Csoportzárás előtt a pólóválogatott a Világligában

Csoportzárás előtt a pólóválogatott a Világligában

2013. 03. 26.
Megosztás

A szerdán Olaszország vendégeként, pénteken pedig idehaza vívandó mérkőzéseken dől el, hogy ott lehet-e a Világliga Szuperdöntőjében a Benedek Tibor irányította férfi vízilabda-válogatott.

A csapat a vasárnap esti első összejövetelt követően hétfőn sajtónyilvános edzésen gyakorolt a csoportzárásra. A Komjádi uszodában megjelent 17 játékos között öt olimpiai bajnok is akadt, közülük a nemzeti együttesbe frissen visszatért kétszeres ötkarikás aranyérmes Madaras Norbert, továbbá az egyszeres bajnokok, Hosnyánszky Norbert, Varga Dániel és öccse, Varga Dénes vízbe is szállt, a 2008-as ötkarikás győztes center, Kis Gábor viszont ezúttal csak a partról szemlélte a társakat, mivel fáj a válla.

"Húzódás kínoz, de remélem, a pihentetés és a hagyományos orvosi kezelés hatására hamar rendbe jövök, mert már Bariban is játszani szeretnék, nemcsak az oroszok elleni, kecskeméti összecsapáson" - adott magáról gyorsjelentést a szolnokiak erőssége.

Egyértelműen a szerdai Vl-meccs kínálja a fogósabb feladatot, hiszen a világbajnoki címvédő, Londonban olimpiai ezüstérmes olaszok várják a magyar válogatottat.

A Benedek-csapat számára a két mérkőzés egyikének megnyerése csoportgyőzelmet, egyben részvételi jogot jelent a Világliga nyolccsapatos, pénzdíjas nyári Szuperdöntőjére, amelyet az oroszországi Cseljabinszkban bonyolítanak le június 11. és 16. között.

Az olaszok legjobbjaival - akik ellen a tavaly november 3-i, székesfehérvári találkozón 6-5-ös hazai siker született - szerda este 19 órától mérkőznek a magyarok, az oroszokkal pedig, akiket január 30-án, Volgográdban 10-7-re legyőztek, péntek 18 órától szállnak vízbe Kecskeméten.

Hétfő este Benedek Tibor kijelölte azt a tizenhárom játékost, akire számít a szerdai, Olaszország elleni világliga-mérkőzésen.

A tizenhetes keretben ott volt, de sérülése okán csak az elméleti képzésben vett részt Hárai Balázs és Nagy Viktor, mellettük pedig Bátori Bence és Tóth Márton marad itthon, ami azt jelenti, hogy a hétfő délelőtti edzés egy részét vállfájása miatt kihagyó Kis Gábor is utazhat Bariba – ha az időjárás is úgy akarja.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT BARIBA UTAZÓ KERETE
Kapusok: Decker Attila, Lévai Márton
Mezőnyjátékosok: Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Madaras Norbert, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton

Az európai C selejtezőcsoport állása négy forduló után:
1. Magyarország 12 pont, 2. Olaszország 7, 3. Oroszország 3, 4. Románia 2

(A Világligában a győzelem 3 pontot ér, a büntetőkkel megnyert meccsért 2, az ily módon elveszítettért 1 pont jár.)

(Forrás: MTI, fotó: vlv.hu)


Forrás: mti