Döntős a női váltó a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n

Döntős a női váltó a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n

2014. 01. 19.
Megosztás

Bejutott a fináléba a Lajtos Szandra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia összeállítású magyar csapat a női váltók 3000 méteres versenyében a németországi zajló rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n.

A nemzetközi szövetség (ISU) honlapjának beszámolója szerint a magyar négyes a hollandok mögött, de a lengyeleket és az olaszokat megelőzve másodikként zárt az elődöntős futamában. A vasárnapi fináléban öt staféta szerepel majd, mivel a zsűri az olaszokat is továbbjuttatta.
A döntő mezőnye: Magyarország, Olaszország, Hollandia, Nagy-Britannia és Oroszország.

A férfiaknak nem sikerült ugyanez a bravúr, mivel az oroszok és az olaszok mögött harmadikak lettek az elődöntőben, így összesítésben ötödikként zártak lett.

Szombaton rendezték az 500 méter egyéni küzdelmeit is. A nőknél egyformán a negyeddöntőben esett ki Keszler Andrea, illetve a pénteki 1500 méter ezüst- és bronzérmese, azaz Heidum Bernadett és Kónya Zsófia. A végső sorrendet tekintve Kónya 12., Keszler 14., Heidum 16. lett. A férfiaknál Liu Shaolin Sándor már az előselejtezőben búcsúzott, ugyanis szabálytalanság miatt kizárták, míg Knoch Viktor a negyeddöntőben kiesve a 12. helyen végzett.
A legrövidebb távon a férfiaknál az orosz Victor An, a nőknél pedig az olasz Arianna Fontana győzött.

Eredmények:

Rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Drezda

Férfiak:
500m, Európa-bajnok: AN Victor (Oroszország) 40.627, 2.KNEGT Sjinkie (Hollandia) 40.675, 3.GRIGOREV Vladimir (Oroszország) 40.783 ,...12.KNOCH Viktor,...LIU SHAOLIN Sándort kizárták

Nők:
500m, EB: FONTANA Arianna (Olaszország) 43.658, 2.BORODULINA Tatiana (Oroszország) 43.820, 3.TER MORS Jorien (Hollandia) 44.019,...12.KONYA Zsófia,..16.HEIDUM Bernadett

(Forrás: MTI)