Dobos maradt a súlyemelők elnöke

Dobos maradt a súlyemelők elnöke

2013. 03. 11.
Megosztás

Továbbra is Dobos Imre a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke, a régi-új vezetőt egyedüli jelöltként 47 igen, 19 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett választották újra.

A több mint háromórás közgyűlésen az elnök ellenzéke kisebbségben maradt, szakmai és anyagi természetű kifogásait a többség rendre leszavazta.
Dobos Imre felvetésekre reagálva elmondta, hogy a szövetség irodájának működtetése évi 17 millió forintba kerül, ebből 5 milliót áll a Magyar Olimpiai Bizottság, a többi költséget az MSSZ támogatói fedezik. Hozzátette, hogy az elmúlt négy esztendőben közel 70 millió forint érkezett be a szponzoroktól.
A küldöttek, akik a közgyűlésen tíztagú elnökségre mondtak igent, Elek Istvánt társelnöknek, Dénes Ákost pedig tiszteletbeli elnöknek választották meg.

(Forrás: Forrás: mti)