Budapestet is érinti az Európa Játékok lángjának útvonala

Budapestet is érinti az Európa Játékok lángjának útvonala

2018. 11. 10.
Megosztás


Az Európai Olimpiai Bizottság Marbellán zajló 47. kongresszusán a közelmúltban rendezettek mellett a közelgő multisport-események szervezőbizottságai is beszámolnak a szervezés aktualitásairól. A jövő nyári minszki Európa Játékok képviselőinek prezentációjából az is kiderül, hogy a láng tervezett útvonala Budapestet is érinti.

A lángot Rómában gyújtják meg 2019. május 3-án. A fáklya Észak-Olaszország felé indul, az útvonal érinti Szlovéniát, Ausztriát, Magyarországot, Szlovákiát, Lengyelországot, majd a fehérorosz Minszkben ér célba a játékok megnyitójára, alig több, mint 220 nap múlva.

A II. Európa Játékokon várhatóan 50 európai nemzet több mint 4000 sportolója vesz majd részt a 15 sportág 23 szakága versenyének valamelyikében. A fehérorosz szervezők több mint 18 ezer akkreditált résztvevőre számítanak.

Európa-bajnokságnak megfelelő viadalt rendeznek tollaslabdában, kajak-kenuban, judóban és ökölvívásban. Kilenc sportág eredményei fognak beleszámítani a tokiói olimpiai kvalifikációba közvetlen kvótaszerzés - asztalitenisz, íjászat, karate és sportlövészet -, vagy pontok beszámítása - atlétika, birkózás, judo, ökölvívás és tollaslabda - alapján.

A megnyitóünnepséget 2019. június 21-én, a záróceremóniát 30-án rendezik. Az Európa Játékokon a férfiaknak 91, a nőknek 89, vegyescsapatoknak 20 versenyt rendeznek. Összesen 200 éremátadó ünnepségre kerül sor.

Mint arról beszámoltunk, november 9-10-én a spanyolországi Marbellán rendezik az európai olimpiai bizottságok (EOC) 47. közgyűlését. Az olimpiai család európai közösségének sportdiplomáciai csúcstalálkozóján a Magyar Olimpiai Bizottságot Kulcsár Krisztián elnök és Vékássy Bálint főtitkár képviseli.

Marbellán zajlott az EOC Végrehajtó Bizottságának 2018-as ülése is, ahol az európai sportmodell és a minszki Európa Játékok szerepelt a középpontban. A közgyűlés előtt összeült az EOC Sportolói Bizottsága is, melynek magyar tagja - egyben alelnöke - a világbajnoki bronz-, Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó dr. Baji Balázs.

Péntek este kihirdették a Piotr Nurowski „A legjobb fiatal európai sportoló" – díj nyertesét és dobogósainak sorrendjét is; a versenyben az úszó Késely Ajna holtversenyben második lett.

(MOB)