Csabai Edvin: A munka jó irányba halad

Csabai Edvin: A munka jó irányba halad

2014. 05. 27.
Megosztás

Egyértelműen pozitív tapasztalatokat szerzett a világkupa-sorozat versenyei alatt Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója. A gyorsasági válogatott Milánóban meglepetésre végzett az éremtáblázat élén, Racicében összejött a tisztes helytállás a fiataloknak, Szegeden pedig fantasztikusan szerepeltek a magyarok.

Hosszú évek után először fordult elő, hogy minden világkupa futamon részt vett a magyar válogatott, a szezon erején érdemes volt ennyire komolyan venni ezt a sorozatot?

Mindenképpen érdemes volt. Látni kell, hogy a komoly kajak-kenus nemzetek mindhárom világkupán részt vesznek. A legtöbb számban világbajnoki mezőny gyűlt össze a világkupákon. Az edzettséget szerintem ma már nem lehet kizárólag a tréningeken megszerezni, a versenyrutin és a mentális felkészülés legalább annyira fontos, mint az edzéseken elvégzett munka. Úgy gondolom, hogy a világkupákon részt kell venni, ha elkövetünk hibákat, akkor azokból tanulni kell, és ki kell javítani őket. Sokkal jobb, ha egy világkupán derülnek ki a hiányosságaink és nem a világbajnokságon.

Mit mutatnak meg a májusban elért eredmények?

Az eredmények azt bizonyítják, hogy az egyesületi műhelyekben végzett munka jó irányba halad. Nagyon örülök a rengeteg éremnek, valamint annak is, hogy a csapatnak sikerült kiszolgálnia a szurkolóit hazai pályán, Szegeden. Visszajelzéseket kaptunk, az elért sikerek pedig sok erőt adhatnak a folytatáshoz. Húzós nyarunk lesz, ezért nem állunk meg, folytatjuk a felkészülést a legfontosabb világversenyekre.

Az első világkupán, Milánóban az éremtáblázat élén végzett a csapat, ehhez képest szerényebb eredményeket értünk el Racicében, volt emiatt bármilyen hiányérzete?

Egyáltalán nem. Az első két világkupán új egységeket akartunk kipróbálni-, és versenyzési lehetőséget biztosítani a feltörekvő reménységeknek. Ehhez képest kellemes meglepetés volt, hogy Milánóban megnyertük az éremtáblázatot. Racicében egy kifejezetten szűk kerettel vettünk részt, ráadásul szinte kizárólag olyan versenyzők utaztak ki, akiknek még nincs jelentős eredményük a felnőttek között. Sok ország volt ott nagy csapattal, komoly egységekkel, de a mi 19-20 éves sportolóinknak így is összejött a tisztes helytállás, versenyképesek voltak a legnagyobbak között is.

Aztán Szegeden beindult az „úthenger”……

Hát igen, szerencsére nagyon jól szerepeltünk, a 20 érem önmagáért beszél, ezen belül nagyon jól teljesítettünk az olimpiai számokban is, amelyekben 4 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet szereztünk.
Elsősorban azokat kell dicsérni, akik annyira stabilan és magas szinten tudnak versenyezni, hogy győztek a tavalyi világbajnokságon és most a világkupán is. Ilyen Kozák Danuta, a Vasbányai, Mike páros és a női négyes is. Az utóbbi annak ellenére tudott megint nyerni, hogy ebben az összeállításban még nem versenyeztek és nem is edzettek együtt a lányok. Dudás Miklós pedig eddig is nagyon gyors volt, de a mostani teljesítményével egy új szintre lépett, éremesélyesként szállhat vízre bármilyen világversenyen. Vajda Attila második helye is nagyon ígéretes
C-1 1000 méteren, ők Brendellel együtt magasan kiemelkednek a mezőnyből, most a német volt a gyorsabb, reméljük, hogy Attila idén is a világbajnokságon fog neki visszavágni. A férfi kajak négyest is dicséret illeti, 2 évvel az olimpiai ezüst után is toppon vannak, helyük van a legjobbak között. A kajak párosaink területén sincs probléma, a Dombi, Kökény duó nagyot harcolt és alig maradt le a dobogóról 1000 méteren, 500-on pedig Dombi Rudolf bíztató volt Boros Gergely partnereként is.
Nagyon kellemes meglepetés Khaut Kristófot produkciója, hatalmas dolog 19 évesen dobogós helyen végezni a C-1-es mezőnyben. Örülnék neki, ha a női kajakos élversenyzők, vagyis a női négyes tagjai mögött a fiatalok kicsit többet mutatnának magukból, nekik az olimpiai számokban bátrabban kell versenyezniük, viszont az nagyon tetszett, hogy a női kenusok ennyire eredményesek tudtak lenni. Igazán elégedettek lehetünk a parakenusok 6 érmével, eleve hatalmas dolog, hogy már ők is versenyezhettek a világkupán. A szezon robog tovább, 2 hét múlva válogató lesz Szegeden, ezért minden rajthoz álló versenyzőnek és az edzőiknek is külön köszönöm, hogy ennyire komolyan vették az idei világkupa sorozatot.

(Forrás: kajakkenusport.hu)