A Mikulás-ralin száguld a háromszoros olimpiai bajnok

Dobogót ért a száguldás a Mikulás Ralin

2012. 12. 12.
Megosztás

Kammerer Zoltán bizonyított. Ismét. Háromszoros olimpiai bajnokunk, ha egyszer valamibe belefog, azt siker koronázza.

Ezúttal a hétvégi Mikulás Ralin, amelyen navigátorával, Kerekes Józseffel a harmadik helyet szerezték meg kategóriájukban.

„Először kaptam a zrikákat, hogy hol hagytam a lapátot vagy a hajómat… De ezek egy nagyon jóindulatú, családias közeg vicces beszólásai voltak. Úgy érzem, rögtön elfogadtak” – ecsetelte élményeit Kammerer Zoltán első raliversenyéről.

Háromszoros olimpiai bajnokunk nem tagadja, nagyon izgult a viadal előtt, aztán abszolútban az 58., míg kategóriájában az N/3-as géposztályban a harmadik helyet zárt.

„Hatalmas élmény volt versenyezni. Két fontos feladat volt. Egyrészt, hogy ne sajnáljam az autót, úgymond ne nézzem a lelkét, másrészt pedig hogy ne fékezzek, az adott sebességen folyamatosan tövig nyomjam a gázt. Minden percét élveztem a versenynek, folyamatosan dolgozott bennem az adrenalin, és nagy izgalmak árán sikerült a kitűzött célt elérni, vagyis a dobogós helyet megszerezni.”

(Forrás: kajakkenusport.hu, Fotó: DuEn)