Cadel Evans jövőre a Giróra összpontosít

Cadel Evans jövőre a Giróra összpontosít

2013. 10. 09.
Megosztás

2011-es Tour de France győztese, az ausztrál Cadel Evans jövőre nem a Francia körversenyre, hanem a Giro d'Italiára összpontosít.

A jövő februárban 37 éves bringásnak 2014-ben jár le a szerződése a BMC csapatával, és elképzelhető, hogy azt követően visszavonul.

A cyclingnews című internetes szaklap jelentése szerint Evans elismerte, idén hiába tudott jól teljesíteni a Girón, amelyen harmadik lett, a Touron már nem ment neki, így csak a 39. helyen végzett.

„Túl sok volt ez nekem, hogy a Giro után a Touron is indultam” – jegyezte meg.

Evans a nagy körversenyek közül elsőként a Girón szerepelt, még 2002-ben, és két napig viselhette az összetettben élen állónak járó rózsaszínű trikót, végül 14. lett, mert nem bírta a hegyeket.

„Mindig is szerettem volna visszatérni a Giróra és most a csapatom is ezt kívánja. Tíz évet adtam a Tournak” – mondta Evans, aki a Francia körversenyen a 2011-es sikerét megelőzően kétszer állhatott dobogóra: 2007-ben és 2008-ban második volt.
A harmadik nagy viadalon, a Vuelta a Espanán 2007-ben negyedik, 2009-ben harmadik helyen zárt, azóta ott nem indult.

Az ausztrál sportoló hegyi-kerékpárosként két olimpián 1996 (9.hely), és 2000 (7), országúti versenyzőként 2008-ban (5.) az időfutam küzdelmében szerepelt. 2009-ben megnyerte a mezőnyversenyt a világbajnokságon.

(Fotrrás: NSO / MOB)