Dr. Csépe György nevét viselheti az uszoda Gyöngyösön

Dr. Csépe György nevét viselheti az uszoda Gyöngyösön

2015. 12. 29.
Megosztás

Gyöngyösön Hiesz György polgármester a novemberi képviselő-testületi ülésen terjesztette elő a Városi Strand- és Termálfürdő elnevezéséről szóló javaslatot, amely már szeptemberben szerepelt a grémium előtt. A testület többsége akkor úgy határozott, hogy a városlakók javaslata alapján több név közül választva döntik el, kinek a nevét viselje a fürdő.

Az október végi határidőig beérkezett javaslatok többsége dr. Csépe György nevét tartalmazta, amely egybecseng a Gyöngyösi Úszó Alapítvány javaslatával. A képviselő-testület mindezek alapján úgy döntött, hogy a néhai pedagógus és sportszakember, a gyöngyösi úszósport egyik nagy egyéniségének nevét viselje az úszóbázis.

Dr. Csépe György kötődése az olimpiai mozgalomhoz 1988-ig nyúlik vissza, amikor leánya, Csépe Gabriella az 1988-as szöuli olimpián 100 m-es mellúszásban versenyzett (1:11,24 mp, 14. hely). 2003-ban alapító tagként megszervezték Gyöngyös Város Barátainak Körét, amelyben a sportszekció vezetője lett. Kezdeményezésére és közreműködésével nevezték el a Kálváriaparti Sportiskola Sportcsarnokát a gyöngyösi származású Kiss Antal olimpiai ezüstérmes atlétáról, majd a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokot dr. Fejes András paralimpikonról.

(MOA)