A Hell Miskolci Judo Club „A hónap műhelye”-díj szeptemberi nyertese

Dupláztak a miskolci judósok - Gercsák Szabináék újra elnyerték A hónap műhelye-díjat

2015. 11. 27.
Megosztás

Kiemelkedő októberi teljesítményének köszönhetően - a díj történetében másodszor - a Hell Miskolci Judo Club nyerte el a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat. A cselgáncsozók jutalma félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány. A százezer forintos közönségdíjat a Kőbánya SC öttusázói érdemelték ki.

A mind nagyobb presztízzsel bíró, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat már másodszor nyerték el a Hell Miskolci Judo Club versenyzői, akik tavaly – szeptemberi teljesítményük nyomán – első cselgáncsszakosztályként vehették át az elismerést. Az idén egy hónappal később, októberi eredményeik révén nyerték el a díjat, és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.

A klub legismertebb és legeredményesebb versenyzője Gercsák Szabina, akinek teljesítményéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A 19 éves sportoló októberben a dobogó legmagasabb fokára állhatott az abu-dzabi junior-világbajnokságon. Így teljessé vált a kollekciója: minden korosztályos címet begyűjtött, immár az ifjúságiak meg a juniorok között is Európa- és világbajnoknak mondhatja magát. Edzője – és egyben a borsodi klub elnöke – Flórusz János az Emirátusokban a helyszínen látta el tanácsokkal versenyzőjét, akin egyetlen érvényes akciót sem tudtak végrehajtani ellenfelei. Győzelmével Szabina átvette a vezetést a junior-világranglistán a 70 kg-os súlycsoportban.

Hogy jó formában van, azt a jelölés lezárását követő, novemberi U23-as Európa-bajnokságon is bizonyította. Pozsonyban újabb aranyérmet szerzett, ismét ellenállhatatlanul versenyezve. Rajta kívül persze másokra is büszkék a klubban. A közelmúltban a diák A országos bajnokságon Kiss Nándor bronzérmes lett 60 kilóban, míg a diák C ob-n Tornai Zoltán bizonyult a legjobbnak az 50 kg-osok között. Az erdélyi Szentegyházán megrendezett nemzetközi versenyen szerzett érmek is azt igazolják: messze nem egyemberes műhely a Hell Miskolci JC.

Az egyesület 2012-ben alakult, s a sportágban hosszú ideje tevékenykedő, neves trénerek jelentik a garanciát a szakmai színvonalra. A klubban a mintegy nyolcvan versenyző mellett hozzávetőleg kétszáz, tíz év alatti kis dzsúdós ismerkedik rendszeresen a sportág alapjaival.

A mezőny erősségét jól mutatja a szeptemberi jelöltek névsora. A Hell Miskolci Judo Club mellett a Budapesti Honvéd tornászai, a Kőbánya SC öttusázói, az MTK Budapest taekwondósai és a tapolcai SZ-L Bau Balaton Vívóklub versenyzői pályáztak. Az öttusázók az első naptól kezdve rendkívül aktívak voltak, remekül mozgósították szimpatizánsaikat, így megnyerték a Decathlon által felajánlott százezer forintos közönségdíjért zajló szavazást.

Az idei tizedik kiírásra a szokásoknak megfelelően sok jelölést adtak le a sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján választotta ki a figyelmébe ajánlott szakosztályok közül azt az öt műhelyt, amely felkerült a szavazólapra. A helyezésekről ezután döntött a közönség és a kuratórium.

A részletes eredmények ITT tekinthetők meg.

A novemberi teljesítmények alapján december 5-ig ezen a felületen lehet szakosztályokat jelölni A hónap műhelye-díjra.

(utanpotlassport.hu, fotó: MOB/PD)