EB selejtező: Fölényesen nyert a női válogatott Portugália ellen

EB selejtező: Fölényesen nyert a női válogatott Portugália ellen

2012. 06. 21.
Megosztás

A magyar női kosárlabda-válogatott 80–45-re nyert Miskolcon Portugália ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat A-csoportjának 3. fordulójában.

Hazai közönség előtt is bemutatkozott női válogatottunk, amely az Európa-bajnoki selejtezősorozat biztató, ám vereséggel végződő fehéroroszországi rajtját követően tulajdonképpen kötelező győzelem előtt állt Miskolcon az immár kétszer veszítő portugálok ellen. Soros ellenfelünk Ukrajnában kezdte a selejtezőt, és nagy verésbe szaladt bele (38–92), mint ahogyan a következő fellépésén, Coimbrában sem volt esélye a fehéroroszok ellen (53–82).

Honti Katalin pontjai vezették fel a meccset, és egy 7–0-s rohammal indítottunk, majd négy perc elteltével (11–3 volt ekkor az állás) a portugál edző már kénytelen volt időt kérni. Hamar meglett a tízpontos különbség, amelyet sokáig nem tudtunk növelni. Stefan Svitek gyakran váltogatta a pályán levőket, de a portugálok így is csak időszakosan tudtak feljebb zárkózni.
Nagy-Bujdosó Nóra és a múlt héten első válogatott meccsét játszó, 26. születésnapját ünneplő Quigley Allie is belelendült, a csapat pedig elviselte, hogy Horti Dóra hamar összeszedett három személyi hibát. A nagyszünetben 34–25-re vezetett a magyar csapat, amely igazán a harmadik negyedben tette biztossá a vezetését. Gyakran vezettünk gyors támadásokat, a különbség pedig fokozatosan nőtt, a biztos előny tudatában pedig lehetőség nyílt különböző variációk kipróbálására.
Hortival nem bírtak a portugálok a palánk alatt, a záró játékrész közepére pedig 30 pont fölé duzzadt a fórunk. Quigley és Nagy-Bujdosó „pontpárbaját" végül utóbbi nyerte (18 egység a 17-tel szemben), a válogatott pedig 80–45-s győzelemmel hangolt a jövőben rá váró keményebb összecsapásokra.
A két mérkőzés után 1/1-es mérlegnél tartó magyarok szombaton Izraelben lépnek pályára, a csoportból az első két helyezett jut ki a jövő évi, franciaországi kontinenstornára.
MESTERMÉRLEG
Stefan Svitek: Agresszíven és erősen kezdtünk, ami eredményre vezetett, de amikor elkezdtem cserélni, megtorpantunk és visszajöttek a meccsbe a portugálok. A harmadik negyedben ismét kellően rámenősen játszottunk, sok hibára késztettük az ellenfelet és ekkor megnyertük a meccset, mert visszanyertük az önbizalmunkat, sok lefutásgólt dobtunk és megtaláltuk a saját játékunkat. Örvendetes, hogy a kispadról 28 pont érkezett.
Ricardo Vasconcelos: Egyre jobbak vagyunk, meccsről meccsre javul a játékunk, fejlődgetünk, de persze még messze vagyunk a riválisaink játékától. Sajnos rengeteg problémánk van az eldatott labdákkal, ezen mindenképpen javítani kell.

NŐI KOSÁRLABDA EB-SELEJTEZŐ A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 80–45 (23–12, 11–13, 30–11, 16–6), Miskolc, 1100 néző. Vezette: Dolinek (cseh), Boltauzer (szlovén), Stoica (román)
MAGYARORSZÁG: HONTI 11, QUIGLEY 17, Raksányi 8/3, Vajda 7/3, Horti 9. Csere: NAGY-BUJDOSÓ 18/6, Simon 2, Czank, Vida 3, Szécsi 2, Zsovár 2, Laklóth 1
PORTUGÁLIA: Freitas 14/12, Nascimento 6/3, Oliveira 6, Da Silva 5, Filipe. Csere: Lópes, Escórcio 2, Correia 3, Milovac 4, Brandao, Domingues 2, Lima 3/3
Kipontozódott: Lópes (37. p.)
Fehéroroszország–Izrael 69–61 (19–18, 15–15, 20–14, 15–14)
Szabadnapos: Ukrajna

AZ ÁLLÁS: 1.Fehéroroszország 3 3 – 202–161 6, 2.Ukrajna 2 1 1 150–111 3, 3.Magyarország 2 1 1 127–96 3, 4.Izrael 2 1 1 134–127 3, 5.Portugália 3 – 3 136–254 3

(Forrás: MTI)