Döntőben a magyar olimpiai bajnokok csapata a Masters világbajnokságon

Döntőben a magyar olimpiai bajnokok csapata a Masters világbajnokságon

2017. 08. 13.
Megosztás


Olasz, török és amerikai riválisa után a magyar Oázis SC-t is legyőzte a soraiban 14 olimpikont felvonultató Millennium gárdája, így a legendák csapata bejutott a döntőbe a Masters világbajnokságon.

Kedves gesztussal kezdődött az Oázis SC-Millennium elődöntő a masters-világbajnok 40+ kategóriájában, hiszen az aranycsapat játékosai az ellenfél mesterét, Pék Gyulát köszöntötték, akiről talán sokan tudják, hogy a legendás együttes több klasszisát is ő indította el a pályán.

Az előző mérkőzésekkel ellentétben nehezen indult a találkozó bajnokaink számára, és négy perc után még egyik hálót sem terhelték meg a játékosok. 2-2-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, végül a negyed végére Biros Péter és Märcz Tamás két találatával, 5-2-es előnnyel zárult az első hét perc. Ezután helyre állt a rend, s olimpiai bajnokaink némileg javítottak a helyzetkihasználáson és 19-8-ra nyerték a találkozót. Az ellenfelet dicséri, hogy ennyi góllal a korábbi találkozókon egy csapat sem tudta megterhelni Szécsi Zoltán és Gergely István hálóját.

„Pénteken picit brusztosabb mérkőzést játszottunk, míg most abból a szempontból volt jobb, hogy ismerős arcok ellen voltunk vízben, jó kis házi elődöntőt vívtunk. Igaz, azt már látom az arcokon, hogy fáradunk. Kegyetlen kérdés, hogy mikor lőttem utoljára ilyen messziről gólt, mert az öreg emberek azért egyre rosszabbul emlékeznek, és régen sem foglalkoztam ezzel. Hatalmas élmény nap mint nap vízben lenni ezekkel a fiúkkal, sajnálni fogjuk, ha vége lesz" - mondta Székely Bulcsú a találkozó után.

Vasárnap a Millennium gárda ellenfele a 19:00-kor kezdődő fináléban az orosz S.Petersburg gárdája lesz. Az orosz együttes soraiban a vízbe száll két 2000-es olimpiai ezüstérmes Szergej Garbuzov és Irek Zinnourov. Így némileg tekinthető a mérkőzés a Sydney-i olimpia visszavágójának is. Akkor fiaink 13-6-ra nyerték a találkozót. Egyébként a Masters vb több korcsoportjában magyar érdekeltségű döntőt rendeznek.

Íme az egyes döntők időpontjai:

Férfiak

50+, 13:00: Happy Hippos-Dynamo Masters (orosz)
45+, 14:15: Ybl-Octopus–CSN Imperial (moldovai)/Club Veteran 70 (horvát)
30+, 15:30: Neptun VSC-The Olympic Club (amerikai)
35+, 16:45: Bull's Eye-ESE 80

Nők

30+, 17:45: Budakalászi SC-The Olympic Club (amerikai)
A magyar hölgycsapat soraiban több olimpiai negyedik, világ- és Európa-bajnok játékos is vízbe száll. Az ellenfél csapatában pedig láthatjuk játszani a legendás amerikai játékost, a négy olimpián összesen 1 arany-, 2 ezüst-, és 1 bronzérmet begyűjtő Brenda Villa-t.

A délutáni programra még vannak szabad jegyek, a belépés pedig ingyenes!

(MOB-MVLSZ Fotó: Bp2017)