Csoknyai győzött, majd kikapott és búcsúzott

Csoknyai követi Kovács Pétert a junioroknál

2013. 09. 28.
Megosztás

Szeptember 26-án ülést tartott a Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége. A testület elfogadta a női válogatott világbajnoki felkészülési programját és a férfi nemzeti együttes Európa-bajnoki felkészülési tervezetét, valamint megtárgyalta a nyári ifjúsági és junior-világversenyekről szóló beszámolókat, illetve az utánpótlás-válogatottak felkészülési programját.

Az elnökség Kovács Péter beszámolójának meghallgatása után úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg az U19-es válogatottal a hazai rendezésű világbajnokságon 10. helyezést elérő szakvezető augusztus 31-én lejárt szerződését. Az elnökség a férfi felnőtt NB I-ben immár Provident junior válogatott néven szereplő együttes élére 2014. augusztus 31-ig Csoknyai Istvánt nevezte ki.

Amennyiben a csapat 2014 márciusában nem vívja ki a részvételt a 2014-es U20-as Európa-bajnokságra, abban az esetben Csoknyai István megbízatása automatikusan lejárt 2014. március 31-ével. Az elnökség egyben felkérte az MKSZ szakmai és versenybizottságát, hogy 2014. március 31-ig tegyen javaslatot az utánpótlás együttes új szakvezetőjére, aki 2014. szeptember 1-től - sikertelen Eb-kvalifikáció esetén 2014 áprilisától – főállásban látja el feladatát.

„Úgy vélem, Csoknyai István személyében ideális szakvezetőt találtunk a férfi NB I-ben is szereplő, a márciusi U20-as Eb-selejtezőre készülő csapat élére – mondta el Vetési Iván, az MKSZ elnöke.
– A megoldás azonban ideiglenes, hiszen fontos, hogy minden válogatott csapat élén főállású szakember álljon. Gyurka János szeptemberben három mérkőzésen vezette az NB I-ben a csapatot, azonban ő is jelezte, hogy az U17-es válogatottal korábban megkezdett munkáját mindenképpen folytatni szeretné, és szakmailag is ez volt indokolt. A feladatra alkalmas és azt elvállaló trénerek közül mindegyik klubnál dolgozik, így átmenetileg Csoknyai Istvánt neveztük ki, akiben teljes a bizalmunk, és biztosak vagyunk benne, hogy eredményesen vezeti majd a csapatot már a márciusi selejtezőkön. Kovács Péter szerződése lejárt, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai vezetésével egyetértve az elnökség úgy döntött, hogy a 10. helyet hozó U19-es világbajnokság után nem hosszabbítja meg szerződését, ugyanakkor számít Kovács Péter munkájára más területen."

(Forrás: NSO)