Csötönyi Sándor az európai boksz legfelső vezetésében

Csötönyi Sándor az európai boksz legfelső vezetésében

2013. 01. 29.
Megosztás

Csötönyi Sándort újra beválasztották a nemzetközi ökölvívószövetség európai szekciójának végrehajtó bizottságába és háromfős vezető testületébe, s emellett elnyerte az EUBC technikai és versenybizottságának elnöki posztját is.

A Magyar Ökölvívó Szövetség tájékoztatása szerint az EUBC-t az elnöki posztról korábban lemondott francia Humbert Furgoni helyett már az olasz Franco Falcinelli irányítja, s a vezető testület Lausanne-ban tartott hétvégi ülésén alakították ki a vezetőség és a különböző bizottságok összetételét.

A hazai szövetség elnöke így a jövőben is fontos szerepet tölt majd be az európai bokszban, a technikai és versenybizottság elnökeként pedig a legfontosabb szakmai testületet irányítja majd.
További magyar sportdiplomáciai siker, hogy Gáll András az ifjúsági, versenyzői és médiabizottság tagja lett, Faragó Beatrix pedig a női bizottság alelnöke lett.

(Forrás: mti)