Dunaújvárosból a tornász történelembe

Dunaújvárosból a tornász történelembe

2019. 09. 28.
Megosztás



Kovács Pétert, a sporttörténelmi Kovács–szaltóról híres, olimpiai bronzérmes tornászunkat 60. születésnapja alkalmából köszöntjük (a képen balról a második).

Kovács Péter 1959. szeptember 28-án született Hevesen. A helyi Vörös Meteor csapatában kezdett el tornázni. 1973-ban a dunaújvárosi úttörő olimpián – miután megnyerte a szekrényugrás versenyszámát – figyelt fel rá Papp Zoltán, a Dunaújvárosi Kohász edzője. Kovács ezt követően klubot váltott, és egészen visszavonulásáig, 1984-ig volt a Kohász versenyzője. 1975-ben kétszer, a következő évben háromszor diadalmaskodott az ifjúsági bajnokságon, emellett kilencszer lett felnőtt magyar bajnok. Többek között 1980-ban az egyéni összetett verseny magyar bajnoki címét is ő szerezte. 1976-tól volt a magyar válogatott tagja. Az 1977-es vilniusi Európa- bajnokságon egyéniben a tizennyolcadik lett. A következő évi strasbourgi világbajnokságon tagja volt a hatodik helyezett férfi csapatnak.

A nagy áttörést az 1979-es esseni Európa-bajnokságon bemutatott nyújtógyakorlata jelentette, amiért ezüstérmet kapott. Ezen a versenyen hajtotta végre először a később róla elnevezett Kovács-szaltót. A mexikói Universiadén korláton ezüstérmet szerzett. Az 1980-as moszkvai olimpián tagja volt a csapatban bronzérmet nyerő magyar küldöttségnek (borítóképünkön balról jobbra: Vámos István, Kovács Péter, Guczoghy György, Kelemen Zoltán, Magyar Zoltán és Donáth Ferenc). Olimpián egyéniben a legjobb helyezése a talajon megszerzett ötödik hely volt.

1982-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében szerzett edzői oklevelet. 1985-ben az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán diplomázott testnevelőtanárként. Már aktív sportolói pályafutása alatt elkezdett edzősködni a Dunaújvárosi Kohásznál. 2003-tól a Soproni TC trénereként tevékenykedett tovább. Az aktív edzősködéstől már visszavonult, de továbbra is gyerekek tornatanításával foglalkozik.

2014-ben a Magyar Torna Szövetség sportoló kategóriában a Halhatatlanok Klubjába választotta.

Sok szeretettel köszöntjük 60. születésnapja alkalmából a Kovács-szaltó által halhatatlanná vált olimpiai bronzérmes tornászunkat!

(MOB-összeállítás, duol.hu, index.hu; Fotó: MTI/Petrovits László, MTI/Németh Ferenc)