1904 St. Louis
1904 St. Louis
1900 Párizs
1900 Párizs
1908 London
1908 London
1912 Stockholm
1912 Stockholm
1920 Antwerpen
1920 Antwerpen
1924 Párizs
1924 Párizs
1932 Lake Placid
1932 Lake Placid
1928 Amszterdam
1928 Amszterdam
1928 St. Moritz
1928 St. Moritz
1932 Los Angeles
1932 Los Angeles
1936 Berlin
1936 Berlin
1936 Garmisch-Partenkirchen
1936 Garmisch-Partenkirchen
1948 London
1948 London
1948 St. Moritz
1948 St. Moritz
1952 Helsinki
1952 Helsinki
1952 Oslo
1952 Oslo
1956 Melbourne
1956 Melbourne
1956 Cortina d'Ampezzo
1956 Cortina d'Ampezzo
1960 Róma
1960 Róma
1960 Squaw Valley
1960 Squaw Valley
1964 Tokió
1964 Tokió
1964 Innsbruck
1964 Innsbruck
1968 Mexikó
1968 Mexikó
1968 Grenoble
1968 Grenoble
1972 Szapporo
1972 Szapporo
1972 München
1972 München
1976 Montreal
1976 Montreal
1976 Innsbruck
1976 Innsbruck
1988 Szöul
1988 Szöul
1984 Szarajevó
1984 Szarajevó
1980 Moszkva
1980 Moszkva
1980 Lake Placid
1980 Lake Placid
1984 Los Angeles
1984 Los Angeles
1988 Calgary
1988 Calgary
1992 Barcelona
1992 Barcelona
1992 Albertville
1992 Albertville
1994 Lillehammer
1994 Lillehammer
1996 Atlanta
1996 Atlanta
1998 Nagano
1998 Nagano
2000 Sydney
2000 Sydney
2006 Torino
2006 Torino
2008 Peking
2008 Peking
2010 Vancouver
2010 Vancouver
2012 London
2012 London
1904-es Olimpiai küldöttség
1904-es Olimpiai küldöttség
Fuchs Jenő
Fuchs Jenő
1912-es Olimpiai Kardcsapat
1912-es Olimpiai Kardcsapat
Németh Imre
Németh Imre
Papp László
Papp László
Takács Károly
Takács Károly
1896 Athén
1896 Athén
1924 Chamonix
1924 Chamonix
2002 Salt Lake City
2002 Salt Lake City
2004 Athén
2004 Athén
Hajós Alfréd
Hajós Alfréd
1956-os Női kéziszer csapat
1956-os Női kéziszer csapat
Puskás Ferenc
Puskás Ferenc
Balczó András
Balczó András
Magyar Zoltán
Magyar Zoltán
Borkai Zsolt
Borkai Zsolt
Tordasi Ildikó
Tordasi Ildikó
Weisz Richárd
Weisz Richárd
2014 Szochy
2014 Szochy
Bauer Rudolf
Bauer Rudolf
Posta Sándor
Posta Sándor
Tersztyánszky Ödön
Tersztyánszky Ödön
Parti János
Parti János
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
Hegedűs Csaba
Hegedűs Csaba
Zsivótzky Gyula
Zsivótzky Gyula
Foltán László
Foltán László
Vaskuti István
Vaskuti István
Varga Károly
Varga Károly
Kovács Ágnes
Kovács Ágnes
Csollány Szilveszter
Csollány Szilveszter
Nagy Tímea
Nagy Tímea
Gyurta Dániel
Gyurta Dániel
Pars Krisztián
Pars Krisztián
Risztov Éva
Risztov Éva
Keleti Ágnes
Keleti Ágnes
Fábián László
Fábián László
Mizsér Attila
Mizsér Attila
Martinek János
Martinek János
Darnyi Tamás
Darnyi Tamás
Szabó Bence
Szabó Bence
Egerszegi Krisztina
Egerszegi Krisztina
Ónodi Henrietta
Ónodi Henrietta
Czene Attila
Czene Attila
Kőbán Rita
Kőbán Rita
Igaly Diána
Igaly Diána
Kammerer Zoltán
Kammerer Zoltán
Storcz Botond
Storcz Botond
Vereckei Ákos
Vereckei Ákos
Dr. Mező Ferenc
Dr. Mező Ferenc
Pelle István
Pelle István
Kabos Endre
Kabos Endre
Csák Ibolya
Csák Ibolya
Horváth Gábor
Horváth Gábor
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Vajda Attila
Vajda Attila
Janics Natasa
Janics Natasa
Fazekas Krisztina
Fazekas Krisztina
Kozák Danuta
Kozák Danuta
Szabó Gabriella
Szabó Gabriella
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Berki Krisztián
Berki Krisztián
Szilágyi Áron
Szilágyi Áron
Berczelly Tibor
Berczelly Tibor
Kovács Pál
Kovács Pál
Gerevich Aladár
Gerevich Aladár

Olimpikonjaink (kereső)

Olimpiai érmeseink - Keleti Ágnes

Sportág torna
Születési idő 1921-01-09
Születési hely Budapest
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület
1952 2 torna összetett csapat TF Haladás
1952 1 torna műszabadgyakorlat TF Haladás
1952 3 torna felemás korlát TF Haladás
1952 3 torna kéziszer csapat TF Haladás
1952 4 torna gerenda TF Haladás
1952 6 torna összetett egyéni TF Haladás
1956 1 torna felmás korlát Bp. Dózsa
1956 1 torna gerenda Bp. Dózsa
1956 1 torna műszabadgyakorlat Bp. Dózsa
1956 1 torna kéziszer csapat Bp. Dózsa
1956 2 torna összetett egyéni Bp. Dózsa
1956 2 torna összetett csapat Bp. Dózsa
1952 41 torna lóugrás TF Haladás
1956 23 torna lóugrás Bp. Dózsa

Keleti Ágnes,   ötszörös olimpiai bajnoknő Atlantáig a legeredményesebb magyar hölgyversenyző volt, de 1996-ban holtversenybe került Egerszegi Krisztinával. Helsinkiben talajon, Melbourne-ben talajon, felemás korláton, gerendán és a kéziszer csapatban aranyat nyert tornásznő drámai fordulatokban bővelkedő életutat járt be.

Már 1938-ban meghívták a válogatott keretbe és 1940-ben nyerte első bajnoki címét. Ezt követve a megkülönböztető törvények kényszerpihenőre kárhoztatták. A háborús években álnéven bujkált a fővárosban. Csak 1945-ben versenyezhetett ismét. Londonban a verseny előtti utolsó edzésen megsérült. Helsinkiben lehetett először olimpiai résztvevő,, majd Melbourne-ben már 35 évesen jutott pályafutása csúcsára, bár csalódás is érte,. mindössze három tizeddel szorult a második helyre az egyéni összetett versenyben.

Melbourne-ből nem tért haza. Előbb Ausztráliában élt, majd Izraelben telepedett le, ahol a Testnevelési Főiskolán tanított, a válogatott edzője volt, később fiatalokkal foglalkozott. Minden idők legeredményesebb magyar tornásznőjének nevéhez 46 hazai bajnoki cím fűződik.

Az 1983-ban Budapesten rendezett világbajnokság idején látogatott újra haza. A kilencvenes évek vége óta kettős állampolgár. Lakást is vásárolt a belvárosban, s mind több időt tölt itthon. Kora reggel általában a Hélia uszodában kezdi a napot, kiadós gimnasztika után félórákat úszik. A Nemzet Sportolója, tagja a Halhatatlanok Klubjának, neve a nemzetközi tornászhírességek csarnokában is helyet kapott. Több kitüntetésben részesült. Állandó látogatója az Olimpiai Bajnokok Klubja eseményeinek, részt vett Helsinkiben és Melbourneben, az olimpiai játékok ötven éves jubileumára rendezett ünnepségeken. Legutóbb 2010 őszén járt itthon, amikor a Melbourneben győztes kéziszer csapat versenyzői ( Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alice,  Köteles Erzsébet, Tass Olga) találkoztak, egyedül Korondi Margit hiányzott.

 "Egy olimpiai bajnok három élete" - címmel jelent meg önéletrajzi kötete, amelyben rendkívüli őszinteséggel tárja fel életútját.



 

 
 

 

 

Az aranyérmek története

 

Tóth Anita írása

1952. Keleti Ágnes talaj

 

 

 

 

Az ember egyszer világosságra talál.
Hogy mi kell hozzá?
Tapasztalat? Türelem? Idő arra, hogy lázadozó ösztöneink lecsituljanak, hogy szemünkről lehulljon elvakultságunk vastag posztószövete, s a múlt ösvényein, kimért életünk, időnk felett csak úgy – vágyak nélkül, puszta létünk értelmét kutatva – elmerengjünk?
Egyszer csak megértjük, mi végre voltunk itt, a Földön, s életünk miértjei
kristálytisztán bontakoznak ki előttünk…

Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornászunk vallja: már régen belépett e merengős korszak kapuján. Sőt, túl a nyolcvanon tollat is ragadott, hogy kendőzetlen, őszinte vallomásban elmesélje „Egy olimpiai
bajnok három életét”…

„Kétlaki” bajnokunk (Izraelben és Magyarországon is otthonra talált), három olimpiát (1948 London, 1952 Helsinki, 1956 Melbourne) járt meg, s ki tudja,
mire vihette volna, ha életét nem dúlja fel a második világháború.
A szegedi „self-made man”, Klein Ferenc kisebbik lánya a kor nagy küzdői
közé tartozott. Nem abban az értelemben, mint ahogyan mai bajnokaink, idoljaink, akik előtt oly gyakran emelünk kalapot. Dicsérjük akaraterejüket, küzdeni tudásukat, amelyet a sportsikerek elérése érdekében
”mozgósítanak”, amelyet a sport adott számukra.
Nem. Keleti Ágnes egészen más küzdő volt…
Őt az élet, a sors edzette, formálta – méghozzá sziklakeménységűre. Az
antiszemitizmus elleni küzdelem, az életben maradásáért folytatott harc
tette azzá a versenyzővé, aki 1952-ben, Helsinkiben 31(!) esztendősen felállhatott a dobogó legfelső fokára.
Hogy mi húzódott meg e győzelem mögött?
Az antiszemitizmus első fuvallata, majd a háború, amely szétszabdalta a
Klein (magyarosítva Keleti) családot. Az apa, a barátok elvesztése a
koncentrációs táborokban, a numerus nullus, melynek következtében a
kiválóan tanuló lány az egyetem helyett szűcsinasnak állt, szénhordás és
cselédkedés a német megszállás alatt, s hatalmas erőfeszítések az éhenhalás
elkerülése érdekében…
S Keleti Ágnes mindeközben a sportról sem feledkezett meg. A tornával
tüdőfoltjai miatt már négyesztendősen kapcsolatba kerülő, roppant
tehetséges kislány a II. zsidótörvény (ez megtiltotta a zsidóknak az
egyesületi tagságot, és a versenyeken való részvételt) idején illegálisan
edzett a zsidó elemi iskola Wesselényi utcai alagsori tornatermében.
Csak a háború befejeztével, 24 évesen tudott ismét komolyan
tornázni, s mivel megnyerte az 1947-es Balkán-bajnokságot, tagja
lett az 1948-as londoni olimpiára utazó magyar csapatnak.
Ám az élet még ekkor sem adott „kárpótlást” a számára: a versenyek előtti
utolsó edzések egyikén elszakadt az ínszalagja, így csak a lelátón ülve
élhette át, ahogy a magyarok a második helyet szerzik meg a csapatversenyen.
Vajon hányan tudnak ennyi hányattatás és egy ilyen törés után talpra
állni?!
Nem sokan.
Az eddig leírtak után azonban furcsa lett volna, ha Keleti feladja.
Noha Rákosi Mátyásnak „köszönhetően” az 1950-es bázeli (a helyszínt az
imperializmus egyik bástyájának tartották), világbajnokságra sem utazhatott
ki a magyar csapat, Keleti torna iránti szenvedélye nem csitult, s akkor
már hatszoros felnőtt magyar bajnokként bekerült az 1952-es helsinki
olimpiára tartó magyar csapatba.
Érett nő volt ekkor (a mai, életveszélyes gyakorlatokat bemutató
gyereklányok a közelében sem voltak a tornának, de még csak gondolatban sem), a Testnevelési Főiskola tanára, akinek gyakorlatáról így írt Feleki László:
 „…A sovány, izmos, karcsú fekete tornásznő a balerina könnyedségével és
 ugyanakkor acélos ruganyossággal kezdi meg a gyakorlatát. (…) Olyan ez, mint a torna költeménye, az erő, a szépség, az ügyesség legmagasabb rendű
kifejezése, ami a sportban csak elképzelhető. Művészi átélés, fölényes
biztonság sugárzik minden mozdulatából. A közönség szinte lélegzet-visszafojtva figyeli a páratlan látványt. S amikor befejezi a gyakorlatát, a közönség tombol. A zúgó tapsviharban alig hallatszik a síp hangja, de a pontozók máris emelik a táblájukat: két 10-es, egy 9.9-es, egy 9.8-as és egy 9.6-os tábla… Győzelem!!!…”
Igazi beteljesedés, az akarat diadala.
S ki tudta ekkor, hogy ez még csak a kezdet, a sikerek első
fejezete. Közel sem a csúcs, csupán  egy ösztönző részállomás…
Helsinki győzelmének köszönhetően Keleti Ágnes ismert és szeretett
személyiség lett Magyarországon, a poros tornatermekben pedig példakép,
akit csodálni lehetett, akire fel lehetett nézni. Csapattársai irigylésre
méltónak tartották páratlan szorgalmát és akaraterejét, amelyhez
természetesen kemény jellem is társult, s ez olykor-olykor konfliktusokat
is eredményezett. Igazi vezéregyéniséggé vált, aki új utakat, módszereket
keresett a tornában, s nyughatatlan természete egyre magasabbra
„repítette”.
S hogy helsinki győzelme, teljes életpályája mit ad a maiaknak?
A fiatalok talán csak egy kedves, ruganyos, energikus, idős hölgyet látnak
Keleti Ágnesben. A nemzetközi tornasport csillagjai közé választott
tornásznő (az oklahomai központban a sportág legnagyobbjai között szerepel),
azonban sokkal többet jelentett ennél: a kor legnagyobbja volt.
S ha a történelem nem szabdalja darabokra életét, talán a kilencszeres
olimpiai bajnok szovjet Larisza Latinyina helyett ő lehetne minden idők
legeredményesebb női sportolója…


 

Csőke József írása

 

 

1956. Női kéziszercsapat

 

 

Sok száz méter filmszalag, apró képkockák ezrei őrzik a magyar női kéziszer-csapat világbajnoki és olimpiai bajnoki „aranyos” történetét.

A helsinki olimpia után immár előre a melbourne-i sikerért!

1954: világbajnokság Rómában. Itt a magyar lányok nyerték az aranyérmet!

Ők nyolcan: Bánáti Éva, Bánhegyi Lászlóné, Kárpáti Irén, Keleti Ágnes, Kertész Aliz, Köteles Erzsébet, Tass Olga, Vásárhelyi Edit volt a kezdőcsapat és a mesteredző: Nagy Jenőné, Vali néni, aki hideg fejjel, de nagy szívvel, világszínvonalú tudással tanította a gyakorlati elemeket.

A szép, együttes táncmozgásra pedig Berczik Sára és Kovács Éva táncpedagógusok „formálták” tornászlányainkat.

Mi, sportfilmesek 1955 tavaszán forgattunk először a női kéziszer-csapatról a tatai edzőtáborban.

Zászlós gyakorlatot örökítettünk meg filmszalagon. Ezt a filmhíradó-betétet látta Keleti Márton, háromszoros Kossuth-díjas filmrendező, aki akkor kezdett hozzá a „Díszelőadás” című esztrád film forgatásához Hegyi Barnabás Kossuth-díjas operatőrrel.

Találkoztunk hármasban. Keleti Márton mondja és kérdezi: „Nincs kezdő blokkunk, tudsz-e valami „blick-fangos” indítást, én sportra gondoltam!”.

- Hát, jó! Akkor legyenek a világbajnok tornászlányok” – mondtam én.

Világhírű rendezőnk egy edzésen megtekintette őket, én is vele voltam, majd a fülembe súgta: „megvettem őket!”, és kacsintott is hozzá. Az Erkel Színházban forgatták a „római gyakorlatot” Keleti Ágnes csapatkapitány mesteri vezetésével és ez a blokk lett a nyolcrészes film indító anyaga. A főcím után Semnyei Vera színésznő konferálta be a Rómában világbajnoki aranyat nyert csapatot.

A Magyar Filmhíradó 1950 szeptembere óta volt tagja a Nemzetközi Filmhíradó Szövetségnek. 1956-ig már 51-re bővült a nemzetközi filmes csapat. Így kerültünk cserekapcsolatba az ausztrál filmhíradósokkal is. Kölcsönösen küldtünk mind az 50 országnak a Magyar Filmhíradó és Sporthíradó szöveglistáját. Ennek alapján volt a kölcsönös filmcsere – standard filmkópiák - és minden év januárjában „elszámoltunk” méterhosszban, időegységben a filmriportokról.

Így volt ez a melbourne-i olimpián készített sportágakról is. Mi megkaptuk mind a kilenc aranyérmünk filmanyagát!

A kéziszer-csapatbajnokságról csak egy fix gépállásból, totál képben lehetett felvételt csinálni. Az ausztrál operatőr kolléga – 16 mm-es filmszalagon – tisztességesen felvette az eseményt.

A versenynap reggelén nagy izgalommal készültek a tornásznők. Az izgalmat tetézte és szinte pánikot okozott, hogy Tass Olga nemzeti színű szalagja eltűnt! Hol lehet? Olga felkiáltott: „Jó ég! Az eszpresszóban hagytam a szalagomat!”

Az úszólányok besegítettek a szalagot keresni. Nem volt meg!

Vali néni szikrázó szemekkel tekintett Olgára, majd az öltözőbe sietett és a mérge is csitult. Néhány perc múlva, kezében egy csillámló szalaggal így szólt: „Ez lesz a te szalagod!” – adta át Olgának a szivárványszínű selyem girlandot. Majd percekkel később hat, fehér ruhába öltözött csinos magyar lány hozzákezdett a gyakorlathoz. A ritmusos mozdulatok pillanatok alatt megragadták a nézők figyelmét, s a piros-fehér-zöld színek között csillogóan hatott az egyetlen szivárványos szalag.

Már biztos volt a végső siker is. A lányok a sok ezer néző előtt, Fülöp edinbourgh-i herceg, II. Erzsébet angol királynő férje kérésére még egyszer bemutatták gyakorlatukat a nézőtér tombolása közepette.

A második bemutató alatt az ausztrál filmoperatőrt már nem kötötte a szigorú totálkép-állás. A kézi kamerával fel tudta venni a közelképeket.

A herceg gratulált Vali néninek és kérdezte: „Jelent valamit a szivárvány szalag?”

„Igen!” volt a válasz. „Ez reménysugár, lehet, hogy lesz szabadabb élet Magyarországon?”

A melbourne-i aranylányok: Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga mind a mai napig őszinte barátsággal, tisztelettel vannak egymás iránt.

 

 

 

 

 

Nagy Ákos írása

 

 

1956 Keleti Ágnes talaj

 

 

Amikor az 1950-es években, Nagy Imre kormányprogramját követően enyhült Magyarországon a politikai légkör, a tornásznők is kijutottak végre a világbajnokságra. Rómában, a vb-n Keleti Ágnes, aki ekkor már  olimpiai bajnok volt, nemzetközi klasszishoz méltóan tornázott, első lett felemáskorláton és aranyérmet nyert a kéziszercsapat tagjaként is. A tornában, mint minden pontozásos sportágban, a következő versenyek szempontjából rendkívül jelentős, hogy ki, milyen hatást gyakorol a bírákra.
Egy világ- vagy olimpiai bajnoknak nagy a tekintélye, őt kevésbé merik lepontozni. Persze, mint a jelenben, régebben is sok mindentől függött a pontérték. Nemcsak a produkciótól. Nincs verseny, amelyen ne érződne, milyen szövevényes viszonyok hálózzák be a bírói kart, ki mindenki és mi minden dönt abban, hogy egy tizeddel többet, vagy kevesebbet kap-e a tornász.

A melbourne-i olimpián például számított a magyarok nemzeti hovatartozása. Szerte Ausztráliában ünnepelték sportolóinkat, akik egy olyan országot képviseltek, amely 1956 októberében szembe mert szállni az elnyomóival, fegyvert fogott az ezerszeres túlerőben lévő szovjet hadsereg ellen. Igaz, a forradalom elbukott, de a magyarok iránti tisztelet és megbecsülés ott élt az egész világban. Ez persze nem jelentette azt, hogy a mieinket a sportpályán előnyben részesítették volna, de tornásznőinknek aligha kellett tartaniuk attól, hogy lepontozzák őket, mint ez történt az előző játékokon, Helsinkiben.

A korabeli tudósítók, Szepesi György és Lukács László így emlékeztek "Négyszemközt négy olimpiával" című könyvükben az eseményekre:

"December ötödike volt, az egyéni tornaversenyek döntőjének napja. Az olimpiai falu egyik házikójának ablakán halk kopogtatással ébresztették a lányokat: „siessetek gyerekek, nyolc órára Melbourne-ben kell lennünk!” Már közel két napja nem mozdultak ki a magyar tornásznők az olimpiai faluból.
Tornaruhájukat varrták, hogy minél csinosabbak legyenek a döntőn, olvasgattak, közben óránként ötperces gimnasztikát illesztettek a programjukba. A többiek különösen Keleti Ágnes mozgását figyelték: ő akár olimpiai bajnokságot is szerezhet, ha kifutja legjobb formáját.

Keleti elsőnek állt készen a reggeli után. „Induljunk már” - sürgette a többieket s közel húsz esztendős tornász pályafutása alatt most látszott először idegesnek

- Egy pillanatra nem hunytam le a szememet ezen az éjszakán - mesélte az autóbuszon. - Minden eszembe jutott. Az első válogatott kerettagság 1938-ban, s aztán a sok-sok megaláztatás a következő években. De itt most már többről van szó. Itt, Melbourne-ben befejezem a versenyzői pályafutásomat."

Kemény, nehéz nap előtt állt a sokszoros magyar bajnoknő, három számban,
műszabadgyakorlatban, gerendán és felemáskorláton volt esélye, hogy
megszerezze az aranyérmet.

A hatalmas fedett csarnok, a West Melbourne Stadion már a délelőtti versenyekre is zsúfolásig megtelt. „Latinyina? Keleti?” - kérdezgették egymástól a tornasport rajongói, hiszen talajon, az előírt gyakorlatok után, holtversenyben állt az élen a két kitűnő tornász. Nem volt sok idő a töprengésre: a hangosan beszélő Latinyinát szólította. Még a pontozóbírák is tapsolni szerettek volna, amikor a kitűnő szovjet tornásznő befejezte a gyakorlatát. - Nehéz dolgod lesz most, Ági - suttogta maga elé Herpichné, azaz Vali néni, a tornásznők szakvezetője, amikor a pontozóbírák magasra emelték Latinyina gyakorlata után a pontszámokat. De már az első mozdulatok után látni lehetett, hogy Keleti számára ezen a napon nincs lehetetlen.

Akrobatikus ugrások, magas fokú, szinte balettszerű táncelemek követték egymást olyan graciőz könnyedséggel, hogy zene nélkül is szinte muzsikált a gyakorlata. De vajon hogyan döntenek a pontozók? Senki sem akart hinni a szemének: mind az öt pontozó pontosan ugyanannyit adott Keleti gyakorlatára, mint Latinyináéra. Ilyen azonosságra még nem volt példa a torna olimpiai történetében! S a következő pillanatban a dübörgő taps egyszerre két olimpiai bajnoknőt köszöntött: Latinyinát és Keleti Ágnest, mert a műszabadgyakorlatban mindketten aranyérmet szereztek.

 

 

Virágcsokorral és ünnepi szóval fogadták az ebédnél a magyarok az újdonsült bajnoknőt az olimpiai faluban. - Kérem, ne ünnepeljenek, még hátra van a délután - hárította el az üdvözléseket Keleti és most már nyoma sem volt rajta a reggeli idegeskedésnek. Nyugodt, magabiztos léptekkel az ebédlőbe sietett, és jóízűen megebédelt. - Úgy érzem, nem lesz baj délután sem - jegyezte meg. Nem lett: Keleti Ágnes megszerezte ezen a napon a második és harmadik olimpiai bajnokságát is.

 
Felemáskorláton és gerendán első lett, s ha lóugrásban nem a 23. helyen végez, övé az arany az összetett versenyben is. Így "csak" második lett Latinyina mögött.


 


 

 Rodics Dániel írása

 

 

1956 Keleti Ágnes felemás korlát

 

 

Archív felvételeken néha látható, amint Giuseppe Farina elsőként halad át a  célvonalon, nagy nehezen kikászálódik henger alakú Alfa Romeójából, és boldogan ünnepli a saját, egyszersmind a sporttörténelem első Forma-1-es
világbajnoki győzelmét. Ezután a rendező visszakapcsol a stúdióba, és az elemzések során látható Michael Schumacher, aki az űrtechnológia segítségével kifejlesztett, hipermodern Ferrarijával 300 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozik és nyer.

A televíziós műsorok fekete-fehér felvételei ritkán szólnak a fél évszázaddal ezelőtti tornaversenyekről, sőt, nagyjából a jelenkor tornászait is csak a bennfentesek, a "műkedvelők" ismerik. Ha a régmúlt időket felelevenítő filmkockák peregnének, azokon a szovjet Larissza Latinyina, vagy a magyar Keleti Ágnes lenne látható, hiszen az ötvenes években ők ketten uralták a sportágat. Később feltűnnének színes képsorokon a maiak, Szvetlana Horkina, Catalina Ponor és társaik, a különbség pedig pontosan ugyanakkora lenne az ötven évvel ezelőttiek és a maiak stílusa között, mint Farina és Schumacher összehasonlításakor.

Az 1921-ben született Keleti Ágnes még abban a korban versenyzett, amikor a női torna nem a 35 kilós gyereklányok sportja volt, hanem a nőies nőké. A mai torna elemeit érett fejjel már nem lehetne végrehajtani, annyira kockázatosak, mi több, kimondottan veszélyeztetik a testi épséget.

Latinyináék idejében nem látott a közönség olyan lélegzetelállító produkciókat, mint napjainkban, viszont esztétikus, szép, harmonikus volt a női torna.
Keleti Ágnes akkori életkora is jelzi, hogy annak idején nem a gyerekeké, hanem a nőké volt a torna, hiszen 35 esztendősen, a melbourne-i olimpián jutott fel a csúcsok csúcsára. Keleti az akkori korszak megítélése szerint hihetetlenül fiatal, mindössze 17 éves volt, amikor 1938-ban bekerült a női válogatott keretbe, tudása azonban csak sokára teljesedhetett ki, mert a negyvenes évek megalázó zsidótörvényei miatt nem kamatoztathatta képességeit. A világháborút követően már nem a származása akadályozta a sikerek elérésében, hanem az a sportpolitika, amely elzártságban tartotta a magyar sportolók egy részét. Tornásznőink 1948-ban, a londoni olimpián szerepelhettek először világversenyen. Keleti Ágnes, mint a válogatott vezéregyénisége utazott ki Londonba, aztán csak a lelátóról nézhette végig a versenyt, mert egy edzésen megsérült a bokája. Már 31 esztendős volt, mire megmutathatta, mire is képes a nemzetközi mezőnyben. Addigra elvégezte a Testnevelési Főiskolát, mi több, tanár lett ugyanott. Az 1952. évi helsinki olimpián is tanári módon versenyzett, talajon, illetve - az akkori szakkifejezéssel élve - a műszabadgyakorlat kategóriában aranyérmet nyert.
Két év múlva következett egy világbajnoki győzelem, újabb két év elteltével pedig a melbourne-i olimpia.

A korabeli tudósítások így számoltak be a remek diadalról: "Csend támad a csarnokban, amikor a név elhangzik: Keleti Ágnes! A sovány, izmos, karcsú, fekete tornásznő a balerina könnyedségével, ugyanakkor acélos ruganyossággal kezdi meg a gyakorlatát. Könnyed, ritmikus mozgással. Csupa báj, csupa grácia. Aztán egyre nehezebb elemekben folytatódik a mozgás, a nagy erőt és akrobatikus ügyességet megkívánó mozdulatok valamilyen magától értetődő természetességgel olvadnak bele a művészi mozdulatokba. Olyan ez, mint a torna költeménye, az erő, a szépség, az ügyesség legmagasabb rendű kifejezése, ami a sportban csak elképzelhető. Művészi átélés, fölényes biztonság sugárzik minden mozdulatából. A közönség szinte lélegzetvisszafojtva figyeli a páratlan látványt. S amikor befejezi a gyakorlatát, a közönség tombol. A zúgó tapsviharban alig hallatszik a síp hangja, de a pontozók máris emelik a táblájukat: 18,966 a végeredmény, megvan tehát a győzelem!"

Megvan, hiszen a nagy rivális, a kor másik tornász nagyasszonya, a Keletinél
13 évvel fiatalabb szovjet Larissza Latinyina 18,833-at kapott, a talajgyakorlattal korábban kiérdemelt elsőséggel szemben, ezúttal tehát nem kell osztozni a győzelmen, Keleti Ágnes a korának korlátlan korlátkirálynője!

 

 

 

 

Keleti Ágnes írása

 

 

1956. Keleti Ágnes gerenda

 

 

Életem során sokszor hősként ünnepeltek az elért eredményeim, olimpiai bajnoki címeim miatt, és gyakran kérdezgették: „Honnan volt az elhivatottság, aminek segítségével 1956-ban, 35 évesen négy aranyérmet tudtál nyerni egy olimpián?” Ilyenkor vagy motyogtam valamit, hogy például a sportág és a verseny szeretete, vagy eltereltem a témát másfelé, hiszen nagyot hazudni sosem akartam. Mert miről is volt szó valójában?! Nővérem, Vera 1946-ban, a férjével együtt Ausztráliába vándorolt ki, ezért tíz esztendeig nem láttuk egymást. Úgy tűnt, hogy egy Achilles-ín-sérülés, és az 1956-os forradalom kitörése elodázza a nagy találkozást. Percről percre változott az országban a helyzet, és kétséges volt az is, hogy a magyarok kijutnak-e egyáltalán Melbourne-be.

Mi, sportolók jóformán nem is értesültünk az eseményekről, hiszen a tatai edzőtáborban gőzerővel folyt a felkészülés az ötkarikás játékokra. Az én dolgomat nehezítette, hogy kiújult az allergiám, és csillapíthatatlan köhögőrohamok kínoztak, leggyakrabban esténként, elalvás előtt. Ez nem volt elég, ráadásul egy hazai versenyen, bemelegítéskor újra megsérült az Achillesem is. Egy szaltót előkészítő ugrás után a két szőnyeg közötti résbe érkeztem, reccsenést hallottam, és rögtön éreztem, hogy a jobb bokámon beszakadt az ín. Az orvosok részleges szakadást állapítottak meg. A felkészülés finisében voltunk, ezért esély sem volt rá, hogy rendbe jöjjön a bokám az utazásig. Délelőtt edzettünk, délután orvoshoz vittek. Heteken át ez volt a menetrend. Legjobban persze a leérkezéseknél fájt, a gerendagyakorlattól ezért is tartottam különösen.

Persze, tarthattam volna bármitől, hiszen akkor még az sem volt biztos, hogy valaha egyáltalán elérjük a távoli Ausztráliát. A „felszabadító” orosz tankok lőtték a fővárost, de én akkor is edzeni akartam. Elgyalogoltam a sportcsarnokig, és hosszú könyörgések árán bebocsátást nyertem az épületbe. Éppen az öltözőben készülődtem az edzésre, amikor egy golyó elsüvített a fülem mellett, és becsapódott a falba. Jött is nagy kiáltozással az őr, hogy azonnal el kell hagyni a létesítményt, mert életveszély van. De hát hol nem volt életveszély azokban a napokban?

A margitszigeti Nagyszállóban kellett gyülekezniük az utazó keret tagjainak. Ott aztán teljes volt a zűrzavar, senki nem tudott semmit. Ebéd után autóbuszra szálltunk és nagy nehezen eljutottunk Budaörsre. Onnan vonattal kellett volna tovább mennünk, de a vasutasok sztrájkoltak, így visszatértünk a fővárosba, majd busszal Komáromig mentünk. Innen egy hosszú igazoltatási procedúra után autókkal Pozsony felé vettük az irányt, onnan pedig vonattal Prágába utaztunk. Csak sokára edzhettem ismét a csehszlovák sportbizottság prágai tornatermében. Ott volt rajtunk kívül az akkori csehszlovák tornasport legkiemelkedőbb alakja, Bosakova is.

Ötven év távlatából visszagondolva az akkori helyzetre, egyszerűen hihetetlen, hogy eljutottunk Melbourne-be. Az Air France repülőgépével elkezdtük kontinentális utazásunkat. Ez persze, sokkal bonyolultabb, hosszabb, körülményesebb dolog volt, mint napjainkban, hiszen összesen hatszor szálltunk le a repülőről a hat napig tartó út során. Először Isztambulban landoltunk, majd az iráni Abadanban és Karacsiban. Calcutta, majd Szingapúr következett. Másnap érkeztünk meg Ausztrália legészakibb városába, Port Darwinba, újabb egy nap elteltével pedig úti célunk végére értünk, Melbourne-ben voltunk. Hihetetlenül boldog voltam, egyrészt, mert találkoztam tíz éve nem látott testvéremmel, másrészt, mert túléltük ezt a kalandos utazást.

Ez volt a harmadik olimpiám, a második, amelyen szőnyegre léptem, hiszen Londonban, 1948-ban egy sérülés miatt ezt nem tehettem. A köhögésem szerencsére elmúlt, az Achilles-fájdalmaim is csillapodtak, csak a szívem sajgott, amikor a magyarországi helyzetre gondoltam. Az olimpiai falu lakói, a sportolók együtt éreztek velünk, nagy szimpátiával vettek körül bennünket. Ebben a hangulatban a szovjetek szerencsére nem tudták megszervezni a bírók részrehajló pontozását, ez is közre játszott a sikereimben.

 Nem voltam izgatott, bár éreztem, hogy nem vagyok kifejezetten jó formában. Arra figyeltem elsősorban, hogy a bemelegítésem jól sikerüljön, és ne fáradjak ki túlságosan. Végül négy aranyérmet nyertem, egyéni összetettben – Latinyina mögött – második lettem, örültem a saját, valamint csapattársaim eredményeinek, életemet mégsem az olimpiai győzelmek, a sportsikerek változtatták meg, hanem az ekkorra megérlelt elhatározás: elhagyom a hazámat, és Ausztráliában maradok.

Semleges zászló alatt, de indulnak az orosz sportolók Phjongcshangban

Részt vesznek a februári, phjongcshangi téli olimpián az orosz sportolók, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt heti határozata szerint csak...

Semleges zászló alatt, de indulnak az orosz sportolók Phjongcshangban

Az Országgyűlés döntött: május 6. a Magyar sport napja

Kedden országgyűlési határozatba foglalták a Magyar sport, a Magyar parasport és a Magyar diáksport napját.Az Országgyűlés 177 igen szavazattal, egyha...

Az Országgyűlés döntött: május 6. a Magyar sport napja

Három olimpiai bajnok lett Békéscsaba halhatatlanja, hazalátogatott Ónodi Henrietta

A múlt békéscsabai sportcsillagait és a jelen kiválóságait köszöntötték hétfőn a Csabagyöngye Kulturális Központban, ahol a Békéscsaba halhatatlan spo...

Három olimpiai bajnok lett Békéscsaba halhatatlanja, hazalátogatott Ónodi Henrietta

Dr. Aján Tamás: Negyvenkilenc doppingesetre nincs mentség

„Negyvenkét esztendeje minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy a súlyemelősport megtisztuljon, és megőrizze a helyét az olimpiai játékok...

Dr. Aján Tamás: Negyvenkilenc doppingesetre nincs mentség

Molnár-Bánffy Kata sajtóattasé a phjongcshangi várakozásokról nyilatkozott a DIGI Sporton

Még nem ért véget a téli olimpiai kvalifikáció, de a MOB úgy gondolja, a jelenlegi számítások szerint 17-19 magyar versenyző utazhat a phjongcshangi j...

Molnár-Bánffy Kata sajtóattasé a phjongcshangi várakozásokról nyilatkozott a DIGI Sporton

Kiállítás nyílt Albert Flórian, a nemzet korábbi sportolója hagyatékából

Hétfőn megnyílt az olimpiai bronzérmes, a korábban Nemzet Sportolója-címmel kitüntetett labdarúgó, Albert Flórián emlékeit bemutató „50 éves az Aranyl...

Kiállítás nyílt Albert Flórian, a nemzet korábbi sportolója hagyatékából

A nanjingi olimpiai bronzérmes Tóth Lili Anna ezüstérmes az U20-as mezeifutó Európa-bajnokságon

Tóth Lili Anna, aki a 2014-es nanjingi ifjúsági olimpián a 2000 méteres akadályfutásban bronzérmet nyert, az idei, somorjai mezeifutó Európa-bajnokság...

A nanjingi olimpiai bronzérmes Tóth Lili Anna ezüstérmes az U20-as mezeifutó Európa-bajnokságon

Nagy Konrád 1000 méteren is indulhat az olimpián

Nagy Konrád ugyan nem javított 1000 méteren a gyorskorcsolyázók idénybeli negyedik, Salt Lake Cityben zajló utolsó olimpiai kvalifikációs világkupaver...

Nagy Konrád 1000 méteren is indulhat az olimpián

Elhunyt a MOB Fair Play-díjas Kisgyörgy Lajosné

Életének 104. évében elhunyt Kisgyörgy Lajosné, egykori világ- és Európa-bajnoki érmes sportlövő, edző, aki 95 éves korában a MOB Fair Play Életmű-díj...

Elhunyt a MOB Fair Play-díjas Kisgyörgy Lajosné

Sportnaptár

Hírlevél feliratkozás

Olimpiai érmeink

A magyar sportolók által eddig nyert

arany, ezüst és bronzérmek száma:


176 151 174



Platina fokozatú támogatók

 

Toyota logó

 

Olympic Worldwide partners

Coca-ColaAlibaba groupBridgestoneDow PanasonicP&GsamsungToyotaVisa

Gyémánt fokozatú támogatók

Partnerek

HOMM

Arany fokozatú támogatók

  

 

Facebook
Rss
YouTube