1904 St. Louis
1904 St. Louis
1900 Párizs
1900 Párizs
1908 London
1908 London
1912 Stockholm
1912 Stockholm
1920 Antwerpen
1920 Antwerpen
1924 Párizs
1924 Párizs
1932 Lake Placid
1932 Lake Placid
1928 Amszterdam
1928 Amszterdam
1928 St. Moritz
1928 St. Moritz
1932 Los Angeles
1932 Los Angeles
1936 Berlin
1936 Berlin
1936 Garmisch-Partenkirchen
1936 Garmisch-Partenkirchen
1948 London
1948 London
1948 St. Moritz
1948 St. Moritz
1952 Helsinki
1952 Helsinki
1952 Oslo
1952 Oslo
1956 Melbourne
1956 Melbourne
1956 Cortina d'Ampezzo
1956 Cortina d'Ampezzo
1960 Róma
1960 Róma
1960 Squaw Valley
1960 Squaw Valley
1964 Tokió
1964 Tokió
1964 Innsbruck
1964 Innsbruck
1968 Mexikó
1968 Mexikó
1968 Grenoble
1968 Grenoble
1972 Szapporo
1972 Szapporo
1972 München
1972 München
1976 Montreal
1976 Montreal
1976 Innsbruck
1976 Innsbruck
1988 Szöul
1988 Szöul
1984 Szarajevó
1984 Szarajevó
1980 Moszkva
1980 Moszkva
1980 Lake Placid
1980 Lake Placid
1984 Los Angeles
1984 Los Angeles
1988 Calgary
1988 Calgary
1992 Barcelona
1992 Barcelona
1992 Albertville
1992 Albertville
1994 Lillehammer
1994 Lillehammer
1996 Atlanta
1996 Atlanta
1998 Nagano
1998 Nagano
2000 Sydney
2000 Sydney
2006 Torino
2006 Torino
2008 Peking
2008 Peking
2010 Vancouver
2010 Vancouver
2012 London
2012 London
1904-es Olimpiai küldöttség
1904-es Olimpiai küldöttség
Fuchs Jenő
Fuchs Jenő
1912-es Olimpiai Kardcsapat
1912-es Olimpiai Kardcsapat
Németh Imre
Németh Imre
Papp László
Papp László
Takács Károly
Takács Károly
1896 Athén
1896 Athén
1924 Chamonix
1924 Chamonix
2002 Salt Lake City
2002 Salt Lake City
2004 Athén
2004 Athén
Hajós Alfréd
Hajós Alfréd
1956-os Női kéziszer csapat
1956-os Női kéziszer csapat
Puskás Ferenc
Puskás Ferenc
Balczó András
Balczó András
Magyar Zoltán
Magyar Zoltán
Borkai Zsolt
Borkai Zsolt
Tordasi Ildikó
Tordasi Ildikó
Weisz Richárd
Weisz Richárd
2014 Szochy
2014 Szochy
Bauer Rudolf
Bauer Rudolf
Posta Sándor
Posta Sándor
Tersztyánszky Ödön
Tersztyánszky Ödön
Parti János
Parti János
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1964-es Olimpiai labdarúgó válogatott
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
1968-as Olimpiai párbajtőr csapat
Hegedűs Csaba
Hegedűs Csaba
Zsivótzky Gyula
Zsivótzky Gyula
Foltán László
Foltán László
Vaskuti István
Vaskuti István
Varga Károly
Varga Károly
Kovács Ágnes
Kovács Ágnes
Csollány Szilveszter
Csollány Szilveszter
Nagy Tímea
Nagy Tímea
Gyurta Dániel
Gyurta Dániel
Pars Krisztián
Pars Krisztián
Risztov Éva
Risztov Éva
Keleti Ágnes
Keleti Ágnes
Fábián László
Fábián László
Mizsér Attila
Mizsér Attila
Martinek János
Martinek János
Darnyi Tamás
Darnyi Tamás
Szabó Bence
Szabó Bence
Egerszegi Krisztina
Egerszegi Krisztina
Ónodi Henrietta
Ónodi Henrietta
Czene Attila
Czene Attila
Kőbán Rita
Kőbán Rita
Igaly Diána
Igaly Diána
Kammerer Zoltán
Kammerer Zoltán
Storcz Botond
Storcz Botond
Vereckei Ákos
Vereckei Ákos
Dr. Mező Ferenc
Dr. Mező Ferenc
Pelle István
Pelle István
Kabos Endre
Kabos Endre
Csák Ibolya
Csák Ibolya
Horváth Gábor
Horváth Gábor
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
2008-as Olimpiai bajnok vízilabda csapat
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Vajda Attila
Vajda Attila
Janics Natasa
Janics Natasa
Fazekas Krisztina
Fazekas Krisztina
Kozák Danuta
Kozák Danuta
Szabó Gabriella
Szabó Gabriella
Kovács Katalin
Kovács Katalin
Berki Krisztián
Berki Krisztián
Szilágyi Áron
Szilágyi Áron
Berczelly Tibor
Berczelly Tibor
Kovács Pál
Kovács Pál
Gerevich Aladár
Gerevich Aladár

Olimpikonjaink (kereső)

Olimpiai érmeseink - Kiss Gergely

Sportág vízilabda
Születési idő 1977-09-21
Születési hely Budapest
Olimpia Helyezés Sportág Versenyszám Egyesület
2000 1 vízilabda csapat VISP Bologna
2004 1 vízilabda csapat Bp. Honvéd SE
2008 1 vízilabda csapat Bp. Honvéd
2012 5 vízilabda csapat Vasas SC

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a mai aranycsapat egyik ásza, aki már a Kemény-gárda első nagy sikerének, az 1997-ben, Sevillában elnyert Európa-bajnokságnak is egyik fő részese volt, s a Barcelonában véget ért világbajnokság döntőjében is két gólt dobott, megannyi győzelemből vette ki részét. Sydneyben és Athénben egyaránt 14-14 góllal járult hozzá az olimpiai bajnokság megnyeréséhez . Majd Pekingben, a sorrendben harmadik diadalnak is részese volt. Állandó, egyik meghatározó tagja a válogatottnak Jogi doktori címét a Szegedi Tudomány Egyetemen szerezte meg. A jól megtermett, kereken két méteres pólós a medencében balkezes, de a parton jobbal tesz eleget az autogram kérőknek. A BVSC szakosztályából indult el. Kemény Ferenc, korosztályos válogatottjaiban bontogatta szárnyait. Több olasz csapatban játszott, 2001-ben Molnár Tamás és Biros Péter társaságában tért haza, a Domino BHSE együttesébe, majd a pekingi olimpia előtt ismét külföldre szerződött. a több nemzetközi sikert aratott macedon Primorac Kotor játékosa. A 2009-ben, Rómában rendezett világbajnokság után jelentette be, hogy 2010-re pihenőt kért Kemény Dénes szövetségi kapitánytól és a londoni olimppia előtt egy évvel szeretne visszatérni a válogatottba. Felesége, Valkay Annamária korábban ugyancsak élvonalbeli vízilabdázó volt.

 

 

Az aranyérmek története

Csurka Gergely írása

 

 2000. vízilabda csapat

 

„Most már mehetünk haza.”

Ez a mondat egy olimpiai döntő negyedik negyedében hangzott el, holott volt még hátra három perc. Ilyen tájt az ötkarikás játékok vízilabda-fináléiban megbolondulni szokás, a parton legalábbis – a vízben pedig küzdeni, iszonyatos feszültségek közepette, és leginkább a másik hibáit kihasználva elnyerni az aranyérmet.

2000. október 1-jén más volt a helyzet.

Nagyon más.

Annyira más, hogy amíg él az ember, nem felejti. Azon a vasárnap délutánon átíródott a finálék forgatókönyve. Ebben eladdig olyasmik szerepeltek, hogy csak az utolsó pillanatokban dől el minden, meg egy-egy nüansz határoz az aranycsata végkimeneteléről, és persze Fortuna is jelentősen ki szokta venni a részét a döntésből. Kulcsmomentumokról, egyetlen, ám a latban rengeteget nyomó bírói baklövésről, avagy éppenséggel egy zseniális, a meccset voltaképpen a győztes javára billentő húzásról szólnak a legendás történetek.

A sydneyi olimpia vízilabda-döntője volt a kivétel. Minden idők legegyoldalúbb végjátéka, a tudás, a technika, a magyar póló ünnepe.

Így amikor belőttük a 12. gólunkat is – az oroszok ötnél tartottak – Kemény Dénes azzal fordulhatott a kispad felé, hogy:

„Most már mehetünk haza.”

Ő, aki az utolsó dudáig ezer fokon égett, és soha, egyetlen pillanatra nem volt hajlandó kiengedni egyetlen meccs közben sem. Hanem itt, a fináléban, az olimpia fináléjában együttesével eljutott oda, hogy jóval a meccs lefújása előtt ellazulhasson.

Az út, amely eddig vezetett, akár rögösnek is mondható. Ha elkezdenénk onnantól felidézni, amikor Kemény Dénest legalábbis általános hüledezés közepette megtették szövetségi kapitánynak 1996 végén, megtölthetnénk egy könyvet.

Maradjunk annyiban: az akkoriban sokak által furcsállott kinevezést az egyik jól ismert OB I-es vezetőedző úgy kommentálta, hogy „miként lehetett egy Kemény Dénest megválasztani? Hát mit tud ő a győzelemről?” Mígnem kiderült: többet, mint bárki más a megelőző 24 évben.

Sydney előtt épp az volt a nyomasztó, hogy amióta a magyar pólósok először ültek fel a vízilabda-világ trónjára (1932), még sohasem telt el 16 évnél több két olimpiai diadal között (akkor is csak azért, mert közbejött a második világháború). Sydney idején pedig már a huszonnegyedik esztendőben jártunk – s mi tagadás, úgy voltunk vele, ez a huszonnegyedik óra is egyben, elvégre ha ez a csapat sem nyeri meg a bajnoki címet, akkor semelyik magyar gárda nem fogja. Mert hát mindenki tudta: tényleg a mieink a legjobbak. Az 1997-es sevillai Eb-arany – erre is vártunk két évtizedet – afféle bemelegítés volt, a ’98-as, sok tanulságot hozó, elbukott perthi vb-finálé után 1999-ben hihetetlen magasságokba emelkedett a magyar együttes. Olyan varázslatos őszt produkáltak a srácok, időnként olyan varázslatos játékkal, hogy a három héten belül begyűjtött Eb- és Világkupa-győzelem után szinte nem akadt, aki ne adta volna előre oda nekünk az elsőséget.

Igaz, mire odaálltunk a 2000-es startvonalhoz, sikerült megtépáznunk a saját tekintélyünket. Kapusunk, Kósz Zoltán térde romokban hevert, az egész nyarat végignyüglődte, mégsem lehetett kihagyni, elvégre mégiscsak benne bízott mindenki. A doppingügyében alaposan meghurcolt Benedek Tibor visszailleszkedése sem volt teljesen zökkenőmentes, és a másik alapember, Kásás Tamás is küszködött kissé zaklatott magánélete miatt. Ráadásul a korábbi nyarakkal ellentétben egy átgondolatlanul összehozott, ugyanakkor az egész mezőnyre rákényszerített versenynaptár azt eredményezte, hogy akkor kellett játszani, amikor készülni kellett volna, és akkor készülni, amikor meccselni illett volna.

Mindegy. Ha így, hát így.

A jó csapat mindent kibír.

S lőn. Felépítették magukat – mégpedig a legfontosabb mérkőzésekre. A csoporttalálkozók kissé hektikusra sikeredtek, ötből kétszer is kikaptunk, előbb a horvátoktól, majd a jugóktól. Utóbbi összecsapáson (akárcsak az utolsó előttin, az amerikaiak ellen), Kemény Dénes nem ülhetett a kispadon, miután a horvátok ellen rendkívül renitens módon viselkedett. Előbb a megengedett négy helyett öt méterig ment előre a parton, majd az ezért kapott sárga lap után felállt a kispadról. Ennyi.

Igaz, ettől még a máskor oly remekül működő védelemnek nem kellett volna kiskarácsonyt tartania, elvégre mindkét legyőzőnknek bőven kedveskedtünk ajándékokkal. A „dudára” elvesztett, jugoszlávok elleni partit követően Kemény úgy ment le az öltözőbe, hogy egy kicsit legorombítja a társaságot. A küszöbnél azonban nem jutott tovább. Kásás Tamás állt ott, aki az eddigiek során még csak nyomaiban sem idézte önmagát. „Nyugi, csak most kezdődik az olimpia” – mondta Tomika mosolyogva, Kemény pedig megvonta a vállát, hiszen érezte: ezek után felesleges dübörögnie.

Az aranyérmet egyébként már aznap este megnyertük félig. Miközben a gyilkosan kemény lebonyolítási rend miatt – öt nap alatt öt csoportmeccs, egy nap szünet, majd a három ki-ki találkozó zsinórban, azaz kilenc nap alatt nyolc összecsapás – a vetélytársak többsége a faluban tett-vett, s igyekezett rendezni a gondolatait, a magyar válogatott tagjai elindultak sydneyi csillagtúrájukra. Saccra a hatvanadik sör után fékezett le a kompánia, akiknek az utolsó útba ejtett kocsma tulaja kiküldetett két ingyen fél decit, amit kapásból belediktáltak Kósz Zoliba. Ő fél perc múlva már nemigen tudta, hol van, viszont iszonyatos mennyiségű negatív energia távozott az eladdig szenvedő kapusból. Meg a társaiból is.

Másnap edzettek egyet – aztán elkezdték az olimpiát.

Kósz kivédte az olaszok szemét, Kásás pedig a nyolcból négy gólt lőve kivégezte a nagy vetélytársat. Negyeddöntő kipipálva.

Következhettek újfent a jugoszlávok. Akik a többi hat meccsen összesen 19 gólt kaptak. Tőlünk a két találkozón 17-et. Hihetetlenül izgalmas, fordulatos, és ekkor még szép meccsen vertük meg őket 8-7-re. Elődöntő kipipálva.

Azazhogy.

Azért itt még fékezzünk le egy kicsit.

Történt ugyanis ezen az összecsapáson valami olyasmi, amit illő megemlíteni, mert szintén mérföldkő a históriában. Egy olimpián, az elődöntőben vagy a fináléban, a sportág százéves történetében még senki sem kockáztatta meg a kapuscserét. Mert nem. Olyankor legalábbis bizonyosan nem, amikor még nem dőlt el a parti. Akiben bízom, abban végig megbízom, aztán legfeljebb a végén sercintek egy hegyeset, hogy a jó életbe, épp ma hagyott cserben. Kemény pragmatikussága azonban nem tisztelte az efféle íratlan szabályokat: amikor a jugók először szereztek vezetést még csak egy potyaízűnek sem minősíthető találattal, a kapitány intett, és Kósz helyére máris becsobbant Szécsi. Aki komoly meccsen még sohasem kapott bizalmat. Most egy olimpiai elődöntő harmadik negyedének felénél hirtelen rajta múlt szinte minden. Rajta, a 22 esztendős, rutintalan srácon, a gárda legfiatalabb tagján. „Annyi időm sem volt, hogy összecsináljam magam” – nagyképűsködött néhány perccel a lefújást követően, de neki ez is jól állt. Amúgy volt mire vigyorogni: a dudaszóig egyetlen gólt kapott, azt is le kellett volna fújni szabálytalanság miatt. Kiss Gergő meg a harmadik góljával eldöntötte a találkozót.

Már ha kizárólag ő döntötte el.

A sportban az a szép, hogy a Hajós Alfréd uszoda falán a márványtábla csak a győztesek nevét hirdeti. Az annalesekben esetleg ott van a végeredmény. Egyéb gyűjteményekben még a gólszerzők is.

Az igazán apró momentumokat azonban legfeljebb az emlékezet őrzi, s meglehet, kiszitálja egy idő után. Azaz nem árt rögzíteni egy efféle visszaemlékezésben egy mozdulatot, amely a maga egyszerűségében is a magyar pólótörténet legnagyszerűbbjei közé tartozik.

Nem sokkal Szécsi bejövetelét követően, még mindig 6-5-ös jugó vezetésnél, ellenfelünk megkontrázott bennünket. A kötél mentén a minden hájjal megkent irányító, Jugo Vaszovics úszott a labdával, belül, szinte teljesen őrizetlenül Alekszandar Sapics. Egyetlen passz, és abszolút ziccerbe kerül a gólzsák. Vaszovics benézett, felemelte a labdát, s elindította az átadást. Ekkor sprintelt a képbe Kásás Tamás. A jó ég tudja, hogy úszómozdulatból hogyan volt képes ilyen magasra felnyúlni – Vaszovics pólóra kódolt agya sok mindennel számolt, ezzel azonban nem. Mondjuk érthetően, hiszen a zsenialitás legmeghökkentőbb megnyilvánulásaival azért még a hozzá hasonlók sem kalkulálhatnak. Egyszóval, a jó ég tudja hogyan, Kásás belepiszkált a keresztlabdába, amely így nem Sapics kezén landolt, hanem Szécsi orra előtt ért vizet.

Ha célt ér, tán 5-7, és azon a meccsen a kétgólos vezetés, meglehet, a végítélettel lett volna egyenértékű. Talán. Persze, hihetjük azt is, hogy Szécsi kivédte volna a ziccert. Emiatt ne pörgessük vissza az idő kerekét – végtére is mi, pontosabban Kásás tett arról, hogy más irányba terelődjék a meccs. Ami a lényeg: egyetlen, aprócska mozdulat volt. Amely meghatározta az olimpia végkimenetelét.

A döntő pedig…

„Srácok, amit eddig csináltunk, az azért nem akármi. De ami most jön, az teljesen más. Egy sohasem átérzett, minden eddigitől különböző, új megtapasztalás. Egy olimpiai döntő. Ez nem hasonlít semmihez. Semmi olyanhoz, amit idáig cselekedtünk az életünkben. Meg se próbáljuk azt, hogy ugyanúgy csináljunk mindent, mint az előtte lévő nyolc napon. Ez egy másik nap. Ez a döntő napja. Most másra van szükség. Arra, hogy törjön fel mindenkiből valami sohasem látott energia, az ősi erő.”

Mindezt Varga Zsolt mondta, néhány órával a finálé kezdete előtt, az olimpiai faluban, amikor egy körben ült a tizenhárom játékos a házakhoz közeli gyepszőnyegen.

A center egészen lenyűgöző hatással volt a többiekre. Korábban szinte sohasem lehetett hallani a hangját, éveken át a régi cimborával, Benedek Tiborral vitatta meg minden gondját-baját, a többiekkel csupán cseverészett. Hanem Ausztrália földjére lépve ez a hihetetlen intellektussal megáldott szőke óriás elkezdett beszélni. Mély, ugyanakkor nagyon is kézzelfogható gondolatokat ültetve el a fejekben.

Hogy csak egyet idézzünk, még a start előtti időszakból.

„Maga az olimpia, az az érzésem, egy nő. Maga az olimpia is egy női név. És szinte mindenki, a tízezervalahány sportoló, az edzőik, az orvosok neki könyörögnek, hogy legyél az enyém. Meg akarják hódítani, leveleket írnak, verseket intéznek hozzá, hátha őket választja – holott csak egyféleképpen nyerheted el őt: ha letepered. Ő ugyanis egy nő, aki ha megérzi, hogy egy kicsit is bizonytalanul közelítesz feléje, rögtön elkezd incselkedni, játszani veled, kihasznál és uralkodik feletted, aztán a végén ellök magától. Nem, neked oda kell menned hozzá, meg kell ragadnod, és meg kell b…nod. Csak így lehet, másféleképpen nem. Higgyétek el. Barcelonában és Atlantában udvarolni próbáltunk, és ráfizettünk.”

Ezek után el lehet képzelni, milyen hatással volt a csapatra, amikor a finálé előtt, a bemutatásra várva, ott álldogáltak egy félhomályos alagútban, az oroszokkal egyetemben, Zsolt pedig a maga sztentori hangján elbődült:

„Ne feledjétek, mit mondtak a csatába induló rómaiak: dicsőség – vagy halál!”

A többit ismerjük.

Pólósaink életük addigi legfontosabb meccsén nyújtották életük addigi legtökéletesebb produkcióját. Minden második lövés betalált, mert szinte minden passz, minden mozdulatsor a helyén volt. Mindig a megfelelőt lépték, s a választást precíz átadások, kiváló helyezkedés, tökéletes célzás követte. Továbbá akadtak szavakkal alapvetően jellemezhetetlen történések, mint például az első negyedet záró nyolc méteres, a vízről pontosan a felső sarokba pattanó svédcsavar, amellyel Vári Attila kitörölhetetlenül beírta magát az összes létező aranykönyvbe. Ez nem recept szerint ment – ez jött. Belülről. Az egyik géniusz belsejéből. Ezért mondták rá: egy csavar – az örökkévalóságnak.

8-2 volt a félidő, a harmadik elején már 10-3-ra vezettünk, a vége 13-6 – vízilabdameccset még soha nem követtek ennyien élőben a helyszínen (17 ezren), igaz, olimpiai pólódöntő még soha nem nyújtott ilyen felhőtlen szórakozást a semlegeseknek. Minden a helyére került: a finálé hőse az előző évben a poklok legmélyebb bugyrait megjárt Benedek Tibor volt, aki élete legnagyobb formáját futva négy gólt szerzett a döntőben (amivel kapcsolatban megjegyzendő: többen jártak a Holdon, mint ahányan ezt elmondhatják magukról).

Ezek után tényleg jöhettek haza.

Legendákként.

 

 

Hajdú B. István írása

        

2004. Vízilabda csapat

 

 

 

 

Aligha hiszem, hogy akad olyan magyar honpolgár, aki ebből a könyvből és pont tőlem tudná meg, hogy mi történt 2004-ben, az athéni olimpia vízilabda-döntőjében. Ráadásul a borzongató 8-7-es, szerbek elleni diadal kapcsán egyre kevesebbet beszélünk már Kiss Gergely káprázatos négy góljáról, Kásás negyedik negyedbeli átlényegüléséről, Szécsi mindenkit /fürdő/gatyába rázó káromkodásáról, vagy a Sapicsot az utolsó pillanatban, sorsdöntő állásnál kizökkentő nézőtéri sípszóról. Meg sem említjük, hogy az olimpián címvédő együttesünknek minden idők leggyilkosabb sorsolását követően a végső sikerhez kétszer kellett legyőznie a későbbi ezüst- /szerb/ és kétszer a későbbi bronz- /orosz/ -érmes válogatottat. Lazán túllépünk Kemény kapitányunk stratégiai spekulációin és taktikai zsenialitásán, sőt, az utazó csapat kijelölésekor átélt Szívós-önsanyargatáson is. Magunkra emlékezünk inkább, hogy kora délután anyáztunk és WADA-sztunk Annus elvett aranya miatt, hogy bő két perc után, 0-3-nál majdnem repült a tévé és néhány egyéb berendezési tárgy, hogy 5-7-nél, az utolsó negyed elején, baloldali honatyaként zokogtunk jobboldali képviselőtársunk vállán /vagy fordítva/, és hogy a dudaszó pillanatában még az anyósunkat is szájon csókoltuk, noha erre emberemlékezet, na jó Vári Attila sydneyi csavargólja óta nem volt példa. Mi fejletlen izmunkkal és szűköcske mellünkkel hirtelen kisportolttá, magabiztossá, a világot sarkaiból kifordítóvá váltunk. Érthető, hiszen MI nyertünk. TI csak elhitettétek, hogy a magunk kis munkahelyi, vagy családi olimpiáján mit kell tennünk, hogy bajnokokká váljunk. Néhány pillanatra szinte ugyanolyan tökéletes szimbiózisba kerültünk egymással, mint ti két héten át folyamatosan. Na persze, mindezt tudtuk előre. Én például már az edzőtáborban, Los Alamitosban. Nem, nem a 40 fokos hőségben elvégzett, embertelen úszóedzésekre, vagy az unásig gyakorolt emberelőnyös figurákra gondolok. Hanem sokkal inkább egy Amerikában élő magyar családnál töltött kicsit görbébb estét megkoronázó csocsómeccsre, ahol egy általam lőtt – egyébként szerintem zseniális - gól után a Benedek-Madaras két balkezes páros előbbi tagja akkorát ütött a falba, hogy az majdnem beszakadt. Én már akkor felfogtam, hogy az ellenfelek esélytelenek. Ha egy jelentéktelen csocsómeccsen nem lehet gólt kapni, akkor mit akarnak a riválisok életük fő versenyén? Ezt az aranyat, érzést egy-egy adott pillanatban lehet le- és felértékelni, de elvenni soha senki semmikor sem tudja. Nem csak tőletek, tőlünk sem. Így hát most 2005-ben, amikor egy világbajnoki és egy Világliga-ezüstérem után szinte szemlesütve magyarázkodtok – persze, a vb-döntő végén nem MI adtunk rossz passzt, hanem az a Biros - gondoljatok megértéssel ránk, fejletlen izmú és szűköcske mellűekre. De ne feledjétek, nem tudhatjátok, mi lakik bennünk.

Én például sose hittem volna, hogy egyszer még 13 fürdőgatyás férfi látványától majd elsírom magam!

 

Minsk2019 gyorstalpaló: közvetítés, jegyek, vízum, esport…

A tervek szerint 160 országban közvetítik majd a 2019-es minszki Európa Játékok versenyeit. A szervezőbizottság reméli, hogy az ekkora mértékű nyilván...

Minsk2019 gyorstalpaló: közvetítés, jegyek, vízum, esport…

Ferencvárosi bajnokait köszöntötte a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja

Három kerek évfordulós olimpiai bajnokot: a 75 éves Hesz Mihály kajakost és Szűcs Lajos labdarúgót, valamint a 65 esztendős Magyar Zoltán tornászt, a ...

Ferencvárosi bajnokait köszöntötte a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja

Elhunyt Vajna Rezső, a MOB korábbi munkatársa

Életének 80. esztendejében elhunyt Vajna Rezső (a képen balra), a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársa, aki hosszú évtizedeken keresztül szolgálta az ...

Elhunyt Vajna Rezső, a MOB korábbi munkatársa

Bronz a négyzeten – Csatári József 75 éves

A focipályán kezdte, majd az atlétikain folytatta, hogy végül a kézilabdát is otthagyva a szőnyegen kössön ki, és legyen kétszeres bronzérmes szabadfo...

Bronz a négyzeten – Csatári József 75 éves

Tóth Krisztián tovább növelte olimpiai kvalifikációs pontjait

A hétvégén a judós Tóth Krisztián a Mesterek Tornáján a második helyével szerzett értékes kvalifikációs pontokat az olimpiai részvételhez. Hosszú Kati...

Tóth Krisztián tovább növelte olimpiai kvalifikációs pontjait

Ötven éve Mexikóban 31 magyar vehetett át olimpiai aranyérmet, nőként egyedül Németh Angéla

Nem csupán Magyarországnak, hanem a női nemnek is sporttörténeti dicsőséget szerzett az 1968. évi mexikóvárosi, inkább „őszi", mint nyári olimpiai ját...

Ötven éve Mexikóban 31 magyar vehetett át olimpiai aranyérmet, nőként egyedül Németh Angéla

Honvédos időutazás, mexikói, Buenos Aires-i barangolás a MOA 71. vándorgyűlésén

71. vándorgyűlését tartotta december 15-én az 1985-ben alakult Magyar Olimpiai Akadémia. Az egész napos eseménynek a Budapesti Honvéd Sportegyesület a...

Honvédos időutazás, mexikói, Buenos Aires-i barangolás a MOA 71. vándorgyűlésén

Bemutatták a „sok szeren játszó” Kamuti Jenő életrajzi könyvét

Az Isten tenyerén címmel a Testnevelési Egyetemen szerdán bemutatták Kő András legújabb könyvét, mely az olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó, a N...

Bemutatták a „sok szeren játszó” Kamuti Jenő életrajzi könyvét

Olimpiai reménységeket támogató programot vezettek be Miskolcon

Az országban egyedülálló, újfajta sporttámogatási rendszert vezetett be a miskolci önkormányzat. A Miskolci Olimpiai Reménységek Program célja, hogy a...

Olimpiai reménységeket támogató programot vezettek be Miskolcon

Olimpiai érmeink

A magyar sportolók által eddig nyert

arany, ezüst és bronzérmek száma:


177 151 174



Platina fokozatú támogatók

 

Toyota logó

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Arany fokozatú támogatók

  

Scitec Institute

Olympic Worldwide partners

Coca-ColaAlibaba groupBridgestoneDow PanasonicP&GsamsungToyotaVisa

Facebook
Rss
YouTube