Dobor Dezsőt ismét beválasztották az AIPS elnökségébe

Dobor Dezsőt ismét beválasztották az AIPS elnökségébe

2013. 04. 17.
Megosztás

A jövő évi téli olimpia színhelyén, Szocsiban zajlik a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 76. kongresszusa.

Az újságíróknak igazán főúri dolguk van, mert abban a Radisson Blue nevű vadonatúj szállodában kaptak elhelyezést, melyet nemrég nyitottak meg, s amely az olimpia idején a NOB főhadiszállása lesz .A négy napos tanácskozáson ma tisztújításra került sor. Az AIPS történetében rekordrészvételt jelentő 104 ország képviseletében szavazó küldöttek megerősítették elnöki tisztségében az ellenjelölt nélkül indult olasz Gianni Merlot. A szavazás során négy évre az elnökség tagjaként újraválasztották Dobor Dezsőt is, a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnökét.

Ez különösen értékesnek mondható, hiszen a korábbi elnökséget szinte teljesen lecserélték, csak hárman tudták megőrizni a helyüket. A 21 kandidáló versenyében Dobor Dezső a második helyen ért célba, úgy hogy az európai jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapta. A MOB tagja poziciója megerősítésével az AIPS korábbi legendás magyar tisztségviselőinek nyomdokaiba lépett.

A választást megelőző napon került sor a Magyar Sportújságíró Szövetség által évről évre hagyományosan felajánlott Az Év sajtóközpontja díj átadására. A jelöltek közül magasan kiemelkedett a londoni olimpia és ennek megfelelően a szervező bizottság képviseletében Jane Pearce, az olimpia sajtófőnöke vehette át a díszes trófeát Pajor-Gyulai Lászlótól, a Magyar Sportújságíró Szövetség elnökétől és Dobor Dezsőtől, az AIPS elnökségének magyar tagjától.

Az AIPS világszerte növekvő, általános elismertségének nagyfokú erősödését jelzi, hogy a kongresszus során közel 20 különböző esemény és szervezet jelezte, hogy prezentációt tartana, így bemutatva tevékenységét a világsajtó képviselőinek. Előadókat küldött többek között a NOB, a FIFA, valamennyi Oroszországban a közeljövőben sorra kerülő világverseny, így természetesen a szocsi olimpiai szervező bizottság, a moszkvai atlétikai világbajnokság, melynek képviselője bejelentette, hogy az eseményre kivételesen vízummentesen érkezhetnek a résztvevők. Előadást tartott a FILA is arról, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség miként készül a sportág megmentésére, hogy ne töröljék az olimpia műsoráról.