Büszkék a kapitányok az érmes tornászokra

Büszkék a kapitányok az érmes tornászokra

2018. 10. 17.
Megosztás


Az ifjúsági olimpián a magyar tornasport is képviseltette magát. Buenos Airesben a fiúknál Balázs Krisztián remekelt, aki egy csapattal szerzett aranyérem mellett talajon második, nyújtón pedig harmadik hellyel gazdagodott, illetve további finálés helyezései is voltak.

A lányok mezőnyében Bácskay Csenge indult, aki az egyéni összetett mellett az ugrás döntőjébe is bejutott, ahol ezüstérmet nyert. Bácskay Csenge teljesítményét Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya értékelte, Balázs Krisztiánét pedig Puskás Jenő, a férfi utánpótlás tornászok szövetségi kapitánya.

Puskás Jenő: „Őszintén szólva, ha valaki előre azt mondja, hogy a Krisztián egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet fog nyerni, én biztosan aláírtam volna. A csapatarany meglepetés volt, meg egy kis szerencse. Összességében azonban elmondható, hogy „Kiki" a három szerenkénti fináléval kitett magáért, ráadásul volt egy sajnálatos bokasérülése. A kiutazás előtt láttuk, hogy probléma van vele. Kinn pedig az edzések, illetve a versenyek alatt ez nyilván romlott. Ezzel együtt le a kalappal előtte, hiszen ilyen lábbal nem biztos, hogy bevállaltuk volna talajon a döntőt, azt a döntőt, ahol végül második lett. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen rendkívül erős mezőnyben helyt állt, úgy gondolom, ez volt Krisztián eddigi legkomolyabb, legkeményebb versenye. Biztos vagyok abban, hogy fölkapta a világ a fejét, és megtanulták a nevét.”

Draskóczy Imre: „A legbüszkébb arra vagyok: Csengének volt annyi bátorsága és akaratereje, hogy az új ugrását ott mutassa be, ahol a legfontosabb. A Jurcsenkó dupla csavarral összejött, megcsinálta, nos, ez az, ami a legfontosabb. A dupla csavar augusztusban a junior Európa-bajnokságon még nem volt kész. Mostanra sikerült összehozni, mostanra megérett, és úgy gondolom, hogy igazán büszkék lehetünk erre a teljesítményre, ráadásul neki is volt korábban egy kisebb sérülése, lábujjtörésből állt fel.”

A magyar tornászok Buenos Airesből négy érmet szállítanak. Balázs Krisztián a csapattal aranyérmes lett, talajon 2., nyújtón bronzérmet nyert. Bácskay Csenge ugrásban lett ezüstérmes.

(MATSZ-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)