Carlos Ortega: - Nem ismétlődhet meg az, ami február 17-én történt velünk Kielben

Carlos Ortega: - Nem ismétlődhet meg az, ami február 17-én történt velünk Kielben

2013. 04. 19.
Megosztás

Idén ugyan megszabadult a „spanyol átoktól” az MKB Veszprém kézilabda csapata, de még sem mondhatja szerencsésnek magát.

A Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé csak akkor juthat be a magyar kézilabdázás zászlóshajósa, ha sikerül kivernie a címvédőt. Nem csekélyebb tudású riválist, mint az Európa, vagy inkább az egész világ legjobb klubcsapatának tartott THW Kiel együttesét. Tulajdonképpen jó előjelnek számít, hogy a csoportküzdelmek során tavaly októberben a magyar bajnok hazai pályán egyszer – egyetlen góllal - legyőzte már az idei végjáték, a Final Four nagy esélyesét, ám nem szabad fátylat borítani arra sem, ami 2013. február 17-én történt Kielben. A visszavágó végkimenetelére, amikor a német bajnok nem egy, hanem 11 góllal volt jobb a vendégcsapatnál, tehát valósággal lesöpörte a pályáról az ellenfelét.

„Vasárnap, a negyeddöntős versenyfutásunk első mérkőzésén újra a Kiel a pályaválasztó, de ettől még nem remeghet meg a kezünk és a lábunk, és nem szállhat az inunkba a bátorságunk” – jelentette ki Carlos Ortega, az MKB Veszprém spanyol mestere a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott nyilatkozatában.

Két újdonsült nemzeti kupagyőztes néz majd farkasszemet a 13 ezres Sparkasse Arénában, és nem lehet tudni, hogy a története egyik legnagyobb átalakulása előtt álló hazai csapat tagjait hogyan érinti majd nem kevesebb, mint négy világklasszisuk - Omeyer, Narcisse, Ahim és Ilic idény végi, tehát nagyon közeli távozása. Lehet, hogy az utolsó nagy lehetőség kihasználásának együttes akarata serkenti majd a német” kézilabdás” város kedvenceit, ám ennek az ellenkezője is bekövetkezhet a klubvezetés előre bejelentett „leépítési” vagy „lefékezési” szándéka miatt…

„Nekünk a magunk céljával és játékával kell foglalkoznunk és már az első negyeddöntős mérkőzésen a lehető legtöbbet kihozni magunkból – folytatta Carlos Ortega.
– Nem úgy állunk majd ki, hogy ennek a meccsnek csak mi lehetünk a vesztesei, a célunk ugyanis csak a lehető legszorosabb eredmény kicsikarása lehet. Nem szokásom a tippelés, ezért most sem vállalkozom arra, hogy jóslatokba bocsátkozva egy még elfogadható vereség arányáról kezdjek beszélni. Csak annyit mondhatok, hogy a továbbjutás kérdésének semmiképpen sem szabad már Kielben eldőlnie. Az ellenfél roppant erős, de idáig sem tudta megnyerni minden mérkőzését, és arra is emlékeztetnék, hogy a legjobb nyolc közé jutásuk is csupán két gólon múlott. Ennyi, ilyen kevés volt a különbség két meccs eredményét összeadva a THW Kiel és az orosz Csehovszkije Medvegyi között.”

Arra a kérdésre, hogy jobb-e a mai MKB Veszprém, mint a februárban látott együttes, tehát erősebb és összeszokottabb-e, a 41 esztendős Malagában született, és a Barcelona játékosaként hírnevet szerzett egykori válogatott játékos, így válaszolt:

„Jobb a formánk, eredményesebb a támadójátékunk és hatékonyabb a védekezésünk is. Ezt tapasztalhatta a Pick Szeged és a magyar közönség néhány napja a Magyar Kupa döntőn, amelynek megnyerése számomra az első nagy siker volt a magyarországi munkám során. Szinte meccsről meccsre jobbnak látom a csapatot, amelynek tagjait folyamatosan higgadtságra és a lehetőségek még jobb kihasználására igyekszem serkenteni. Most így együtt a lehető legnagyobb kihívás előtt állunk, és mindenki számára jó hír lehet, hogy a csapat minden játékosa egészséges és magasan motivált. Szerencsére Schuch Timuzsin is újra edzésbe állhatott, akinek a védőmunkájától minden meccsünkön sok függ. Jól ismerjük a Kielt, ahogy ők is már alaposan feltérképeztek bennünket, ettől függetlenül azon dolgoztunk eddig, hogy a német szupercsapat sem Kielben, sem Veszprémben ne érezhesse magát biztonságban” – hangsúlyozta Carlos Ortega.

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)