Csoknyai győzött, majd kikapott és búcsúzott

Csoknyai győzött, majd kikapott és búcsúzott

2012. 07. 31.
Megosztás

Csoknyai László magabiztos győzelmet aratott első meccsén, ezzel bejutott a cselgáncsozók 81 kg-os kategóriájának nyolcaddöntőjébe a londoni olimpia keddi versenynapján.

A magyar dzsúdós alig több mint három perc alatt, két vazari értékű akciót végrehajtva győzte le bemutatkozó meccsén a thaiföldi Putu Wiradamunggát.

"Ez jó bemelegítés volt a következő mérkőzésemre. A verseny még csak most kezdődik" - nyilatkozott az összecsapás után az Atomerőmű SE 24 éves sportolója.

Csoknyai a nyolc közé jutásért a dél-koreai Kim Dzse Bummal mérkőzött.
A rivális négy éve, Pekingben ezüstérmes volt, emellett az előző két világbajnokságon megnyerte a súlycsoport küzdelmeit, azaz a magyar dzsúdósnak bravúr kell a győzelemhez.
A bravúr nem sikerült, így Csoknyai helyezetlenül zárt a londoni olimpia keddi versenynapján.
A magyar dzsúdós értékelhető akció nélküli mérkőzésen két intésért járó jukóval szenvedett vereséget a négy éve, Pekingben második, a legutóbbi két vb-n pedig aranyéremig jutó Kim Dzse Bumtól.

"Mindent megtettem, harcoltam, mint egy oroszlán, de egy apró hiba miatt elment a meccs. Az edzőmmel is megbeszéltük, hogy ezt a hibát, mármint hogy egy nálam magasabb ellenféllel szemben lehajtsam a fejem, nem szabad elkövetnem, mégis megtörtént. Ha ez nincs, még az aranypontért küzdenénk. Remélem, ettől nem törik meg a csapat lendülete, és lesznek még további sikerek" - mondta az MTI-nek a találkozó után az Atomerőmű SE 24 éves sportolója.

Edzője, Hangyási László annyit jegyzett meg: kár, hogy tanítványa már a verseny ezen szakaszában összeakadt a jónevű dél-koreaival, aki a mezőny egyik legjobb dzsúdósa, mert így nincs lehetőség a vigaszágra sem.

Csoknyai a magyar cselgáncscsapat első helyezetlen versenyzője Londonban, korábban ugyanis Ungvári Miklós (66 kg) ezüst-, Csernoviczki Éva (48 kg) pedig bronzérmet szerzett, míg Karakas Hedvig (57 kg) az ötödik helyen végzett.

FÉRFIAK
81 KG.
1. forduló:
Csoknyai László–Putu Wiradamungga (indonéz) 10–0.
2. forduló:
Csoknyai László–Kim Dzse Bum (dél-koreai) 0–5

(Forrás: MTI)