Dúcz Barbarba ötödik a Taekwondo Egyetemi Világbajnokságon

Dúcz Barbarba ötödik a Taekwondo Egyetemi Világbajnokságon

2014. 06. 12.
Megosztás

Bár Barbarának a szoros meccsen koreai ellenfelét nem sikerült legyőznie, azt a kitűzött célt, hogy pontszerző helyen végezzen kiválóan teljesítette.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának hallgatója még óvódás korában kezdte el sportága űzését, először az MTK, majd az UTE színeiben. A versenyekre való felkészülését Breznai Ágnes és Juhász Attila segíti.

A 2013-as Európa-bajnoki bronzérem mellé most megszerzett egyetemi világbajnoki ötödik helyezés jó alap ahhoz, hogy az ifjú sportolónő elérje célját és kijusson a 2016. évi nyári olimpiai játékokra Rio de Janeiróba.

A taekwondo népszerűsége révén mind az olimpián, mind pedig az Universiádékon erősödő szereppel bír. 2017-től már nem csupán választott sportágként, hanem hivatalos versenyszámként is ott lesznek a taekwondo sportági küzdelmei és formagyakorlatai az Universiadék programjában.

(Forrás: MEFSZ)