Csúcsdöntés és szakadó eső a 13. Budapesti Nagy Sportágválasztón

Csúcsdöntés és szakadó eső a 13. Budapesti Nagy Sportágválasztón

2013. 09. 16.
Megosztás

A 13. Budapesti Nagy Sportágválasztó első, pénteki napja igazi sikertörténet volt, minden eddiginél több óvodás, iskolás csoport látogatott a helyszínre, összességében közel 10 000 volt a látogatók száma, verőfényes napsütés, több mint 90 díjmentesen kipróbálható sportág, olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportsztárok, euforikus sportfesztivál hangulat jellemezte ezt a napot.

A látvány a megjelent neves sportszemélyiségeket is teljesen felvillanyozta és lelkesen ismételgették: ők még ennyi együtt sportoló gyereket nem láttak!

A rendezvényt Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármester nyitotta meg, de az ünnepélyes megnyitón jelen volt Kozmann György, aki a Nagy Sportágválasztón megjelenő Kolonics György Emlékkiállításról szólt és Erdei Zsolt, aki az esemény – nehéz sorsú családok iskolakezdését segítő - jótékonysági akciójára hívta fel a figyelmet, melyben a Hegyem Mozgalom az együttműködő partner. Zsolt, mint a Hegyem apai nagykövete hangsúlyozta milyen fontos, hogy a rászorult gyerekeket segítsük.

A színpadon az MKB-MVM Veszprém játékosai és Vajda Attila, olimpiai bajnokunk mellett Várkonyi András színművész, a Barátok közt Vili bácsija is megjelent, aki a rendezvényen néhány sportágba is belekóstolt és a vívás sportágnál igazán tehetségesnek bizonyult. A rendezvény első napján a látogatók Szávay Ágival, Csabai Edvinnel, Rippel Ferenncel és Rippel Viktorral is találkozhattak.

A szervezők azt mondogatták, ha a péntekihez hasonló időjárás lesz szombaton, minden eddigi csúcsát megdönti a rendezvény. A másnap viszont keservesen szürke, esős időt hozott, mely sajnos távol tartotta a látogatók nagy részét a szabadtéri rendezvénytől, még ha sok fedett sportági helyszínt találhattak a nagy sátrak alatt. Valahogy a szülők fejében kellene átállítani a berögzülteket, hogy esőben is van élet, sportélet! A gyerekeket egyáltalán nem zavarta az eső, ugyanolyan lelkesen próbálgatták ki a sportágakat, mint napsütésben. Több szülő megjegyezte: „Most legalább nincs tömeg, nem kell sorban állni, minden sportághoz odaférünk!”

A szervezők virtuális fair play díjjal jutalmazzák azokat a sportágakat, akik a zord időjárás ellenére is kitartottak és ázva-fázva, végig lelkesen foglalkoztak az érdeklődőkkel.

A kitartó sportágakon és sportági képviselőkön túl külön köszönet illeti neves sportszemélyiségeinket, akik az eső ellenére is kilátogattak az eseményre. Ott volt Csabai Edvin, Hadfi Dániel, Kammerer Zoltán, Karvai Sándor, Kökény Roland, Kövér Márton, Monspart Sarolta, Növényi Norbert, Storcz Botond és a csíkszeredai bajnok jégkorong csapat játékosai.

A májusi Budapesti Nagy Sportágválasztóhoz hasonlóan a Magyar Olimpiai Bizottság ismét megjelent és kvíz-játékokkal várta a látogatókat, de nem csak a látogatók, hanem a sportágak teljesítményét is díjazták, hiszen a legkreatívabb, legkitartóbb sportág számára átadták a MOB Nívódíjat, melyet ez alkalommal a Magyar Nanbudo Szövetség kapott. A nanbudosok valóban kitettek magukért, hiszen igazán nagy csapattal, sok gyereksportolóval jelentek meg folyamatosan a rendezvényen, példaértékűen vonták be a látogatókat és nagyon látványos, kreatív volt a színpadi fellépésük is.

A látogatóknak szóló regisztrációs szelvények sorsolásán számos értékes nyeremény talált gazdára, az MVM Partner, a Sportjegyek.hu, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Hegy-és Sportmászó Szövetség felajánlásainak köszönhetően. Azok a szerencsés nyertesek, akik már a sorsoláskor nem voltak jelen a helyszínen írásban kapnak értesítést.

A Magyar Állampapír sátrában érdekes aktivitásokkal, játékokkal várták a látogatókat, PS MOVE eszközzel Sport Champions sportágakat lehetett kipróbálni, a gyerekek készíthettek egyedi hűtőmágnes is. A berendezett videostúdióban elmesélhették saját történeteiket, átélhették milyen lehet, amikor egy-egy neves sportszemélyiség interjút ad a sajtó képviselőinek.

Az MVM-Partner és a Decathlon sátrában is izgalmas sporteszközöket, sportjátékokat lehetett kipróbálni.

Nagy sikere volt a Környezettudatos szigetnek, ahol az ÖKO-TÉR és a Humusz Szövetség foglalkoztatta a gyerekeket és felnőtteket, sok hasznos információt átadva a környezetvédelem témájában.

A Példaképek tematika keretében megjelenő kiállításokat – Kolonics György Emlékkiállítás, Olimpiai és Nevelés Sporttörténeti Kiállítás, „Miért választottam?” című kiállítás – is sokan megtekintették.

A két nap mérlege az időjárás miatt a látogatók számát tekintve felemásra sikerült. Pénteken verőfényes napsütés, szombaton szakadó eső és hideg. Mint a sportban, egyszer fent, egyszer lent. Van, hogy megteszel mindent, minden előzetes eredmény és az elődöntő is pazarul sikerül és aztán valamilyen külső körülmény miatt mégsem állhatsz fel a legfelső dobogóra, nem jutsz fel a csúcsra…no sebaj, lesz még Nagy Sportágválasztó, a szervezők nem adják fel, és valóban elmondhatják, hogy ők mindent megtettek a sikerért.

A Budapesti Nagy Sportágválasztó következő fejezetére 2014. május 23-24-én kerül sor, addig is mindenkit arra biztatnak, hogy keresse fel a rendezvényen kipróbált sportágak klubjait, egyesületeit és ne várjanak jövő májusig, kezdjenek el már most sportolni!

(Forrás: sportagvalaszto.hu)