Családi fesztivál a magyar olimpiáért

Családi fesztivál a magyar olimpiáért

2015. 06. 11.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság Budapesten, a Groupama Aréna parkolójában tartja meg első családi napját a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért-program jegyében szombaton 10 órától késő estig.

A Magyar Olimpiai Bizottság február 6-i közgyűlésén hozott határozatának megfelelően a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázat kérdésében a MOB és az Olimpiai Védnöki Testület az egész országra kiterjedő társadalmi párbeszédet indított.

A szakmaikonferencia-sorozat mellett (amely már lement Budapesten, Miskolcon és Győrben) a társadalmi párbeszéd fontos részét képzik az országszerte lebonyolításra kerülő lakossági családi fesztiválok. Az első „Családi fesztivál a magyar olimpiáért” program június 13-án Budapesten, a Groupama Aréna parkolójában kerül megrendezésre.

  • A Sport Vidámparkban rendhagyó módon ismerkedhetünk az olimpiai sportokkal. Bárki kipróbálhatja, be tud-e dobni egy hétméterest, elég ügyes-e a víváshoz vagy éppen azt, hogy 3 dobásból hány 3 pontos kosarat sikerül dobnia. De többek között lesz pingpong-adogatógép, virtuális bicikliverseny és bokszbemutató is, úgyhogy mindenki megtalálhatja kedvenc olimpiai versenyszámát.
  • Az Olimpiai Látogatóközpontban eközben óriási, interaktív kiállításon mutatjuk be a magyar olimpia rendezésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, és a látogatók is elmondhatják véleményüket a témával kapcsolatban.
  • A 13:30 órakor kezdődő programokat Kovács „Kokó” István és Szani Roland vezeti. A színpadon óránként beszélgetések lesznek neves sportolóinkkal, többek közt Miklós Edittel, Tóth Tímeával, Vári Attilával, Kökény Rolanddal, Mátyus Jánossal, Bóta Kingával és Szabó Szilviával.
  • 14 órától 22 óráig pedig együtt élvezhetik sztárelőadóink koncertjeit. A fesztivál színpadán fellép Szalóki Ági, Janicsák Veca, a The Biebers, Kovács Kati és az életműdíjas R-GO.

Az ingyenes rendezvény során közérthető, szórakoztató módon tájékoztatjuk a lakosság minél szélesebb rétegét az olimpiarendezés kérdéskörében, bemutatjuk, hogy hol tart jelenleg az ország a felkészülés útján és hogy mit nyerhet Magyarország egy sikeres olimpiai pályázattal.

A családi fesztivál 10 órától egészen késő estig várja az érdeklődőket.

Koncertek:

  • 14:10–15:00 Szalóki Ági gyermekkoncert
  • 15:50–16:20 Janicsák Veca koncert
  • 17:00–18:10 The Biebers koncert
  • 18:35–19:35 Kovács Kati koncert
  • 20:00–22:00 R-GO nagykoncert

(MOB)