Budapesten is ünnepel a Nemzetközi Vívószövetség

Budapesten is ünnepel a Nemzetközi Vívószövetség

2013. 01. 25.
Megosztás

100 éves a FIE, a születésnapi események egyike az augusztusi budapesti világbajnokság.

A szervezet az egész éven át tartó programsorozatból két pontot emelt ki, első helyen a sportág idei fő versenyét, az augusztus 5-étől 12-éig tartó vb-t.

A budapesti viadal mellett a november 30-i centenáriumi gálavacsorán kap még kiemelt helyet az elmúlt száz év megünneplése. Utóbbi eseményt egy nappal előzi meg a centenáriumi kongresszus, ugyancsak a francia fővárosban.

A FIE jelezte azt is, hogy a kilenc alapító tagállamban - Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában, Csehországban és Norvégiában - egy-egy kijelölt versenyen az alapítástól eltelt száz évre emlékeznek. Az első lesz ezek sorában a hétvégi, londoni női kard Világkupa.
Az év folyamán utazó kiállításon ismerkedhetnek a sportág történetével az érdeklődők, de a centenáriumi eseménysorozat része a sportági hírességek csarnokának létrehozása is.

(Forrás: MTI)