Darnyi Tamás 50 éves

Darnyi Tamás 50 éves

2017. 06. 03.
Megosztás

Június 3-án 50 esztendős Darnyi Tamás, négyszeres olimpiai bajnok, négyszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok úszó, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja.

Darnyi Tamás 1967. június 3-án született Budapesten. Bal szemét egy eltévedt hógolyó találta el még gyerekkorában, s hiába műtötték később többször, látását nem tudták megmenteni. 1975-től az Újpesti Dózsa, illetve az Újpesti TE, 1991-től a Budapesti Rendészeti SE, 1993-tól a Sport Plusz OTP SE versenyzője volt. Az uszodai körökben "Puci" becenévre hallgató sportoló már ifi éveiben megkezdte az aranygyűjtést két fő számában, a 200 és 400 méteres vegyesúszásban, 1981-ben az Ifjúsági Barátságversenyen és az 1982-es ifi EB-n is első lett.

Széchy Tamás tanítványaként az 1985-ös szófiai Európa-bajnokságon aratta első felnőtt sikerét, a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban is aranyérmes lett. 1987-ben a strasbourgi Eb-n már világcsúccsal nyert mindkét számban, 1989-ben Bonnban emellett a 200 méter pillangón is Európa-bajnok lett.

Fő számaiban egymás után két olimpián sem talált legyőzőre: az 1988. évi szöuli játékokon mindkét számban világcsúccsal győzött, és négy évvel később, az 1992. évi barcelonai olimpián is mindkétszer ő csapott be elsőnek a célba. Négy aranyérmével máig ő a legeredményesebb magyar férfi úszóolimpikon.

Szöulban 1988-ban 200 méter vegyesen egy testhossz hátrányt ledolgozva, egy testhossz előnnyel csapott az olimpiai aranyat érő célba.

Ugyanezeken a távokon 1986-ban és 1991-ben világbajnoki címet is szerzett. Nemzetközi versenyen vegyesúszásban egész pályafutása alatt verhetetlen volt, több világcsúcsot is felállított, ezért vegyeskirálynak is hívták. Ő volt az első, aki két percen belül úszta le a 200 m vegyest, 1991-ben 1:59.36-tal csapott be a célba. A 400 méter vegyesen 1991-ben felállított, 4:12.36-os, elképesztő világcsúcsa után mestere, Széchy úgy vélte, hogy ha megszorították volna, akkor 4:08-ra is képes lett volna.



Barcelonában az 1992-es ötkarikás játékokon szenzációs úszást mutatott a 200 méteres vegyesúszás döntőjében. Darnyi Tamás arany-, Czene Attila bronzérmet szerzett.

1993-ban a sheffieldi Európa-bajnokságon, a 400 méter vegyesúszás megnyerése után jelentette be visszavonulását. Páratlan sorozatának mérlege 59 magyar bajnoki cím, négy olimpiai, négy világbajnoki és nyolc Európa-bajnoki arany. 1985 és 1992 között megszakítás nélkül nyolc alkalommal volt az év magyar úszója, ötször választották az év legjobb férfi sportolójává (1986, 1987, 1988, 1990, 1992), 1992-ben Európa legkiválóbb sportolójának is megválasztották.

Az amerikai Swimming World szaklap kétszer választotta az év úszójának (1987, 1991), 1985-től örökös magyar bajnok. Technikájával megelőzte korát, ez a magyarázata annak, hogy egész pályafutása során csak ritkán tudták megszorítani. A nyilvánosságot kerülte, s mivel akkoriban még nem voltak kötelezőek a versenyek utáni sajtótájékoztatók, keveset nyilatkozott.

1988-ban a Magyar Népköztársaság Csillagrendjét, 1991-ben belügyminiszteri dicséretet és aranygyűrűt, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, 1995-ben Olimpiai aranygyűrűt, 2002-ben Csík Ferenc-díjat kapott. A III. kerület díszpolgára. 1991-ben alapító tagja volt a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok Klubjának. 2000-ben az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé. 2006-ban Prima-díjat, 2013-ban Prima Primissima Díjat kapott, és ugyanebben az évben elsőként került be a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába is.

1989-től a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja. 1996-ban a Magyar Úszószövetség elnökség tagja, 2000-től 2012-ig szakmai alelnöke volt. 1995-ben elindította a nevét viselő úszóiskoláját, amelyben több ezer gyermek tanult meg úszni, köztük Gyurta Dániel is. Nős, felesége, Jónás Rita és gyerekei Floridában élnek, ezért az év jelentős részét Amerikában tölti.

(MTI-MOB-m4sport, fotó: MTI/Németh Ferenc, Harsányi Péter, MOB/Szalmás Péter)