Az olimpiai ezüstérmes Djokic a budapesti négyes döntő után visszavonul

Az olimpiai ezüstérmes Djokic a budapesti négyes döntő után visszavonul

2014. 03. 18.
Megosztás

A Bajnokok Ligája májusi budapesti négyes döntője után visszavonul Ana Djokic, a macedón Vardar Szkopje női kézilabdacsapatának olimpiai ezüstérmes montenegrói játékosa.

A 35 esztendős beállós a sorozat honlapjának elmondta: már a szezon kezdetekor bízott az együttesben, és tudta, hogy eljutnak a legjobb négyig.

„Ez komoly eredmény, és nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült. Több mint egy hónapunk van felkészülni a kihívásra. Meg kell néznünk, hogy mi nem volt jó a középdöntőben, és dolgozni kell azon, hogy a hibákat kijavítsuk” - mondta Djokic, aki 2002 és 2008 között a jelenleg címvédő Győr erőssége volt.

Hangsúlyozta: szeretne köszönetet mondani csapatának, és eredményesen lezárni a szezont, amely az utolsó a pályafutása során.

Klub- és honfitársa, Jovanka Radicevic - aki tavaly éppen a Győrből igazolt a Vardar Szkopjéhez a szerb Andrea Lekiccsel együtt - elsősorban a szurkolókban bízik. Kiemelte: rengetegen állnak mögöttük, és reméli, sokan elutaznak majd Budapestre is.

A május 3-ai elődöntőben a Győr a dán Midtjyllanddal, a Vardar Szkopje pedig a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával találkozik, másnap lesz a két helyosztó.

Magyar-horvát sulit indít a Győr Kozármislenyben

A Győri Audi ETO, a kozármislenyi önkormányzat és a helyi sportegyesület megállapodást kötött a délnyugat-magyarországi és határon túli kézilabdás lányok tehetséggondozásáról. A Dél-Magyarországi Győri Audi ETO KC Leány Kézisuli a magyar, horvát és egyéb délszláv tehetséges lányok felkutatását és nevelését tűzte ki célul. A program szakmai vezetői Róth Kálmán, Danyi Gábor és Zdravko Zovko.

A győri klub honlapjának beszámolója szerint hamarosan indul a toborzás a Pécs melletti Kozármislenyben. A program a horvát és a magyar kézilabda-iskolák és hagyományok ötvözésén alapul, amelybe a kozármislenyi Miroslav Krleza Horvát Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon, valamint a Janikovszky Éva Általános Iskola is bekapcsolódik. A kezdeményezők célja ugyanis nemcsak a környékbeli tehetséges gyerekek toborzása és kiválasztása, edzésfeltételeinek megteremtése és versenyeztetése, hanem a gyerekek oktatásának megszervezése, és a gyerekek életútjának segítése, irányítása is.

„Nagy várakozással tekintünk a Dél-Magyarországi Kézisulival létrejött együttműködés elé – hangoztatta Kelecsényi Ernő, az ETO elnöke. – Szeretnénk hatékony szerepet vállalni ezen régió tehetségeinek felkutatásában és gondozásában saját szakmai módszertanunk és szakembereink segítségével. Célunk természetesen az, hogy a régió tehetségeit a magyar és a győri kézilabda számára megtaláljuk és kineveljük, egyúttal bízunk benne, hogy ezzel sok kislánynak tudunk valódi élsportolói jövőképet nyújtani.”

Róth Kálmán, az ETO utánpótlás-igazgatójának vezetése alatt a program egyik szakmai kivitelezője a pécsi származású Danyi Gábor, aki jelenleg a Győri Audi ETO KC, továbbá a klub juniorcsapatának edzője, és aki az ETO szakmai módszertanát hivatott képviselni a kozármislenyi kézilabdaedzők felé. A horvát kézilabda iskola módszertanát pedig az olimpiai bajnok Zdravko Zovko oktatja, aki edzőként elismeréseket szerzett a Podravka, a Zvezda Zvenyigorod női, és a Veszprém férficsapataival is, jelenleg a horvát férfiválogatott szaktanácsadója.

(Forrás: NSO)