Dacolunk a mínuszokkal

Dacolunk a mínuszokkal

2014. 02. 07.
Megosztás

Repkedő mínuszok ide, befagyott tavak oda, február 8-án az Aquaworld Budapest Élményfürdőben megrendezi első idei hivatalos versenyét az MKKSZ. A Kajak-ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupán több olimpia-, és világbajnok is „vízre száll”, köztük Dombi Rudolf, Vad Ninetta, Beé István, valamint rengeteg jól felkészült sárkányhajó-csapat is.

A válogatott kerettagok számára Storcz Botond felnőtt vezetőedző a héten erőfelmérőt tartott, a programban úszás, futás és kondi gyakorlatok szerepeltek. Az elmúlt hónapokban amúgy is erről szólt a sportolók élete, a téli alapozás végéhez közeledve azonban jó megtörni a felkészülés monoton rutinját.

„Jót fog tenni az új inger, hogy egy kiváló hangulatú eseményen, nézők előtt ergométerezhetünk – mondja Vad Ninetta, világbajnok kajakos. Nem szoktam ergométeren készülni, pont ezért kíváncsi vagyok rá, hogy mire vagyok képes a padon, ráadásul ilyenkor már annyira hiányzik az evezés, hogy ezt a lehetőséget is kihasználom.”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség két éve szervezte meg az első ergométeres- és medencés sárkányhajó kupát az Élményfürdőben, két sikeres verseny után pedig már a sportolók és az Aquaworld közönsége is várja az idei rendezvényt.

„Nagy öröm számunkra, hogy immár 3. alkalommal adhatunk otthont a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett eseménynek. Az Aquaworld Budapest Élményfürdő 2008-as nyitása óta egyébként is szívesen fogadja és szervezi a legkülönfélébb sporteseményeket - mondja Juhász Szabolcs, az élményfürdő igazgatója. Vendégeink még nagyobb számban látogatják a fürdőt olyan napokon, amelyeken sportolókkal, netán olimpikonokkal is van alkalmuk találkozni, esetleg az adott sportban ki is próbálhatják magukat. Ezen a napon mindkettőre lesz lehetősége a fürdőzőknek.”

2012-ben 1443 fő, 2013-ban pedig 1998 fő fizetővendége volt az élményfürdőnek a verseny napján, vagyis az első rendezvényhez képest a másodikon már 25%-al többen izgulták végig a kivetítőn végigkövethető ergométeres futamokat, valamint a parázs hangulatú medencés-sárkányhajó csatákat.

(Forrás: kajakkenusport.hu)