Debrecen után, London előtt - Foci Eb a közmédiában

Debrecen után, London előtt - Foci Eb a közmédiában

2012. 06. 05.
Megosztás

Június 8-án, pénteken a Lengyelország-Görögország nyitómérkőzéssel kezdetét veszi a 2012-es labdarúgó Európa-bajokság. A foci Eb minden mérkőzését közvetíti az m1, és az MR1-Kossuth Rádió is kiemelt figyelmet szentel a kontinensviadalnak.

Napi hét és fél óra foci az m1-en

Alig ért véget a hazai rendezésű úszó Eb, másfél hétre rá már a focié a főszerep a közszolgálati médiában. A pénteki lengyel-görög nyitómérkőzés és az Eb egyik kommentátora Knézy Jenő, további televíziós kommentárok Gundel Takács Gábor, Deák Horváth Péter és Menczer Tamás lesznek. A csoportmérkőzések első szakaszában 18:00-kor kezdődik a nap első, és 20:45-kor a második mérkőzése. A mérkőzések előtt húsz perccel, és negyedórával utána a stúdióban Petrovics-Mérei Andrea, Somogyi Dia és Bobák Róbert neves szakértőkkel – pl. Véber György, Mészöly Géza, Hrutka János, Kovács Kálmán, Esterházy Márton, Horváth Ferenc és Détári Lajos - elemzik a mérkőzéseket. Az nyitómérkőzés előtt 17.05-kor várják a képernyőre a futballbarátokat. Akik véletlenül lemaradnának az élő közvetítésekről, azok vagy aznap a második mérkőzés után rövidebb összefoglalóval, vagy másnap a késő délelőtti és kora délutáni órákban hosszabb ismétlésekkel pótolhatják az előző napi találkozókat.

A csoportmérkőzések második szakaszában, június 16-19-ig a mérkőzések azonos időpontban, 20.45-kor kezdődnek, ezért - az MTVA és a Sport TV hosszú távú stratégiai együttműködésének köszönhetően - az egyik mérkőzést az m1, a másikat a Sport1 közvetíti. (A június 10-i, 19.55-kor kezdődő Formula-1-es Kanadai nagydíj időpontütközése miatt a Sport1 közvetíti az Írország-Horvátország mérkőzést is). A Sport1 összesen öt mérkőzést közvetít élőben, amit az m1 a mérkőzések után azonnal megismétel, így minden mérkőzés látható a közszolgálati csatornán.

A labdarúgó Európa-bajnokság közvetítéseit a stadionokon belül 32 kamerával, a stadionokon kívül további 5 kamerával végzik. Az m1 a stúdióból és a mérkőzésekről is Full HD-ban jelentkezik.

Napi két és fél óra foci az MR1-Kossuth Rádióban

Nemcsak a köztévé ég focilázban, hanem az MR1-Kossuth Rádió is rengeteg műsorpercet szentel a kontinensviadalnak. A közszolgálati rádiócsatorna műsorai, a Sportvilág, a 180 perc, a Krónika adásai, valamint az Eb-Híradó naponta átlagosan két és fél órát foglalkozik a legrangosabb európai futballtornával. A helyszíni tudósítások és élő bejelentkezések mellett a két elődöntőt és a döntőt is élőben hallhatják a rádióhallgatók Lantos Gábor és Gulyás László tolmácsolásában.

A közmédia nemcsak a televízió- és rádiókészülékek előtt ülő sportbarátoknak számol be a legrangosabb kontinensviadalról napi tíz órában, hanem gondol az internetezőkre és okos telefont használókra is. A foci Eb alatt okos telefonos alkalmazással (IOS, Android és Tablet) a felhasználók akár a telefonjukról is élőben nézhetik a mérkőzéseket, valamint az MTVA Sport Facebookon is nyomon tudják követni az eseményeket. Minderről bővebb információ a www.hirado.hu/focieb oldalon található.

Kommentátorok

Gundel Takács Gábor – m1

„Sok-sok tapasztalattal, többek között két foci-világbajnoksággal és egy Eb-vel a hátam mögött vágok neki a számomra elsősorban ukrajnai kalandnak.”

Mérkőzések, amiket közvetít:

június 11.,hétfő Franciaország–Anglia
június 13.,szerda Hollandia–Németország
június 15.,péntek Ukrajna–Franciaország
június 17.,vasárnap Portugália–Hollandia
június 19.,kedd Anglia–Ukrajna
Június 24.,vasárnap negyeddöntő: D-csoport 1. helyezettje – C-csoport 2. helyezettje
június 28.,csütörtök Elődöntő: 2. negyeddöntő továbbjutója–4. negyeddöntő továbbjutója
július 1.,vasárnap Döntő

Deák Horváth Péter – m1

„Most a lengyelországi meccsek közül közvetítek majd néhányat, és nagyon kíváncsi vagyok a lengyelek szereplésére, őket tartom a sötét lónak. Izgalmas lesz...” Bővebben

Mérkőzések, amiket közvetít:

június 8., péntek Oroszország–Csehország
június 10.,vasárnap Írország–Horvátország
június 12.,kedd Görögország–Csehország
június 14.,csütörtök Olaszország–Horvátország
június 16.,szombat Csehország–Lengyelország
június 18.,hétfő Olaszország–Írország
június 21.,csütörtök negyeddöntő: A-csoport 1. helyezettje - B-csoport 2. helyezettje

Knézy Jenő – m1

„Varsóban és Gdanskban leszek a csoportmeccsek alatt, a végén pedig átrepülök Donyeckbe, ahol egy negyed-, és egy elődöntő vár rám.”

Mérkőzések, amiket közvetít:

június 8., péntek Lengyelország–Görögország
június 10.,vasárnap Spanyolország–Olaszország
június 12.,kedd Lengyelország–Oroszország
június 14.,csütörtök Spanyolország–Írország
június 16.,szombat Görögország–Oroszország
június 18.,hétfő Horvátország–Spanyolország
június 23.,szombat negyeddöntő: C-csoport 1. helyezettje–D-csoport 2. helyezettje
június 27.,szerda elődöntő: 1. negyeddöntő továbbjutója–3. negyeddöntő továbbjutója

Menczer Tamás – m1

"Világversenyen még nem voltam, így izgatottan várom az Eb-t, kíváncsi vagyok, hogy milyen hatalmas, teltházas stadionokban közvetíteni.” Bővebben

Mérkőzések, amiket közvetít:

június 9.,szombat Németország–Portugália
június 11.,hétfő Ukrajna–Svédország
június 13.,szerda Dánia–Portugália
június 15.,péntek Svédország–Anglia
június 17.,vasárnap Dánia–Németország
június 19.,kedd Svédország–Franciaország
június 22.,péntek negyeddöntő: B-csoport 1. helyezettje–A-csoport 2. helyezettje

Lantos Gábor – MR1-Kossuth Rádió

„Az idei Eb lesz tehát a negyedik ebből a fajtából, miközben három labdarúgó-világbajnokságról és négy nyári olimpiáról is közvetíthettem (idén a londoni lesz az ötödik.)”

Folyamatos tudósítások, bejelentkezések,

Mérkőzések, amiket közvetít:

június 27., szerda elődöntő: 1. negyeddöntő továbbjutója–4. negyeddöntő továbbjutója
július 1.,vasárnap Döntő

Gulyás László – MR1-Kossuth Rádió

„Riporterként öt atlétikai-vb-ről, valamint két evezős-világbajnokságról is közvetítettem. Labdarúgó Eb-n először 1984-ben jártam.” Bővebben
Folyamatos tudósítások, bejelentkezések, Mérkőzések, amiket közvetít:

június 28.,csütörtök 2. negyeddöntő továbbjutója–4. negyeddöntő továbbjutója

(Forrás: MTI)