Csoportelsőként BL-elődöntős a Győr, nagy hátrányban a Debrecen

Csoportelsőként BL-elődöntős a Győr, nagy hátrányban a Debrecen

2012. 03. 05.
Megosztás

Csoportelsőként lett elődöntős a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a középdöntő utolsó előtti fordulójában 25-25-ös döntetlent játszott az Itxako Navarrával.

Karl Erik Böhn vezetőedző együttese már a múlt héten kiharcolta a négy közé jutást, ezúttal az volt a kérdés, hogy első lesz-e a kvartettjében, s az elődöntőben otthon vívhatja-e majd a visszavágót.

A két csapat február 4-i találkozóján a vendég Győr 28-26-ra diadalmaskodott, és az azóta eltelt három összecsapáson sem hullajtott pontot.

Természetesen ezúttal is telt ház és fantasztikus hangulat uralta a Magvassy Mihály Sportcsarnokot.

A mérkőzés előtt a 2011-es esztendő legjobb női kézilabdázójának választott Heidi Lökét a közönség hatalmas tapssal, míg Borkai Zsolt Győr polgármestere, Johannes Roscheck, az Audi Hungaria Motor Kft. pénzügyi igazgatója, valamint Kelecsényi Ernő klubelnök ajándékokkal

A meccs elején a BL góllövőlistáját vezető Görbicz találatára hárommal válaszolt az előző idényben finalista spanyol együttes, de amint felpörögött az ETO, fordult a kocka (4-3). Keményen harcolt az Itxako, hiszen számára roppant fontos volt, hogy pontokkal távozzon Győrből, és Fernandez révén sikerült visszavennie a vezetést, sőt a különbség lehetett volna nagyobb is, ha Pálinger nem véd ziccereket.

Amorim kiállítása alatt 9-6-ra elhúzott a Navarra, és a vendégek kiváló védekezését na meg Navarro kapust - dicsérte, hogy a 22. percig a hazaiaktól csak Görbicz és Orbán volt eredményes, Löke például alig kapott passzt. Ahogy visszatért a brazil átlövő, szorosabb lett az állás, már az egyenlítésért harcolt az ETO, ám két eladott labda után Barbosa könnyed gólokat lőtt (11-13).

A szünet után gyorsan sikerült egyenlíteni, és Martin kiállítása alatt visszavenni a vezetést (33. p: 14-13). De nem tört meg az Itxako, emberhátrányban újra fordított, majd azonos létszámban ismét a Győr vezetett. Együtt haladt a két gárda, majd 17-17-nél Görbicz büntetőt rontott.

Lekic adott új lendületet az ETO-nak, és negyedórával a vége előtt, 20-18-nál időt kértek a spanyolok. A kis pihenő után feljavultak a vendégek és - többek között - Sopronyi Anett gólja révén utolérték a hazai együttes. Pálinger hétméterest fogott, de kollegája, Navarro is parádézott, s védései után indításgólokkal 24-22-re elhúzott az Itxako.

A végjátékban Lekicnek sikerült egyenlíteni, Barbosa pedig időntúli szabaddobásból a kapufát találta el, így maradt a döntetlen.

A másik ágon a román Oltchim Valcea legyőzte a szlovén Krim Ljubljanát, így borítékolható, hogy a Győr az elődöntőben a Valceával találkozik. Az ETO első találkozót március 31-én vagy április elsején idegenben, a visszavágót pedig április 7-én vagy 8-án otthon játssza.

Női BL, középdöntő, I. csoport, 5. forduló:
Győri Audi ETO KC - Itxako Navarra (spanyol) 25-25 (11-13)
gól: Görbicz 8/6, Lekic 5/1, Orbán 3, Amorim 3, Radicevic 3, Gros 2, Löke 1, illetve Martin 8/5, Barbosa 7/1, Sopronyi 3, Egozcue 2, Zebic 2, Pinedo 2, Fernandez 1
Larvik (norvég)-Midtjylland (dán) 20-27 (12-11)
Az állás:1. és már elődöntős: Győr 9 pont, 2. Midtjylland 4 (123-132), 3. Larvik 4 (110-122), 4. Navarra 3

II. csoport:
Oltchim Valcea (román)-Krim Ljubljana (szlovén) 30-26 (17-15)

Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Metz (francia) 32-26 (15-9)
Az állás: 1. Buducsnoszt Podgorica10, 2.Valcea 7, 3.Ljubljana 2, 4.Metz 1

Nagyarányú debreceni vereség

A női kézilabda KEK negyeddöntőjének első mérkőzésén idegenben tudott nyerni a német Leipzig a norvég Byasen ellen, míg az EHF-kupában a dán Holstebro nyolc góllal győzte le az orosz Lada Togliattit.

Tizenhétgólos vereséget szenvedett a Debrecen a Viborg otthonában a női kézilabda KEK negyeddöntőjének első mérkőzésén, és ezzel tulajdonképpen el is dőlt a továbbjutás.

A dán együttes - amely 2006-ban, 2009-ben és 2010-ben még BL-t nyert - 8-0-s rohammal kezdett, és az esélytelenebb magyar csapat az időkérése után is csak arra volt képes, hogy ekkor még ne roppanjon össze.

A második félidő elején 20-14 után megint jobban elhúzott a Viborg, kihasználta a DVSC-játékosok kiállításait, és azt, hogy fokozatosan fáradt el Köstner Vilmos együttese, így kényelmes helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes, formalitásnak tűnő debreceni visszavágót.

Női KEK, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Viborg (dán) DVSC-Fórum 42-25 (19-13)
Byasen (norvég)–HC Leipzig (német) 28–29 (18–19)
Viborg (dán)–DEBRECEN (magyar) 42–25 (19–13)
RK Zajecsar (szerb)–Dinamo Volgograd (orosz) 28–31 (15–15)
FERENCVÁROS (magyar)–Zvezda Zvenyigorod (orosz) 32–24 (21–11

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Tvis Holstebro (dán)–Lada Togliatti (orosz) 42–34 (22–16)
Vejen (dán)–Bayer Leverkusen (német) 35–25 (14–12)
Nimes (francia)–Zalau (román) 24–27 (9–16)
Mar Alicante (spanyol)–Milli Piyango (török) 26–26 (10–14)

Nagy csatában nyert a Vác

A Vác kiélezett mérkőzésen, 26-25-re legyőzte a vendég Békéscsaba együttesét a női kézilabda NB I-ben.

Eredmény:
Vác - Budapest Bank-Békéscsaba 26-25 (12-13)

A tabella: 1. Győri Audi ETO KC 20 20 - - 796-475 40 pont, 2. FTC-Rail Cargo Hungaria 20 17 - 3 696-595 34, 3. Siófok-Galerius Fürdő 21 12 2 7 598-593 26, 4. Vác 19 11 1 7 541-481 23, 5. ÉTV-Érd 19 11 - 8 528-536 22, 6. Veszprém-Barabás KC 19 9 2 8 539-561 20, 7. Alcoa FKC 18 7 2 9 495-525 16, 8. DVSC-Fórum 20 8 - 12 546-617 16, 9. Budapest Bank-Békéscsaba 20 6 3 11 516-578 15, 10. Dunaújvárosi Regale Klíma 20 5 1 14 602-658 11, 11. Szekszárd 20 2 3 15 520-645 7, 12. Kiskunhalas 20 2 2 16 542-655 6

(Forrás: mti)