Cselgáncs: újraválasztották Tóth Lászlót a magyar szövetség élén

Cselgáncs: újraválasztották Tóth Lászlót a magyar szövetség élén

2014. 05. 25.
Megosztás

A Magyar Judo Szövetség évi rendes közgyűlésén a Fővárosi Törvényszék kifogása miatt módosítani kellett a szervezet alapszabályát, és tisztújítást kellett tartani. A küldöttek megerősítették posztján az 1998 óta regnáló elnököt, dr. Tóth Lászlót, míg az elnökség létszáma húsz főre bővült.

Felfokozott hangulatban készültek a küldöttek az idei MJSZ közgyűlésre, s bizony régen nem láttunk együtt ennyi egyesületi képviselőt, mint most. A „szokásos” egy órás várakozás sem azért történt ezúttal, hogy a határozatképtelen közgyűlés kivárja azt az időpontot, amikor már a jelenlévők számától függetlenül döntéseket hozhat, hanem azért, mert olyan sokan regisztráltak, hogy csaknem másfél órát csúszott a rajt.
A közgyűlésen megjelent dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese.

Végül százhuszonegy érvényes mandátummal rendelkező küldött foglalt helyet a Magyar Sport Házának konferenciatermében, hogy eleget tegyen kötelezettségének. Az éves beszámolókat sorra elfogadta a tagság, bár néhány kritikus észrevétel elhangzott a dokumentumok időbeni kiküldésével, formai és tartalmi hiányosságokkal kapcsolatban.

Az elnöki beszámolót dr. Tóth László szóban is kiegészítette, a közelmúlt eredményei között kiemelte, hogy a Magyarországon regisztrált judósok száma egy év alatt 2666-ról 5077-re emelkedett, s célként jelölte meg, hogy a sportágat hazánkban űző nagyjából húszezer emberből mind többet regisztráljon a szakszövetség. A tervekről is szót ejtett, amelyek közül kiemelkedik a 2017-es felnőtt világbajnokság rendezési jogának megszerzése, illetve két jelentősebb IJF-projekt magyarországi beindítása – természetesen a jelenleg is futó sportágfejlesztési program folytatása mellett.

Az elnöki jelentés elfogadása után a pénzügyi beszámolók kerültek terítékre, ekkor már felszínre tört a feszültség is, amelyet a sportágon belül jó néhány hete mindenki érezhetett. Szerencsére az indulatokat sikerült kordában tartani, s a vita némi személyeskedésen kívül nem lépett át a tűréshatáron. Végül a tagság elfogadta a pénzügyi jelentéseket is, majd igyekezett átrágni magát a törvényszék által megkövetelt és a Nemzetközi Judo Szövetség által javasolt alapszabály módosításokon. A legnagyobb vitát talán az a kérdés váltotta ki, hogy a tagság négy évre válasszon tisztségviselőket, vagy a következő olimpia után, vagyis két év múlva újra tisztújításra kerül sor. Némi többséggel az előbbi változat lépett érvénybe, vagyis a szombaton megválasztott elnökségi tagok négy évre kaptak mandátumot. Az is eldőlt, hogy az elnökség létszáma húsz fősre nőtt.

Következett a különféle pozíciókra pályázó jelöltek közötti választás – amelynek során tulajdonképpen csak tizenketten mérettek meg, a többi posztra egy-egy jelölt volt, amelyek meg is kapták a bizalmat. Elsőként az elnök személyéről kellett dönteni, a szövetséget tizenhat esztendeje vezető dr. Tóth László dr. Antal Kadosa személyében kihívót kapott.

Dr. Antal Kadosa mondta el elsőként kortesbeszédét, amelyben benyújtott pályázatát igyekezett kiegészíteni néhány részlettel. Judós pályafutása Debrecenből indult, később szerepelt az UTE, majd a Honvéd csapatában, három éve pedig kislánya is judózik, akit Hadfi Dániel tanított a sportág alapjaira. Azóta egyre több problémával szembesült a sportágon belül, s elérkezettnek látta az időt arra, hogy szakmai tapasztalataival, kapcsolatrendszerével a magyar judosport segítségére siessen. Átláthatóbb, tisztább viszonyokat, az utánpótlás nevelés és az élsport összehangolását, az iskolai judo oktatás átalakítását, a régiók megerősítését, az infrastrukturális fejlesztés átgondolását, fenntartható ingatlanok építését, uniós források és szponzori támogatások megszerzését, a bíróképzés megerősítését, a látványsportok TAO-pénzeinek bevonását, s a szövetség adminisztrációs feladatainak hatékonyabb végrehajtását ígérte megválasztása esetén.

Dr. Tóth László röviden szólt a szavazás előtt, még egyszer leszögezve: szeretné folytatni a megkezdett munkát, s ehhez kéri a küldöttek támogatását. Csaknem négy órányi ülésezés után kezdődött meg az elnöki szavazás, a küldöttek végül 77–40 arányban újra bizalmat szavaztak dr. Tóth Lászlónak.

A Magyar Judo Szövetség elnökségének tagjai
2014 és 2018 között

Dr. Tóth László elnök
Dr. Dézsi Csaba András általános alelnök
Bardóczi Gábor gazdasági alelnök
Bíró Tamás szakmai alelnök
Paár Attila fejlesztési és marketing alelnök
Dr. Kovács Antal média és kommunikációs alelnök
Nagy András, a versenysport-bizottság képviselője
Dr. Eleki Zoltán, a bíróbizottság képviselője
Flóri Miklós, az Országos Dankollégium képviselője
Ungvári Miklós, a férfi versenyzők képviselője
Csernoviczki Éva, a női versenyzők képviselője
Petrányi Imre, a BRJSZ képviselője
Hadfi Dániel, a BRJSZ képviselője
Nagy György, az ÉDRJSZ képviselője
Pfluger Antal, az ÉDRJSZ képviselője
Szilágyi Csaba, a DDRJSZ képviselője
Sebestyén László, az ÉKMRJSZ képviselője
Kovács Ernő, a KMRJSZ képviselője
Keszthelyi László, a DMRJSZ képviselője
Hangyási László, a DMRJSZ képviselője

(Forrás: judoinfo.hu)