Címvédés: ismét a győri kajakosok nyerték Az év műhelye-díjat

Címvédés: ismét a győri kajakosok nyerték Az év műhelye-díjat

2017. 02. 22.
Megosztás


A Graboplast Győri Vízisport Egyesület kapta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Decathlon és az utanpotlassport.hu által közösen alapított Az év műhelye-díjat egyéni kategóriában, míg a 2016-os eredmények alapján a csapatok között a KSI vízilabdázói bizonyultak a legjobbnak.

Hajdú B. István moderátor köszöntötte a vendégeket és a sportolókat, majd a színpadra szólította a gálaest első fellépőjét, a soproni Strokes együttest, amely hétköznapi tárgyakból kialakított ütőshangszerekkel kápráztatta el a közönséget. Elsőként dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára mondott beszédet. „A sport szerves részét alkotja az iskolai testmozgás. A testkultúra fontos a személyiség fejlődésében, annak komplex kialakulásában – kezdte a MOB-főtitkár, aki az iskolai fogójátékot hozta fel példának mondandója szemléltetésére. – A sport a legcsodálatosabb dolog az életünkben. Biztos vagyok benne, hogy az itt helyet foglaló valamennyi fiatal sportoló szereti a testnevelés órát, ami a legfontosabb tantárgy az iskolában. Ezek és a sok edzés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyszer ti is képviseljétek Magyarország színeit az olimpián, és ott szép eredményeket érjetek el. A Magyar Olimpiai Bizottság nevében azt kívánom, hogy érjétek el a céljaitokat, valósítsátok meg álmaitokat, ehhez jó egészséget és kitartást kívánok.”

A MOB főtitkárának köszöntője után Sűrű Tamás freestyle futballista mutatta be legjobb trükkjeit a színpadon, majd Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója méltatta az elmúlt esztendő A hónap műhelye díjazottjait, és kiemelte: nem minden sportszerető fiatalból válhat élsportoló, de ha az aktív sportolás és annak szeretete megmarad, akkor a program elérte célját. „Ha csak az utánpótlást nézzük, akkor A hónap műhelye-díj mellett szponzorai vagyunk a Nagy Sportágválasztó-sorozatnak, helyi szinten sok kisebb klubot illetve sporteseményt is támogatunk. A kezdetektől fő támogatói vagyunk a Nemzeti Sportban vasárnaponként megjelenő up-mellékletnek illetve az M4-en futó utánpótlás-magazinnak. Ezen felül több sportági szövetséggel is együttműködési megállapodásunk van, melynek keretén belül az egyes sportágak utánpótlásának támogatásában aktívan szerepet vállalunk. Unikumnak számít az is, hogy az elmúlt 2 évben 110 millió Ft-ot szántunk 23 magyarországi általános iskola tornatermének vagy sportpályájának felújítására illetve 89 óvodához jutattuk el eszközcsomgjainkat és indítottuk el sportprogramunkat. De kiemelt vagy névadó támogatói vagyunk olyan szabadidősport-rendezvényeknek, mint a Balatonátúszás, Decathlon Fittaréna, Gerecse 50 túra vagy Budapest félmaraton. Ezt a szellemiséget szeretnénk a továbbiakban is képviselni. Sportoljon minél több magyar ember. Többen, többet. Szentül hiszem, hogy ha ezen sikerül változtatni, akkor egy sokkal egészségesebb társadalomban élhetünk majd Magyarországon.”

Hajdú B. István ezt követően Piros Zsomborral, az idei Australian Open fiú egyesének győztesével beszélgetett a színpadon. A kiváló ifjú teniszező frappáns válaszai után következett az est fénypontja, a díjat átadása. Kezdve az egyéni kategóriával, a szervezők levetítették a 2016-os esztendő 12 győztesének bemutatkozó videóját, majd kihirdették a győztest.

Nem meglepő módon a Graboplast Győri Vízisport Egyesület megvédte címét. Tegyük hozzá gyorsan, nem érdemtelenül. A tavaly júliusi minszki ifjúsági és U23-as világbajnokságon minden idők legsikeresebb magyar szerepléséből öt arany-, két ezüst- és két bronzéremmel vették ki a részüket a Győri VSE kajakosai és kenusai. A legeredményesebb Homonnai Luca lett, aki K–1 200 és 500 méteren, valamint K–4 500 méteren is aranyérmet szerzett az ifjúságiak között. A kenusok versengésében Lakatos Zsanett C–1 500 és Balla Virág Devecseriné Takács Kincsővel C–2 500 méteren ért el első helyezést, a páros kétszázon ezüstérmet szerzett (előbbi kettő idén már nem győri színekben versenyez – a szerk.). A szakosztály fiú versenyzői négyesben is remekeltek, Takács Mihály Áron és Hajnal Kristóf az ifjúságiak C–4 500 m-en induló egységében szerzett bronzérmet, míg Erdőssy Csaba K-4 1000 m-en az ifjúsági fiúk második számú hajójában kapott helyet. Kenu kettesben a Krasznai Péter, Takács Mihály Áron kettős harmadik helyet ért el 1000 m-en az ifjúságiak között.

Júliusban nemcsak gyorsasági vb-t, hanem Eb-t is rendeztek az ifjúsági és az U23-as korosztálynak, amelyen a győri egyesületből Gamsjäger Lisa-Maria a fiatalabbak között két bronzérmet is szerzett, egyet K–2, egyet pedig K–4 500 m-en. Az U23-ban versenyző Gacsal Ákos K–4 1000 m-en lett ezüstérmes, a hónap elején Pontevedrában rendezett maraton Eb-n pedig az ifjúsági Obert Ákos nyert aranyat párosban. Az év maradék tizenegy hónapjának eredménylistáját böngészve is remek sikereket találunk. A korosztályos maratoni-világbajnokságon az ifjúságiak között Erdőssy Csaba K–1-en lett ezüstérmes, míg Erdőssy és Mayer Keán párosban végzett a harmadik helyen. A kenus Balla Levente egyéniben érdemelt ki ezüstérmet. A serdülőkorosztálynak rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén Gamsjäger Lisa-Maria 500 és 1000 m-en párosban győzött, s az ugyancsak kajakos Obert Ákos szintén párosban (1000 m) szerzett aranyérmet. Sáling Laura ugyancsak párosban gyűjtött be két második helyet (K–2 és K–4 200 m).

Ezután következett a csapatok bemutatása, szám szerint négy együttes volt versenyben Az év műhelye-elismerésért. A KSI SE vízilabdázói bizonyultak a legjobbnak végül. Először a gyermekbajnokság végén került aranyérem a KSI-s fiatalok nyakába, akik nagy csatában győzték le a BVSC-Zugló pólósait. Ezután következett az ifjúsági és a serdülőbajnokság, amelyben hiába nyerték meg az alapszakaszt, várt rájuk a négyes döntő. De az sem okozott nekik gondot, mindkét aranyat begyűjtötték, valamint a gyermek 2002-es és 2003-as korosztályban is az élen zártak. A szakosztály U9-es csapata a júniusban Olaszországban rendezett, népes nemzetközi mezőnyt felvonultató Habawaba-fesztiválon hódította el az első helyet, az pedig már talán csak hab volt a tortán, hogy az ifjúsági és a serdülő korosztályban a budapesti bajnokságban is aranyérmet nyert a klub.

A ceremónián az utanpotlassport.hu bemutatta évkönyvét, az Utánpótlás 2016-ot, amelyben a legutóbbi esztendő utánpótlás-eredményeit gyűjtötték össze. „Aki itt van, mindenki győztes egytől-egyig. Mindenki legyen magára büszke, a legjobbnak lenni különleges dolog. Nagy gratuláció jár a szüleiteknek is, akik megteremtették a megfelelő hátteret a sportolásotokhoz. Nem utolsó sorban mindannyian benne vagytok a most megjelent évkönyvben, amely 40 sportág mintegy 26 ezer eredményét foglalja magába” – méltatta a sportolókat és a kiadványt Bruckner Gábor, az utanpotlassport.hu főszerkesztője.

Bruckner Gábor után Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlásért felelős helyettes államtitkára is beszélt többek között az Utánpótlás 2016 évkönyvről, valamint lelkesítő szavakat intézett a jövő reménységeihez.

A hónap műhelyeit 2013 óta díjazzák, ekkor adták át az első év műhelye elismerést is a 2012-es eredmények alapján – utóbbi 2013-tól A hónap műhelye-díjhoz kapcsolódik. Míg a hónap legjobbjait a kuratórium tagjainak szavazatai és a közönségvoksolás közös eredménye alapján ítélik oda, addig Az év műhelyéről kizárólag a kuratórium dönt. Tavaly óta az egyéni és csapat kategóriát külön díjazzák, a győztesek a Decathlon felajánlásából 2-2 millió forinttal gazdagodnak.

Az eseményen részt vett többek között Fábián László, a MOB sportigazgatója, több olimpiai bajnok sportoló, szövetségi elnökök és főtitkárok, valamint a klubokat képviselő edzők, szakmai vezetők.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)