Dobi Lajos a Csanádiban

Dobi Lajos a Csanádiban

2016. 04. 01.
Megosztás

A Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör márciusi vendége Dobi Lajos öttusázó volt.

A kör vendége több mint két órán át rendkívül színes, szuggesztív előadásával ismertette eseményekben gazdag sportpályafutását és civil életének fontosabb történeteit.

Hét évesen a Csepeli Sportiskolában kezdett úszni, majd 1969-ben került a Csepel SC háromtusázói, illetve az öttusázói közé. 1975-ben és 1976-ban érte el az első sikereit, amikor a junior világbajnokságokon csapatban, illetve egyéniben is aranyérmet nyert. Legjobb eredményét 1986-ban érte el, amikor a felnőttek között a világbajnokságon csapatban második, egyéniben a harmadik helyen végzett. Ebben az évben az év öttusázójának választották. 1982-ben országos bajnok lett, a nyolcvanas években további négy alkalommal állt a bajnoki dobogón. 1988-ban Szöulban ő volt az olimpiai bajnokságot nyert csapat tartalék sportolója.

Ötszámos öttusázó volt, közel húsz évig, 1990-es visszavonulásáig a legjobbak között volt.

Dobi Lajos sok érdekeset mondott a nemzetközi és hazai versenyek körülményeiről, a válogató versenyekről. Visszavonulása után rövid ideig edzősködött itthon és külföldön, majd a személyszállítás területén találta meg számításait.

Az olimpiai körök arra törekednek, hogy rendezvényeikre minél több egykori élsportolót, olimpikont elhívjanak, akik élménybeszámolóikkal színesítik a találkozókat.

(MOA/dr. Hencsei Pál - MOB, fotó: Róth Tamás)