Deák Nagy Marcell ezüstérmes

Deák Nagy Marcell ezüstérmes

2012. 06. 30.
Megosztás

A pénteki nap is jól kezdődött a magyar csapat számára.

A második diszkoszvető csoportból kiváló „délelőtti” eredménnyel jutott a szombati döntőbe Kővágó Zoltán.
A Szolnoki Honvéd versenyzője harmadikra 65,99 métert dobott és ezzel csak 1 cm-rel maradt el a szinttől, amit a teljes mezőnyből mindössze egy versenyző tudott teljesíteni. Kővágó első kísérlete is már döntőt ért/63,62 m.

Megkezdte a hétpróbát Farkas Györgyi/ 100 gát 14,23/-1,1w. (Egyedül ebben a futamban volt ellenszél.) Utána magasugrásban, jól küzdve 810 cm-t ért el.
Két szám után a 13. helyen áll/ 1924 p.A női kalapácsvetés „A” selejtező csoportjában kétszer is 67 méter felett dobott Orbán Éva, legjobbját harmadikra érte el: 67,89 m – amellyel kvalifikálta magát a fináléba.

„- Jónak éreztem a dobásaimat, ebben még van tartalék. Reményeim szerint vasárnap erre még rá lehet tenni. Az első dobásnál kicsit beszorult a levegő, kellemetlen volt, de utána az utolsó sorozatban tudtam még javítani.”

Kaptur Éva a 200 méter első előfutamában indult, a hatos pályán, amelyen a továbbjutásért való szoros versenyben az ötödik helyen ért célba: 23,97/-0,6w. Ez az eredmény, az öt futam alapján szép sikert hozott az idei OB háromszoros bajnokának, bejutott a versenyszám esti elődöntőjébe.
„- A kanyart jól meg tudtam futni, az egyenes már nem úgy sikerült. Küzdöttem, de elzsibbadtam. Ebben az ellenszélben is jobbat vártam magamtól.”

Deák Nagy Márton ismét szenzációsan futott, az Európa bajnokság 400 méteres döntőjében kiváló erőbeosztással, ragyogó taktikai érzékkel, 45,52 mp idővel a második helyen ért célba. A részletekről később…

Márton Anita, az esti program első magyar indulójaként a súlylökés hetedik helyén végzett. Szinte dobásról dobásra javítva az ötödik sorozatban érte el legjobbját: 17,93 m. A kiválóan versenyző békéscsabai atlétanő legjobb szabadtéri EB helyezésének örülhetettl. A versenyszámot az olimpiai és VB ezüstérmes német Nadine Kleinert nyerte 19,18 méterrel.

Márton Anita: „
- Sokkal nyugodtabb voltam, mint tegnap, ez a lökéseken is látszott. Jó verseny volt, sokan közel löktünk egymáshoz, necces is volt a nyolcba kerülés. Örülök a hetedik helynek, majdnem 18 métert löktem, az egyénim közelében. Közel egy hónap múlva olimpia, most már csak arra koncentrálunk.”

A hétpróba négy száma után Farkas Györgyi 3446 pontot gyűjtött, a 16. helyen várja a holnapi folytatást/ 14,23-1,1w - 180 - 12,62 – 25,74. A kétszáz méter után röviden értékelte az első napot:

„- A gát még elment, de jobbat szerettem volna futni, mert bennem van, csak még nem tudom összerakni. Magasban jól kezdtem, de eléggé elfáradtam, szokatlan ennyit mondón ugrani. Súlynál 13 méterrel melegítettem, de most nem sikerült a versenyben is elérnem.
Kétszázon reméltem, hogy jobban megy a lábam. Azért is akartam mindenképpen eljönni az olimpia előtt, hogy legyen egy kontrol a betegségem után. Holnap remélem, jobban sikerülnek a számok.”

Kaptur Éva a női 200 m elődöntőjében 24,44 mp futott. Kürthy Lajos súlylökésben a kilencedik helyet szerezte meg: 19,55 m.

Eredmények:
Atlétikai Európa-bajnokság, Helsinki
férfiak:
400 m, Európa-bajnok: Pavel Maslák (Csehország) 45.24, 2. DEÁK NAGY MARCELL 45.52, 3. Yannick Fonsat (Franciaország) 45.82
800 m, Eb: Jurij Borzsakovszkij (Oroszország) 1:48.61, 2. Andreas Bube (Dánia) 1:48.69, 3. Pierre Ambroise Bosse (Franciaország) 1:48.83
400 m gát, Eb:Rhys Williams (Nagy-Britannia) 49.33, 2. Emir Bekric (Szerbia) 49.49, 3. Sztanyiszlav Melnyikov (Ukrajna) 49.69
3000 m akadály, Eb: Mahiedine Mekhissi-Benabbad (Franciaország) 8:33.23, 2. Tarik Langat Akdag (Törökország) 8:35.24, 3. Víctor García (Spanyolország) 8:35.87
magasugrás, Eb: Robbie Grabarz (Nagy-Britannia) 231, 2. Raivydas Stanys (Litvánia) 231, 3. Mickakl Hanany (Franciaország) 228
súlylöklés, Eb: David Storl (Németország) 21,58, 2. Rutger Smith (Hollandia) 20,55, 3. Asmir Kolasinac (Szerbia) 20,36,...9. KÜRTHY LAJOS 19,55
nők:
400 m, Eb: Moa Hjelmer (Svédország) 51.13, 2. Kszenija Zadorina (Oroszország) 51.26, 3. Ilona Usovich (Bulgária) 51.94
800 m, Eb: Jelena Arzsakova (Oroszország) 1:58.51, 2. Lynsey Sharp (Nagy-Britannia) 2:00.52, 3. Irina Maracseva (Oroszország) 2:00.66
400 m gát, Eb: Irina Davidova (Oroszország) 53.77, 2. Denisa Rosolová (Csehország) 54.24, 3. Anna Jaroscsuk (Ukrajna) 54.35
hármasugrás, Eb: Olha Szaladuha (Ukrajna) 14,99, 2. Patrícia Mamona (Portugália) 14,52, 3. Jana Borodjina (Oroszország) 14,36
súlylökés, Eb: Nadine Kleinert (Németország) 19,18, 2. Irina Tarasova (Oroszország) 18,91, 3. Chiara Rosa (Olaszország) 18,47,...7. MÁRTON ANITA 17,93 m
gerelyhajítás, Eb: Vira Rebrik (Ukrajna) 66,86, 2. Christina Obergföll (Németország) 65,12, 3. Linda Stahl (Németország) 63,69

(Forrás: masz.hu)