Dollárezrek az első óriás-toronyugró vk-n

Dollárezrek az első óriás-toronyugró vk-n

2014. 08. 07.
Megosztás

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) először írt ki pénzdíjas világkupa-versenyt a legfiatalabb szakág, az óriás-toronyugrás versenyzői számára.

A FINA legfrissebb hírlevele szerint péntektől vasárnapig zajlik a viadal az oroszországi Kazanyban, ahol a jövő évi vizes vb-t is rendezik. A Kazanka folyó mentén kialakított ugrótoronyból 16 ország meghívottjai hajtják majd végre a hajmeresztő – szaltókkal, különböző fordulásos elemekkel színesített – ugrásaikat, a férfiak 27, a nők 20 méteres magasságból. A technikai tudás mellett nem kevés bátorságot is igénylő műfaj művelői olykor 90 kilométer per órás sebességgel érkeznek a vízbe.

A 25 férfi és kilenc női versenyző a dicsőségen kívül pénzdíjért is vetélkedik: mindkét nemnél az első helyezett 10 ezer, a második kilencezer, a harmadik nyolcezer dollárt kap, de még a 12. pozícióban végző is számíthat honoráriumra a FINA-tól.

Az óriás-toronyugrás 2013-ban, Barcelonában szerepelt első ízben a világbajnoki programban, a nézők körében aratott rendkívüli siker, a módfelett kedvező fogadtatás nyomán pedig azonnal meg is erősítette helyét a FINA csúcsrendezvényeinek műsorkínálatában.

Az is bizonyos már, hogy a 2021-es magyarországi vb-n szintén ott lesznek az egykor sziklaugrásként elhíresült, mára óriás-toronyugrásra változott diszciplína kiválóságai, bár hogy pontosan hol fognak versenyezni, még nem dőlt el hivatalosan. Jó eséllyel a nyílt vízi úszásnak is otthont adó Balatonfüred lehet a házigazda, de májusban felmerült az az ötlet is, hogy a budapesti vizes világbajnokságon egy speciális, a Duna vizébe telepítendő medencébe a Lánchídról ugranának az óriás-toronyugrás résztvevői.

(Forrás: NSO)