Karakas Hedvig harmadik a budapesti olimpiai kvalifikációs judo Grand Prix viadalon

Budapesten folytatódik a judósok olimpiai kvalifikációs menetelése

2020. 08. 28.
Megosztás


Októberben Budapesten folytatódik a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs sorozata, amely a koronavírus-járvány miatt állt le márciusban. A nemzetközi szövetség (IJF) pénteki tájékoztatása szerint a menetelés a magyar fővárosban indul újra, s a következő fél évben még két nagy versenyre kerül sor, decemberben Tokióban Grand Slamet, január elején Dohában pedig a Mesterek Tornáját rendezik meg.

„Október 23-tól 25-ig ad otthont a Budapest Grand Slamnek a Papp László Sportaréna – mondta Nagy András sportigazgató. – A válogatott keret júliusban Tatán találkozott ismét, akkor mind a 110 vírusteszt negatív lett. A múlt héten Győrben tartottunk edzőtábort, a folytatásban pedig a lányoknak vezénylünk összetartást Dunavarsányban, majd további edzőtáborokat tervezünk” – tette hozzá.

Az IJF közleményében a fair play-díjas Marius Vizer elnök kifejtette, eljött az idő, hogy bejelentsék a judoélet újraindítását. „Világszerte más-más a járványhelyzet, de vannak térségek, amelyek képesek versenyeket rendezni. Magyarország készen áll arra, hogy lebonyolítson október végén egy Grand Slamet, szem előtt tartva az egészségügyi óvintézkedéseket. Különbizottságot állítunk fel, amely a következő három világesemény biztonságos megrendezéséért felel” – jelentette ki az IJF vezetője.

A nemzetközi szövetség korábbi tájékoztatása szerint a súlycsoportonkénti „befagyasztott” világranglistákra az újraindulástól 2021. június 28-ig lehet majd további pontokat szerezni. A dátum magyar szempontból azért kedvező, mert a jövő nyári budapesti Grand Slam lehet az egyik utolsó kvalifikációs esemény a 2021. július 23-án elrajtoló tokiói olimpia előtt.

A judós kvalifikáció 2018. május 25-én kezdődött, a járvány miatt háromévesre nyúló menetelés mintegy 70 versenyből áll.

Emlékeztetőül, a 2016-os riói játékokon nyolcfős magyar küldöttség vett részt; judokáink egy ötödik, illetve három hetedik hellyel zártak.

Az egyes ranglisták itt megtalálhatóak (korábbi frissítés).

(MTI-MOB)