Döcögős mérkőzés után győzelem párosban

Döcögős mérkőzés után győzelem párosban

2014. 04. 17.
Megosztás

Az 1. helyen kiemelt Babos Tímea-Hao Csing-csan kettős három játszmában nyert az Alekszandra Krunics-Ana Vrljic duó ellen a 250 000 dolláros BMW Malaysian Openen. A mérkőzés 1 óra 18 percig tartott.

A „szokásoknak” megfelelően hétfőhöz és keddhez hasonlóan szerdán is órákat csúszott a BMW Malyasian Open műsora az eső miatt. Így az első helyen kiemelt magyar-tajvani kettős mérkőzése a Centerről a 2-es pályára került, és helyi idő szerint este 10 óra után kezdődött.

Timea és Hao először játszott együtt, de így is egyértelmű esélyesnek számított. A magyar játékos eddig 7, míg társa 3 WTA-versenyt nyert eddig párosban, míg az ellenfelek „csak” ITF-tornákon ünnepelhettek. A magyar játékos tavaly már nyert a szerb játékos ellen párosban, Mandy Minella oldalán Bogotában győzött 6:3, 6:2-re Krunics és Jelena Jankovics ellen.

Kuala Lumpurban sokkal szorosabban alakult a 39 perces első játszma...Timi és Hao 1:1-nél két bréklabdát hárított, majd a negyedik gémben 40-re nyerte el ellenfele adogatását. De ezután Krunics és Vrljic három bréklabdához jutott, és értékesítette az utolsót 40-40-nél.

Az első helyen kiemelt kettős 3:2-nél egy, 4:3-nál pedig három bréklabdához jutott, de egyiket sem tudta kihasználni...Sőt, 4:4-nél a szerb-horvát duó úgy nyerte el ellenfele adogatását, hogy Timi és Hao 40-0-ra vezetett. Krunics és Vrljic a következő játékot 15-40-ről fordította meg adogatóként, vagyis az 1. helyen kiemelt duó újabb három bréklabdát nem tudott értékesíteni...

A 21 perces második játszma egyoldalúan alakult. Timi és Hao nagy fölényben volt, végre élt is a lehetőségekkel. A magyar-tajvani páros 1:0-nál 30-ra, 3:0-nál 0-ra, majd 5:0-nál 40-re brékelt. Az utolsó gémben azért Krunics és Vrljic két szettlabdát még hárított...

A rövidítés sajnos nagy meglepetést hozott. Krunics és Vrljic 6-3-ra is vezetett, két minibrékkel, majd Timi és Hao fordított, 9-8-nál meccslabdája volt a duónak. De az ellenfél egyenlített, majd 10-9-nél fogadóként hárított újabb mérkőzéslabdát. Sőt 11-10-nél már Krunics és Vrljic adogatott a továbbjutásért, de szerencsére sikertelenül. A következő két pontot is az első helyen kiemelt kettős nyerte, így nagy nehezen továbbjutott.

A magyar-tajvani duó következő ellenfele Eleni Daniilidu és Magda Linette lesz. A görög játékos 90., míg lengyel társa 131. a világranglistán. Daniilidu volt már 21. (2007. január 29.), míg Linette a 118. (2013. október 28.). Karrierje során Daniilidu 3 WTA- és 14 ITF-versenyen, míg Linette 8 ITF-tornán diadalmaskodott ebben a műfajban.

Az idei szezonban a görög és a lengyel játékos is egy-egy ITF-versenyen volt döntős párosban. Daniilidu a franciaországi Croissy-Beaubourgban (50 000 dollár, társ: Kristina Barrois), míg Linette a nagy-britanniai Edgbastonban (25 000 dollár, társ: Amra Sadikovic).

BMW MALAYSIAN OPEN (250 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA),

PÁROS, 1. FORDULÓ:
Babos Tímea-Hao Csing-csan - Alekszandra Krunics, Ana Vrljic (szerb, horvát) 4:6, 6:0, 13-11

(Forrás: babostimea.hu)