Két év után visszatér a tatamira Ungvári Attila

Cselgáncs-vk: tizenhárom magyar rajtol az első olimpiai kvalifikációs viadalon

2014. 05. 29.
Megosztás

Tizenhárom magyar cselgáncsozó vesz részt a hétvégén Madridban sorra kerülő világkupaversenyen, a 2016-os riói olimpia kvalifikációs sorozatának első állomásán.

A judoinfo.hu szaklap csütörtöki tájékoztatása szerint a londoni játékok selejtezőjéhez hasonlóan ezúttal is két éven át lehet gyűjteni a pontokat a nemzetközi versenysorozatban, azaz világbajnokságokon, Grand Slam-, Grand Prix- és világkupaversenyeken, valamint kontinensbajnokságokon. Az első, egyéves időszakban szerzett pontok közül az öt legmagasabb értékű 50 százalékban számít majd a végelszámolásnál, ehhez adódik a jövő május végén kezdődő második évben gyűjtött öt legmagasabb pontszám. A férfiaknál súlycsoportonként az első 21, a nőknél pedig az első 14 ország indíthatja dzsúdósát Rio de Janeiróban.

A menetelés első állomásán Burján László (60 kg, Budaörsi SC), Majer Tibor (60, Közgép-Ceglédi VSE), Zámbori Bence (66, Honvéd-Kipex), Hagyó Gábor (66, Honvéd-Kipex), Őri Felicián (66, Ippon Judo Tatabánya), Kiss Norbert (73, Atomerőmű SE), Csoknyai László (81, Atomerőmű SE), Ungvári Attila (81, Közgép-Ceglédi VSE), Köller Milán (81, Mogyi-Bajai JC), Vér Gábor (90, Honvéd-Kipex), Kersics Dávid (90, Pécsi VSK), Pupp Réka (48, Atomerőmű SE) és Maros Barbara (52, Honvéd-Kipex) lép tatamira a spanyol fővárosban.

(Forrás: MTI)