Műtéten esett át Serena Williams

Csak a férfiaknál vannak kérdőjelek Wimbledon előtt

2013. 06. 21.
Megosztás

A nőknél várhatóan folytatódik Serena Williams (a képen) egyeduralma, a férfiaknál azonban többen is komoly eséllyel pályáznak a végső diadalra a hétfőn elrajtoló 127. wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, amelynek Babos Tímea révén egy magyar résztvevője lesz egyesben.

A világranglistán 99. soproni játékos - aki a luxemburgi Mandy Minella oldalán párosban is főtáblás - füvespályás felkészülése nem sikerült jól, miután Birminghamben az első fordulóban, Eastbourne-ben pedig a selejtező nyitányán kapott ki. Tavaly Babos mellett Arn Gréta és Czink Melinda is ott volt a legjobbak között Londonban - Arn az első, Babos és Czink a második körben búcsúzott -, idén azonban Arn elbukott a selejtezőben, míg Czink nemrég vakbélműtéten esett át. Ha Marosi Katalin térdsérülése rendbe jön, akkor ő is ott lehet a főtáblán párosban.

A női élmezőnyben a májusi Roland Garroson 16. egyéni Grand Slam-trófeáját begyűjtő, címvédőként induló Serena Williams megállíthatatlannak tűnik. A 31 éves amerikai világelső 31 meccs óta veretlen, és a tavalyi wimbledoni verseny óta 74/4-es (!) győzelem/vereség mérleggel büszkélkedik. London olimpiai bajnokát esetleg a januári Australian Openen diadalmaskodott fehérorosz Viktorija Azarenka vagy a füvön mindig veszélyes orosz Marija Sarapova szoríthatja meg.

A mezőnyben nem lesz ott az idősebbik Williams, a hátsérüléssel küszködő, ötszörös bajnok Venus, továbbá hasfalhúzódás miatt a két GS-serleget szerzett orosz Szvetlana Kuznyecova.

A férfiaknál jóval nagyobb versenyfutás várható: a címvédő és hétszeres bajnok svájci Roger Federer az idei év első felében nem nyert tornát, aztán múlt vasárnap Halléban éppen kedvenc borításán, füvön diadalmaskodott. A toronymagasan világelső szerb Novak Djokovic 2011-es angliai sikerének megismétlésére készül, s egyben feledtetné a Roland Garros elődöntőjében egy hónapja elszenvedett fiaskót. A Párizsban őt búcsúztató, majd nyolcadik trófeáját begyűjtő spanyol Rafael Nadal előzőleg 2008-ban és 2010-ben emelte magasba a wimbledoni kupát, és minden bizonnyal messzebb jut majd a tavalyi második fordulónál (amely után hét hónapig nem versenyzett térdproblémák miatt). A "nagy négyes" negyedik tagja, a londoni Queen's Clubban vasárnap győztes Andy Murray pedig a 2012-es elvesztett döntő után megint nekigyűrkőzik, hogy 77 év - Fred Perry 1936-os diadala - után ismét brit játékos kezébe kerüljön az ananászos csúcsdísszel ellátott trófea. Augusztusi, ugyancsak a Church Roadon szerzett olimpiai aranyérme - majd a US Open megnyerése - révén a brit közvélemény minden eddiginél jobban bízik a 26 éves skót sikerében.

Rajtuk kívül a 2010-ben döntős cseh Tomas Berdych, illetve az argentin Juan Martin del Potro is okozhat meglepetést, noha 2005 tavasza óta csak egyszer fordult elő, hogy nem a Federer-Nadal-Djokovic-Murray négyesből került ki egy Grand Slam-torna győztese. Igaz, a "kakukktojás" éppen Del Potro volt, aki 2009-es New York-i sikere révén lett nemzeti hős hazájában.

Babos verhető franciával kezd Wimbledonban

Az egyes küzdelmek egyetlen magyarja, Babos Tímea a francia Mathilde Johanssonnal csap össze a wimbledoni nyílt teniszbajnokság első fordulójában - derült ki a pénteki sorsoláson.
A 28 éves rivális jelenleg 98. a világranglistán, azaz egy hellyel előzi meg a soproni játékost. A viadal honlapja szerint amennyiben Babos győz, a következő körben a negyedik helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska várhat rá.

"Szerda estig Eastbourne-ben voltunk, akkor jöttünk át Londonba. Keményen készültem Wimbledonra, az elmúlt napokban napi négy-öt órát edzettem, holnap és holnapután ezért már lazább lesz a program." - idézte a 20 éves Babost csapata közleménye. A játékos hozzátette: szerencsére az elmúlt napokban jó volt az idő, így sokat tudott pályán gyakorolni.

A főtáblás küzdelmek hétfőn rajtolnak Londonban, a füvespályás Grand Slam-tornán.

(Forrás: NSO, MTI)