kör bemutatkozása után Győr Béla képes beszámolóval elevenítette fel a tokiói olimpia 14 magyar katonasportolójának versenyeit, sikereit, majd a következő szavakkal adta át a baráti kör elnökének a magyar „Katonasportolók az olimpiai játékokon” című könyve alapján készült tablókat. „Örülök, hogy jó helyre kerül!” Átnyújtotta a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia elnökeinek és főtitkárainak aláírásával ellátott oklevelet az elmúlt 40 év hagyományteremtő és -ápoló munkájáért, és tolmácsolta jókívánságaikat. Kitűnő hangulatban folytatódtak az események. Martinek János élményszámba menően elevenítette fel a sportpályafutásának eseményeit. Nagy tapssal köszöntötték a diákok a két aranyérem megszületésének történetét. Elemében volt az előadó, néha még a visszafogott felnőttek is elmosolyodtak egy kicsit. A bajnok szívesen válaszolt a feléje irányuló kérdésekre, majd a saját sikereihez vezető utat ajánlotta a résztvevőknek. „Ne adj fel semmit, az úton pedig végig kell mennie mindenkinek”. Örömmel segédkezett a tokiói nyári olimpia után megrendezett olimpiatörténeti vetélkedő eredményhirdetésében. A megmérettetésen elindult 13 csapat mosolygós arcú tagjai a bajnoktól, a főtitkártól és az egykori tanítványtól vehették át a megérdemelt okleveleket, jutalomkönyveket. Veres Vince a katonasággal és a sportpályafutásával kapcsolatos közös pontokat elevenítette fel a résztvevőknek. Az „Akire büszkék vagyunk” részében Varga József, az iskola volt tanulója idézte fel a sporttal kapcsolatos diákéveit, a ballagásakor a hátizsákjában magával vitt tudást, ismeretet, tapasztalatot, illetve jó tanácsokat. Ő állt legközelebb korban a hallgatósághoz, így mindenki hallani szerette volna az ő sikerének receptjét. Tanulásra, sportolásra, elszántságra, kitartásra biztatta a résztvevőket. Mind a négy vendégnek más és más volt az eddigi életútja, de a katonaság, mint közös pont kapcsolta össze őket az élménybeszámoló, a találkozó alatt.

A baráti kör valamennyi díszvendégét emléklappal is igazolva, „Tiszteletbeli tagjává” fogadta, illetve Varga Józsefet a 6. a osztály tanulói „Tiszteletbeli osztályfőnök helyettesükké” kérték fel. A közös ajándékozások után előkerültek az erre az eseménye készült emléklapok, melyeket boldogan dedikáltak a vendégek. A szokásos közös fotók is készülhettek, melyek évek múlva szép emlékeket idézhetnek fel az egybegyűltekben.

Az intézmény „Harangi folyosóján” lévő „Emlékfal” és település főterén álló „1936-os Emlékoszlop” megkoszorúzásával ért véget a délután.

December 10-én, pénteken délután, a Nógrád megyei Karancsalja községben, Menczel Iván, olimpiai bajnok labdarúgó szülőhelyén, az egykori általános iskolája falán emléktáblát avattak a bajnok születésének 80. évfordulója alkalmából. A Tóthné Bucsek Ildikó által indítványozott megemlékezést Scholtz Katalin, Csicsman Tamás, a Karancsaljáért Alapítvány és Karancsalja Önkormányzata szervezte. A rendezvényen Viczián Gyula kezdeményezésére részt vett Szalay Miklós és Básti István olimpiai bajnok, valamint Balga József, az egykori SBTC labdarúgótársak. A rendezők meghívásának eleget tett Győr Béla, a MOA főtitkára, Sipos Jenő MLSZ-szóvivő és Schuchmann Attila, a Nógrád Megyei LSZ elnök. A Kéri István által vezetett megemlékezésen Győr Béla és Sipos Jenő is méltatta az egykori sportoló teljesítményét, sportkarrierjét példaként állítva az iskola jelenlegi diákjai elé. Viczián Gyula, a sportoló gyerekkori barátja idézte fel a pályát, amelyet Menczel Iván befutott Salgótarjánon, Tatabányán, Vasason át az olimpiai aranyéremig. Scholtz Katalin a szervezők nevében az emléktábla alatt elhelyezett, a sportoló pályájának főbb eseményeit bemutató fotók megtekintésére invitálta a megjelenteket. A megemlékezések után Sipos Jenő, Győr Béla, Sulyok Oszkár Jánosné polgármester és Viczián Gyula leleplezték a Karancsaljai Munkás Sportegyesület által készíttetett emléktáblát, és elhelyezték koszorújukat. A MOB és a MOA koszorúját Győr Béla Básti Istvánnal és Szalay Miklóssal együtt helyezte el a bajnok emléktáblájánál. Ezt követően került sor Karancsaljáért Alapítvány “Menczel Iván és a foci” téma megjelöléssel hirdetett rajzpályázat eredményeinek kihirdetésére. Az egyedileg és csoportban készített rajzok nyerteseit az Alapítvány értékes jutalomban részesítette. A nyertesek az MLSZ, a MOB és a MOA, az önkormányzat és az alapítvány díjait vehették át.

(MOB-MOA/GyB, CsA, KAA; fotó: GyB, Harangi OBK, Karancsaljáért A.)