Csábító argentin tangó

Csábító argentin tangó

2017. 10. 27.
Megosztás


A jövő év októberében Buenos Airesben rendezik meg a nyári ifjúsági olimpiai játékokat, amely a harmadik lesz a sorban. Egy évvel a rajt előtt utánajárt az utanpotlassport.hu, jelenleg mit lehet és mit kell tudni az utánpótlás legjelentősebb megméretéséről.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kereken tíz évvel ezelőtt, a 2007-es ülésszakán döntött arról, hogy létrehozza az ifjúsági olimpiai játékokat. A felnőtt ötkarikás versenyek mintájára a téli és a nyári korosztályos olimpiát is négyévente rendezik meg. Az első nyári játékoknak Szingapúr adott otthont 2010-ben, a másodikat a kínai Nanjingban bonyolították le 2014-ben. A 2018-as Buenos Aires-i megméretést követően azonban változtatnak az időponton, mivel a NOB ki akar térni a felnőtt téli olimpia elől. Egyelőre azonban még sem az nem dőlt el, hogy 2021-ben vagy 2023-ban, sem pedig az, hogy hol rendezik a következő ifjúsági olimpiát.

A rendezésre gőzerővel készülő argentin főváros 206 ország hozzávetőleg négyezer fiatal sportolóját várja jövő októberben. A multisporteseményen 14–18 éves fiatalok vehetnek részt, ők a sikeres kvalifikációt követően összesen 32 sportág 241 versenyszámában állhatnak rajthoz. A csapatsportágakban nem a hagyományos, hanem a „kispályás” változatban rendezik meg a küzdelmeket: strandkézi- és strandröplabdában, 3×3-as kosárlabdában, hetes rögbiben, valamint futsalban csapnak össze a tizenévesek. A strandkézilabda és a futsal először szerepel a programban, az akrobatikus torna, a táncsportok, a sportmászás, a karate és a görkorcsolya társaságában.

A kvalifikációs sorozat még rengeteg sportágban az elején jár, vagy el sem kezdődött, de már így is több magyar kvótáról számolhatunk be. Elsőként a leány strandkézilabda-válogatott vívta ki a részvételt, amikor megnyerte a Mauritiuson megrendezett U17-es világbajnokságot. A sportlövő Pekler Zalán (17) a bakui kvalifikációs versenyen célzott pontosan, az öttusázó Gulyás Michelle (17) pedig a portugáliai megméretésen elért győzelmének köszönhetően szerzett kvótát Argentínába.

Weinhardt Virág (18) a szlovákiai Somorján tartott junior Európa-bajnokságon díjugratásban elért eredményével nyert indulási jogot. A fiatal lovas azonban jövőre már átlépi az ifjúsági olimpiai részvétel felső korhatárát, így nem ő utazik Buenos Airesbe. A kvóta ugyanis nem névre szól, a kiskunhalasi sportoló az országnak szerezte.

„Általában hatvan-hetven körül szokott alakulni a magyar versenyzők létszáma az ifjúsági olimpiákon, bízom benne, hogy jövőre is hasonlóan sok fiatal készülhet a részvételre. A maximális csapatlétszám hetvenöt fő, ennél többen a NOB rendelkezése értelmében nem utazhatunk – mondja Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója. – Nagy fájdalmunk volt, hogy eddig csapatsportágakban nem voltunk jelen a játékokon, ez most már mindenképpen változik a strandkézilabdázók sikeres kvalifikációjával. Reménykedünk még a futsalosok szereplésében, és a háromszor hármas kosárlabdázók közelmúlt eredményei is bizakodásra adnak okot.”

A szingapúri játékokon hét arany-, négy ezüst- és hat bronzérem volt a magyar küldöttség mérlege a vegyes csapatok eredményeit is beleszámítva, s négy évvel később Nanjingban még több medált akasztottak a mieink nyakába. Akkor hét arany-, kilenc ezüst- és tizenkét bronzérem volt a termés, remélhetőleg jövőre sikerül megközelíteni vagy meg is haladni ezt a mennyiséget.

„Amellett, hogy minél nagyobb létszámú és sportszakmai szempontból erős csapattal utazhassunk, az is fontos, hogy a magyar tradícióknak megfelelően jó eredményeket érjünk el. Emellett az edukációs folyamat is lényeges, a fiatalok ugyanis rengeteg tapasztalatot szerezhetnek. Ez már valódi olimpia, ahol együtt vannak a különböző sportágak képviselői, és hiába végez valaki az első napon, akkor is végig kell várnia az eseményt. Az idő eltöltésében segíthetnek a kulturális programok, amelyekre a NOB különösen nagy súlyt fektet.”

Az előző két nyári ifjúsági olimpia magyar érmesei között sok olyan versenyzőt találunk, aki azóta már a felnőtt ötkarikás játékokon is részt vehetett. Példának okáért a riói olimpián 200 m pillangón bronzérmet nyert úszó, Kenderesi Tamás két évvel korábban, Nanjingban megnyerte a számot. A két legeredményesebb sportolónk is úszó: a Rióban szintén bronzérmes Kapás Boglárka Szingapúrban 200 m pillangón és 400 m gyorson győzött, 200 m gyorson pedig harmadikként csapott a célba, míg Szilágyi Liliána Nanjingban ugyancsak 200 m pillangón és 100 m pillén diadalmaskodott.

„A verseny nagyszerű lehetőséget kínál a fiataloknak, hogy már most olimpiai környezetben versenyezzenek. Az előkészületekről érkező hírek nagyszerűek, azt gondolom, Buenos Aires jó házigazda lesz, és biztos vagyok benne, hogy minden klappol” – jegyzi meg Fábián László.

Buenos Airesben az olimpiai falu 86,4 hektáros területen fekszik, 31 épület alkotja. A nyolcszintes épületekben 1200, két-háromszobás lakás található, ezeket később értékesítik. A versenyeket négy városrészben bonyolítják le, és összesen tizenkét helyszínen zajlanak a küzdelmek október 6-18. között.

(utanpotlassport.hu/Lackner Gábor, fotó: buenosaires2018.com)