Kapás Boglárka, Cseh László és Hosszú Katinka is továbbjutott

Cseh László Budapesten bizonyítaná: többre képes, mint Rióban

2017. 01. 31.
Megosztás


Szerdán jöhet létre a személyes találkozó az úszók és a szövetség újonnan megválasztott elnöke, Bienerth Gusztáv között.
Cseh László a Digi Sport keddi Reggeli Start című műsorában kifejtette: mivel úgy érzi, segítenie kell az úszókat, ezért elnökségi tagként ő tolmácsolta feléjük a lehetőséget az elnökkel való párbeszédre. A négyszeres olimpiai ezüstérmes versenyző hozzátette: sajnos mindenki azért nem tud ott lenni a megbeszélésén, mert sokan edzőtáborban, vagy versenyen vannak.

A magyar úszósportban a versenyzői nyomásra lezajlott vezetőcserével kapcsolatban annyit mondott: „Láthatóan elindult egy változási folyamat, jó az irány, amelyben haladunk, de mivel két-három hét alatt nem lehet csodát tenni, ezért térjünk vissza erre a kérdésre jó pár hónap múlva."

A saját versenyzésével kapcsolatban megjegyezte: úgy érzi, hogy a riói teljesítményénél többre-jobbra lett volna képes, és reméli, hogy idén, a budapesti világbajnokságon meg tudja majd mutatni, hogy tud még javulni és gyorsabb lenni.

Cseh László elmondta, az olimpia után egy hónapot hagyott ki, utána szinten tartó-alapozó edzéseket végzett, majd január 2-ától már teljes erővel a vb-re készül. Most úgy látja, hogy a budapesti világversenyen a pillangóúszás lesz számára a fő irányvonal, s azt szeretné, hogy 50, 100 és 200 m-en is el tudjon, indulni.

„Emellett ha még valamelyik váltóban szükség van rám, akkor szívesen állok rendelkezésre” – fűzte hozzá, s úgy látja, óriási előny a magyar úszók számára, hogy idén hazai környezetben versenyezhetnek, mert így nem kell semmihez sem hozzászokniuk, valamint az utazással és az időeltolódással törődniük.

Mivel az ellenfelei nagyon kemények és nagyon jók, ezért tisztában van vele, hogy a vb-n kiemelkedő formában kell versenyeznie ahhoz, hogy az a legjobb legyen. A felkészülése mindössze annyiban változik a tavalyihoz képest, hogy az edzés terén kicsit nyugodtabbnak, rugalmasabbnak kell lennie, mert úgy érzi, hogy Rió előtt a kelleténél jóval feszültebb volt, ezért ezen egy kicsit feltétlenül lazítania kell. Cseh László végül kijelentette, hogy a tokiói olimpiára még egyáltalán nem gondol, s egyelőre csak a budapesti világbajnokságra koncentrál.

(MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)