Dévai Boglárka tornász, Milák Kristóf úszó aranyérmes a multisport Európa-bajnokságon

Dévai Boglárka tornász, Milák Kristóf úszó aranyérmes a multisport Európa-bajnokságon

2018. 08. 06.
Megosztás


A hétvége sporteseményei közül kiemelkedett az augusztus 2. és 12. között rendezendő “multisport” Európa-bajnokság Glasgowban, ahol Dévai Boglárka ugrásban, Milák Kristóf a 200m pillangó úszásban állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.


Dévai Boglárka éremért utazott Glasgow-ba és Európa-bajnokként tér haza. A magyar tornásznő első helyen jutott az ugrás fináléjába, ahol csodálatos teljesítménnyel megnyerte a kontinensviadal szerenkénti döntőjét, ezzel ő lett a hazai tornasport harmadik női Eb-győztese Ónodi Henrietta (1989) és Varga Adrienn (1998) után!

"Kiléptem, ezért mínusz négytizeddel indultam. Az első ugrásom után annak is örültem, hogy nem estem el. Azt hittem, a dobogó sem lesz meg, mert tudtam, hogy többen is azonos szinten vannak velem, de szerencsére néhány ellenfelem is hibázott" - nyilatkozta a döntő után a tornász.

Hozzátette, félve utazott Glasgow-ba, mert a hazai versenyei nem sikerültek jól a közelmúltban. Mivel elsőként kellett bemutatnia gyakorlatát, két ugrása után várakozással telt számára az idő, amit nehezen viselt.

"Rettenetesen izgultam, nagyon rosszul voltam, azt hittem, kihullik a hajam. Még mindig nem hiszem el, hogy húsz év után újra sikerült aranyérmet nyerni" - mondta boldogan a szombathelyi sportoló.

A női csapat Kovács Zsófi nélkül is ott lehetett Európa elitjében, Böczögő Dorina, Dévai Boglárka, Fehér Nóra, Makra Noémi, Péter Sára összeállításban a nyolcadik helyet szerezte meg.


Úszásban az Európa-bajnokság harmadik versenynapján megszületett az első magyar aranyérem.

A 18 éves Milák 1:52.79 idővel elsőként, a 21 esztendős, olimpiai harmadik Kenderesi 1:54.36 perccel másodikként csapott célba.
Az elődöntőből a fináléba Kenderesi került a legjobb, Milák a második idővel, igaz, az előfutamban mindketten gyorsabban úsztak, amire szükségük is volt, mivel a négy magyar induló közül - a szabályok szerint - csak kettő juthatott tovább az elődöntőbe. A 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence pedig a mezőny harmadik, míg a címvédő, 2015-ben világbajnok Cseh László az ötödik idejével esett ki.

Az olimpiai bronzérmes Kenderesi még szombaton arról beszélt, hogy csak akkor lehet esélye megszorítani riválisát, ha az elején lőtávolon belül tud maradni. Milák hangsúlyozta, egyszerűen a győzelemmel nem lenne elégedett, kiemelkedő időt is szeretne úszni mellé.

A rajt után Milák a várakozásoknak megfelelően az élre állt és óriási iramot diktált, s féltávnál már másfél másodperc volt az előnye. Az utolsó ötvenre fordulva nem volt kérdés a győzelme, csak az Európa-csúccsal harcolt, de végül kilenc századdal elmaradt attól. Mindeközben Kenderesi a tőle megszokott kiváló hajrával lett második.

Milák a verseny után hangsúlyozta, túlságosan is szerette volna megdönteni Cseh László 2008-as Európa-csúcsát (1:52.70), ezért a végére nem maradt már ereje. "Túl gyorsan kezdtem, ezért nem sikerült a második száz, az utolsó ötven pedig már csípett... A kétszáz pillangó előtt mindig izgulok, hiszen ez a fő számom, ahol a legjobban akarok úszni" - mondta a bajnok, hozzátéve, 50-en nem lát nagy esélyt az éremre, de ki tudja, "talán meglepi magát", 100-on pedig ugyancsak nehéz dolga lesz, de nagyon örülne annak például, ha Cseh Lászlóval együtt állnának a dobogón.

"Jó időt úsztam, végre valami más színű érem. Nagyjából erre az eredményre számítottam, elégedett vagyok. Mostantól a jövő évi világbajnokságra készülök" - mondta Kenderesi.

Szombaton Késely Ajna szerezte a magyar csapat első érmét, ahol 800 méter gyorson végzett a második helyen.

A további magyar döntősök közül az első három napon két váltónk a Németh Nándor, Kozma Dominik, Holoda Peter, Bohus Richárd összetételű 4x100-as gyorsváltó, továbbá a Milák Kristóf, Németh Nándor, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna összetételű mix 4x200-as gyorsváltó a 4. helyen végzett.

Jakabos Zsuzsanna 400 vegyesen, Kapás Boglárka 800m gyorson az ötödik, Németh Nándor 100m gyorson a hatodik helyen szerezte meg.

Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána is bekerült a hétfői döntőbe 200 pillangón.

Evezésben befejeződött a multisport Európa-bajnokság.
Galambos Péter a hatodik helyen végzett könnyűsúlyú egypárban a skóciai Hamiltonban. Könnyűsúly négypárban egyből finálét rendeztek. Csiszár Péter, Fiala Balázs, Forrai Dávid, Tamás Bence alkotta gárda egy hajót megelőzve ötödik lett.

Lovassy Krisztián 16. helyen végzett omniumban a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság pályakerékpáros versenyeinek szombati napján.

A multisport Európa bajnokságok a vizes sportok – úszás, műugrás és szinkronúszás -, valamint a torna, az evezés mellett , a golf, a kerékpározás és a triatlon versenyeinek ad otthont. A viadal atlétikai versenyei augusztus 6-án kezdődik Berlinben.


Öttusában a korosztályhoz képest is fiatal csapattal vágott neki Magyarország a kladnói junior-vb női döntőjének. Ehhez képest a csapatban szerzett bronz jó eredmény. Meg ahhoz képest is, hogy a 19 éves Guzi Blanka két éve öttusázik, a 18 éves Barta Luca súlyos sérülésből tért vissza, a 17 éves Gulyás Michelle-nek pedig még nem ez a korosztálya. Michelle az októberi ifjúsági olimpiára készül. Kladnóban egyéniben a 7. helyen végzett.



A fiúk, Kardos Bence, Szabó Illés, Bernáth Bálint összeállításban első helyet szerzett a csapatversenyben.



Birkózásban a szabadfogású 86 kilogrammos Szurovszki Patrik az utolsó pillanatokig éles csaták után jutott be a Rómában zajló junior birkózó Európa-bajnokság döntőjébe, ahol ezüstérmet szerzett.



Kötöttfogásban Szőke Alex a 87 kilogrammosok között a dobogó második, Váncza István a 63, Lévai Tamás 72 kilósok súlycsoportjában a dobogójának a harmadik fokára állt fel.

(MOB)