Döntőben a Fehérvár az Ocskay Emléktornán

Döntőben a Fehérvár az Ocskay Emléktornán

2012. 09. 02.
Megosztás

A házigazda Sapa Fehérvár AV 19 és a Red Bull München jégkorongcsapata került a döntőbe az Ifjabb Ocskay Gábor Emléktornán.

Előbb a német csapat bizonyult két góllal jobbnak a Vitkovicénél, majd a székesfehérvári együttes hárommal a Ljubljanánál a szombati programban. Utóbbi mérkőzésen az első harmadban kialakult a végeredmény, a hazai csapat különösen a nyitószakasz első felében volt elemében, amikor sorra "gyártotta" a gólokat.

A fehérváriak lendületes, kreatív jégkorongozással kezdték a mérkőzést, úgy, ahogy Ifj. Ocskay Gábor emlékére rendezett tornán a Sapa Fehérvárnak kezdenie illik a találkozóját. Az Olimpija az első percekben nem tudta felvenni a Sapa Fehérvár fordulatszámát. A párharcokat rendre megnyertük, a korong birtokában pedig gyors támadásokat vezettünk. Nem is váratott magára sokáig a vezető gólunk: egy perc telt el a meccsből, amikor Mihály vezette fel középen a korongot, kitette Bailey-nek, aki egyből Johansson elé tálalt. "Joe"-nak nem volt nehéz dolga, csak az üres kapuba kellett továbbítania a játékszert (1-0). Pazar akció volt, igazi, klasszikus sakk-matt helyzet. Alig tért magához a kezdeti sokkból a Ljubljana, máris megduplázódott az előnyünk, Metcalfe gondolt egy merészet és jobbról, az alapvonal közvetlen közeléből, szinte nullszögből tűzte rá a pakkot, a meglepett Kuhn kapus döbbenten észlelte, hogy a kapujában táncol a korong (2-0). És a gólparádénak ezzel nem volt vége. Emberelőnyben álltunk fel, Mihály ismét előkészítőként tündökölt, Bailey-t vette észre a kapu torkában, aki kapásból zúdította a léc alá a gumidarabot (3-0). Egy perc sem telt el, és már négy volt közte: Sikorcin lapozta fel a jégkorong oktatókönyvét, szenzációs cselek után hozta kihagyhalatlan helyzetbe Banhamet, aki természetesen nem is hibázott (4-0). A hokiparádét az sem árnyékolta be, hogy a harmad vége előtt emberelőnyből kozmetikázta az állást a Ljubljana. A Sapa Fehérvár ugyanis mind a húsz percen át elsőrangú jégkorongozást mutatott be.

A második felvonás kevésbé eseménydúsra sikerült. Ebben szerepe volt annak is, hogy számos kiállítás tördelte a játékot. És bár mi is jópár alkalommal játszhattunk emberelőnyben, a figuráinkat nem sikerült góllal zárni. Azért akadt gólszerzési esélyünk így is, ezek közül is kiemelkedik Johansson szólója, a másik oldalon pedig Munro is bemutatott néhány bravúrt, a szünetig azonban nem zördültek a hálók.

A harmadik harmad is inkább küzdelmes mezőnyjátékkal telt, némi hazai mezőnyfölénnyel. A befejezések azonban már nem voltak kellően pontosak, ha pedig igen, akkor a kapuvas segített az Olimpiján. A végén még kettős emerelőny kínálta fel az esélyt a vendégeknek, hogy szépítsenek az álláson, a Sapa Fehérvár azonban kivédekezte a nehéz perceket.
A hazai csapat meggyőző játékot mutatott az Emléktorna első napján, és bejutott a vasárnapi döntőbe, ahol a cseh Vitkovicét 3-1-el búcsúztató EHC Red Bull München lesz az ellenfél.

Eredmények:

Red Bull München (német)-Vitkovice Steel (cseh) 3-1

Sapa Fehérvár AV19 - Olimpija Ljubljana 4-1 (4-1, 0-0, 0-0), Székesfehérvár, 2100 néző, vezette: Sós, Wolf, Abonyi, Berger.
Sapa: Munro - Horváth A., Németh A., Banham, Bailey, Metcalfe, Ladányi, Benk, Pozsgai, Varga A., Sofron, Kovács, Mihály, Tokaji, Johansson, Pratt, Vas M., Sille, Durco, Orbán, Sikorcin, Magosi
Olimpija: Kuhn - Cvetek, Thomas, Groznik, Pogodin, Ferguson, Grahut, Hocevar, Dalvise, Music, Scap, Ograjensek, Pance Z., Erman, Dervaric, Ratchuk, Ropret, Pance E., Imbeault, Verlic, Pesjak

A vasárnapi program:

a 3. helyért: Vitkovice Steel (cseh)-Olimpija Ljubljana (szlovén) 15 ó
döntő: Red Bull München (német)-Sapa Fehérvár AV 19 18:30 ó

(Forrás: albavolanhockey.hu)